Rainer Maria Rilke: A szerető
Velence napja égő aranyat rak
tüzes hajamba: szent akadémia
varázslatát. S mint íve a hidaknak
szemöldjeim oly könnyedén suhannak
a szemeimnek hangtalan, sima
veszélyén át, melyek a mély vizekkel
titokba kapcsolódnak, hogy a tenger
bennük dagad-apad. És aki ma
meglát, az úgy szeretne az öleb
helyébe lenni, melyet legfölebb
csak néha érint e kéz önfeledten,
mely gyűrűkkel virágzó, sebhetetlen.
S főúri sarj, élet, remény, nem egy,
a szájamon mint mérgen tönkre megy.