Szemelvények Sebestyén Ádám verseskötetéből

Nekropolisz

Éjjelente föld alatti kutyák csaholnak.

Hangjuk a felszínt rengeti, mintha

kopásnak indult bolygócsont repedezne.

Barlanggá hízik a metróalagút. Mélyén

sintértelep, csöndbe kövült öregotthon.

Néhány hónap, és felépül egy sohasem

létezett város. Odafent szélesre kapart

utcák erezik a köztereket. Halmokban

rothad sokévnyi ünnep maradéka.

Sugárutakra terelt tömeg vonul,

s összeszorított szájjal mantrázza,

nem létezik veszett ügy. Savszagú

felhők szállnak alá, majd vonyítani

kezd több száz légvédelmi sziréna.

Misztérium

Hajnalra kővé dermedtek a baglyok.

Legelőször a munkába igyekvőknek

tűnt fel a parkok és városszéli erdők

fáin sötétlő tucatnyi madárszobor.

Volt, aki szentül hitte, hogy természetes

oka van, míg mások összeesküvést

kiáltva kezdték el harsogni a maguk

igazát. Néhányan akadtak csupán,

akik a nap végén felkeresték a ligeteket,

némán figyelve a megkövült tollakról

csöpögő holdfényt. Órákat töltöttek el

így, ám azt, amit ott átéltek, egyikük se

bírta felidézni élete hátralevő napjaiban.

Kötődés

Nem ismered a vonatok menetrendjét,

szúnyograjok útját. Saját szabályokat

hozol a túlélés begyakorlására,

mert összekoldult tudásod fölött

eljárt az idő. Döng a távoli sínpár,

idehallod, amikor átrobog a hídon

egy Rábán túlra vágtató szerelvény.

Nappal gépmadarak permete gyérít,

este a füstködokádó sárkány, míg

a nádasokban egy eddig nem látott

faj készül megszületni. Duzzanat

vöröslik alkarodon. Elkaparod,

s a bimbó virággá fakadva megjelöl.

Most már tudod, hova tartozol.

Hangyák

Egy nap a hangyáké lesz nagyanyám háza. Falait

kibontva messzire hordják az évek súlyfeleslegét.

Látni fogom, ahogy megmozdul a bútorzat.

Szorgos rágók tépik a parkettát, szaggatják le

a csempét. Egyik szobát a másik után lepik el.

Hömpölygő árjuk őskori tévét, felfeslett nyakú

hintalovat sodor. Elözönlik a pincét, ahol egy

satupad alatt porlad a bedobozolt emlékezet.

Ruhakupacok gyűlnek az udvaron, oldalára

döntve nyugszik a nyári konyhából kirángatott

kredenc. Nem fogy a rovarok serege. Jönnek

a földből, falból, a járda repedéseiből másznak

elő, távoli kerteket hátrahagyva, fekete sorokban

menetelnek nagyanyám háza felé. Türelmük

végtelen. Dolguk egyéb sincs, mint alapzatig

bontani vissza semmiből épült életeket. Sok ezer

test zsong, csáp csápot ér. Napok telnek majd el,

mire végre abbamarad a fülsüketítő zizegés.

(Napkút Kiadó, 2022)