Nyugat hullámán jöjj te nagy

és csöndes Éj!

Kelet barlangjain riadj,

hol a verőfényben kevély

s bús álmokat szőtt a kezed,

te kedves és te rettegett –

jöjj, ne henyélj!

Födjön csillaghímes, setét

és bús talár!

Vakítsd meg a Nappal szemét

hajaddal, csókold holtra már,

s illese földünk megszokott

varázsló, mákonyos botod –

mindenki vár!

Hogy fölkeltem hajnalba ma,

kivántalak;

gőzölt a kertek harmata,

virág, fa tikkadt lankatag

s hogy az alélt Nap fáradott,

mint únt vendég csak váratott,

kivántalak.

Halál bátyád lágyan sugott,

mondd, kellek-é?

Álom, hártyás-szemű hugod

úgy zümmögött, mint déli méh,

dajkáljalak, maradjak itt? –

De szóltam én, hiába hítt,

menj másfelé!

Jön a Halál, ha te elülsz,

hamar, hamar –

jön az Álom, ha elrepülsz;

vigaszt csupán tőled akar

a szívem, édes-édes Éj –

Gyorsítsd a szárnyad, ne henyélj,

óh, jöjj hamar!

(Kosztolányi Dezső fordítása)