Szemelvények Fenyvesi Ottó verseskötetéből

 

A Római úton

Higanyként pereg a múlt,

minden távolodik,

rakódik egymásra az űr.

 

Kiszántott kövek, oszlopok.

Emlékét rejtik dicsőségnek,

hatalomnak, liliomnak.

 

A régi római úton megyek,

Lovasról Paloznak felé.

Hol Seuso és Baláca

 

népe menekült. Hátra

aggódva tekintetettek.

A Rómába vezető úton.

 

Fölöttem idő kanyarog,

évszakok suhannak bennem.

Szem szalad harisnyán.

 

Titkokat rejt a mozaik.

Mindent visszavesz a természet,

minden olyan törékeny,

 

szilánkokra töri a napsugár.

Most épp forró a levegő.

Kókad sok boglárka, rezeda,

 

tyúkhor, kankalin, kutyatej.

Szabadulnék a málhától,

nyomaszt a sok törmelék.

 

A régi római úton

perzseli szívem az ének.

Lassan árad a melódia.

 

Mondani már sok mindent

nem érdemes. És mégis egyre

csak mondom, szavaim

 

ismétlem a részeg lódarazsaknak.

Mondom a szarvval ékes

bogaraknak. Számban fű ropog.

 

Róma felé barbárok vonultak.

Porig rombolták. És sokakba

döftek kardot és lándzsát.

 

Brigetio, Aquincum, Baláca,

Savaria, mind elveszett.

A romok felett utópiák, illúziók,

 

sánta metaforák, himnuszok.

És hiába mocorognak a régi jók.

Minden ismétli önmagát.

 

Végtagok repülnek az ég felé.

Új idő, új rend közelít.

Gonosz, kapzsi és hódító.

 

Jönnek, kik mindent elfelejtenek.

Mobil csörög, ismerős dallamok.

A hívó némán szemléli

 

a leigázott provinciákat.

Zsurlók közt fácán bujkál,

mutatnám lábuk nyomát.

 

De kihez beszélek egyáltalán?

A romok falán tétovázó árnyaknak?

A fül nélküli baglyoknak?

 

A vonuló tarka madaraknak?

Mit mondani kéne: semmi.

Nincs cél, már csak út van,

 

az a régi, római. És azok

a véres történetek, mint jégben

a ladikok, mind összeomlanak.

 

 

 

Paloznak overdrive

#

Újra az úton,

pereg a film, a road movie.

A vízparton a Canned Heat játszik,

Woodstock legendái.

Csak ketten vannak a régi csapatból:

a dobos Adolfo Fito de la Parra

és Larry Taylor basszusgitáros.

A többiek új fiúk.

Nem értik a régi időket,

persze a mát sem nagyon.

On the Road Again –

Woodstock dallama.

A Canned Heat csörömpöl.

Volt virág a réten,

a búzában volt pipacs,

volt abortusz, volt fű,

meg ezer minden.

Már senki sem akarja

a világot megváltani.

 

#

Tolom a biciklit

a régi római úton,

Paloznakról Lovasra, hazafelé.

Huzat van, vagy csak fuvallat,

körülöttem tűsarkú cipőben

tündérek tipegnek,

ujjuk hegyén drága körömlakk.

Bugyijuk selyemből.

A hegyoldalból zene szól,

dől a lármaörvény.

Azt mondják: jazz,

szerintem semmi köze hozzá

(az más műfaj: vér és verejték).

Inkább vidámkodó funky sznoboknak:

Kool and the Gang. Pehelysúly,

majdnem a legkönnyebb súlycsoport.

Mindenki el van ájulva magától.

Muzsika száll a vízen.

A parton személyvonat zakatol.

Takarodót fújt az értelem.

Az éjszaka mélyére szörnyek vonulnak.

A tó vizén vitorlák ringnak.

Az alkonyban út tekereg.

Tolom a biciklit.

Durrdefekt.

Nincs nyomás a hátsó gumiban.

Mindenki el van ájulva,

levegő után kapkod.

 

#

Bachman-Turner Overdrive,

van minek örülni,

véget ért a vihar.

Elindult visszafelé az idő,

vissza egy mikronnyi fekete lyukba.

Most éppen 20:18 van,

Mindjárt megyünk tovább.

Magasabb fokozatba kapcsolunk.

Csak az idővel lesz némi probléma:

otthon hagytam az órámat.

A szél éppen elállt, vérszívó

denevérek indulnak lakmározni,

Bachman-Turner Overdrive.

 

#

Hajszolom magamat.

Töröm, tördelem.

Baj van az idővel. Baj?

Nem, nincs semmi.

A szituáció és szívritmus

majdnem rendben,

térdig ér a búza,

csak szeletelem a sárgarépát.

Ikonikus pillanathoz értünk:

Peter Fonda az Easy Riderben

éppen eldobta karóráját.

 

 

(Scolar Kiadó, 2021)