Búvár szememből óceánok gyöngye,
Mi visszacsillan:
Rátaláltam s többé nem eresztem.

Mint pásztorok csillaga boldog égen,
Fénylik örömben
S hí Istent látni bábeli népet.

Bánatban homálylik rejtőzködően
S felhők gyülvén,
Már-már siralmas záport fest színével.

A harag fekete korma eltakarja,
Ördögfiaknak
Akkor áll borpocsékló szüretje.

De nehéz éjéből szeretetre virrad,
Szép sugarával
Sokak szívére fonódik virágosan.

S tisztulva jótól-rossztól, nevezhetetlen
Lesz egyszerüsége,
Mint egykor kagyló méhén, alszik világos éjszakában.

Álma: szikrásan hinti földre-égre
Legmélyebb lángját,
S minden szívekből önfényét látja vissza.