Bús és sovány, kit nyű hosszú betegség,
a nap, az éj oly egyhangún suhan.
A nyári fákat elfödik az esték,
az őszi gombán harmat csorg busan.
Hogy ágynak estem, még kisded tojás volt
az a madár, mely mostan elrepült
s az álca akkor egy tücsköt palástolt,
mely rég kiugrott s a gallyakra ült.
Tél és Tavasz, Nyár és Ősz elsietnek,
nem áll a Természet egy percre sem,
más, egyre más. Csak szive a betegnek
sajog, sajog, éppoly keservesen.