Acsai Roland írása Andor Éva Nizzánál a tenger című regényéről

Nagyszerű regénnyel jelentkezett az eddig elsősorban tévés személyiségként ismert Andor Éva, aki már régebben is foglalkozott irodalommal, hiszen Magyar Éva néven esszéket közölt a kilencvenes évek végén. Ezek után már nem is meglepő, hogy a Nizzánál a tenger leginkább esszéregénynek nevezhető, amelyben a történet helyett a gondolatiságra esik a hangsúly. Mivel azért mégis regényről van szó, a következőkben igyekszem úgy írni, hogy a lehető legkevesebbet áruljak el a mű történetéről.

A nizzai tengerpart és a világpolgári luxusélet kulisszái könnyen válhatnának egy lektűr díszleteivé, ám itt egy intellektuális esszéregény utaláshálójának részei lesznek. Egy olyan művészet- és művelődéstörténeti motívum-krimi részeivé, amelyben tettes helyett az összekapcsolódó szimbólumokat kell felkutatnia a nyomozóvá vált olvasónak egy szöveglabirintusban. (A labirintus szót, mint a végén látni fogják, nem véletlenül használtam.)

A Nizzánál a tenger kapcsolatot tart a posztmodern regények mozaikos szerkesztésmódjával, de nemcsak kapcsolatot tart, hanem ez a részletekben való létezés a mű egyik üzenete is. E mozaikokkal állnak kapcsolatban a mű megfelelései, doppelgängerei és alteregói. A két főszereplő nő ‒ az egyikre csak fiatal nőként utal a szerző, míg a másikat Julinak nevezi ‒ is egymás doppelgängere. E fogalommal már egy irodalomtörténeti korszakkal hátrébb kerülünk a posztmodernnél, és a modernségnél járunk. Ha pedig ott járunk, mindenféleképpen meg kell említenem Babits Mihály Gólyakalifa című regényét, amelynek freudi álomtematikája szoros rokonságban áll ezzel a könyvvel, hiszen mindkettő fő kérdése úgy fogalmazható meg, hogy mi az álom és mi a valóság? Egyébként a szövegben folyamatosan jelenlévő ikertematika is a doppelgängerség egyik megfelelője.

A regény álom-valóság ellentétéhez hasonló dichotómiái (művészet-valóság, szörny-szépség, élet-halál, tükörkép-test, tudat-tudatalatti etc.) a szövegben mintha feloldódnának, de nem megnyugtatóan. Erre a szerkesztésmód is rájátszik. Andor ugyanis igyekszik nyitottan hagyni a művét, és a történet megoldásával, illetve pontosabban megoldásaival ‒ a fent említett okok miatt ezeket most nem akarom „lelőni” ‒ sem ad az olvasó számára egyértelmű, megnyugtató lezárást. Továbbra is több magyarázat létezik, és ebben a regény első fejezete, A lény című is közrejátszik, hiszen mintha ez a címerként kitűzött bevezetés állna legtávolabb a történet további részétől.

E prousti esszéregény a gondolkozás regénye, amely az olvasót további gondolkozásra, intellektuális izgalmakra ösztönzi. A prousti kapcsolat egyébként abban is jelentkezik, hogy mind a francia író, mind Andor Éva a felsőbb tízezer életét mutatja be, bár Andoré csak részben, hiszen a másik főszereplőnője teljesen átlagos életet él: neki egy úszómedence jut, míg a fiatal nőnek a tenger.

Andor regényében az intellektualitás mellett nagyon lírai, invenciózus sorok is felbukkannak, amelyek költői látásmódról árulkodnak, de érzéki, erotikus jelenetekkel is találkozunk. Egyébként az írónőre az esszéisztikus írásmód mellett ‒ ebből fakad a mű nagy terjedelme, a majdnem hatszáz oldal ‒ a dialógusok kedvelése is jellemző, amelyek a dráma műnemével rokonítják.

Recenzióm elején jeleztem, hogy Andor Éva esszékkel kezdte irodalmi pályafutását. Ezek egyikében, a Bilingvis-Bilingual címűben már szintén ír a labirintus szimbólumáról, amely e regénynek is fontos szervezőeleme, és olyan sorokkal is találkoztam benne, amelyek mintha hasonló gondolatot járnának körbe, mint ez a sokkal későbbi alkotás: „A belső világ lesz az egyedüli létező, és ami nem fér bele, annak annyi realitása sem marad, mint egy filmrészletnek […] Eljátszani, hogy ami van, az nem létezik, és ami lehetőség, az maga a valóság.” Ezzel az esszével további rokonítja a regényt az a mód, ahogyan az írónő a magas kultúrát és a populáris kultúrát keveri, illetve egyenlő „bánásmódban” részesíti: így kerül egymás mellé a Duran Duran és Wagner.

Véleményem szerint e beérkezésnek már nyugodtan tekinthető, izgalmas, jelentős pályakezdés az európai kulturális értékek szintéziseként is íródott, és afféle megőrzésre, felmutatásra irányuló aktusként is felfogható egy olyan világban, amelyre a folytonos változás jellemző. A magam részéről kíváncsian várom a folytatást.

(Orpheusz Kiadó, 2024)