Díjat nyert Végh Attila természetfilmje. – Ayhan Gökhan interjúja

Ayhan Gökhan: A rejtőzködő természet című filmed a Natourale nevű wiesbadeni természetfilm fesztiválon a Best Passion Project Award elismerésben részesült. Meglepődtél?

Végh Attila: Ez csak egy periférikus díj. Viccesen úgy szoktam magyarra fordítani, hogy „a legszenvedélyesebb film díja”, de persze valójában a legjobb amatőr film díja ez. Mégis meglepődtem, mert ez csak amolyan gyakorló film volt számomra, amit heccből neveztem be Gödöllőre – ahol szintén nem kis meglepődésemre bekerült a vetítési programba –, meg két külföldi fesztiválra. Ezek egyike volt a Natourale. Gyakorló filmnek azért nevezem, mert én az alatt a két év alatt, amíg készült, tanultam meg, hogy körülbelül mi is a filmezés. Azelőtt évtizedekig csak fotóztam a természetet.

AG: Jár valamilyen előnnyel a díj? Mi következik ez után?

VA: Ezután a Vad Börzsöny című filmem jön. Tavasszal fogtam hozzá. Két-három évet szánok rá. Legalábbis most így látom. A díjnak főleg lelki hatása van. Kezdem filmesnek érezni, ó, magam. Öreg költőből így lesz fiatal filmes.

AG: A hazai és a nemzetközi természetfilm-trendek összeérnek vagy élesen elválnak egymástól? Van-e egyedi, máshol nem jelentkező jegye a magyar természetfilmnek?

VA: A magyar természetfilmesek nagyon jók. Nemzetközi díjak tömegét hordják haza. Nekem is vannak kedvenceim. Nemrég láttam Mosonyi Szabolcs Vad Kunságát. Nagyon szép film. Gemenci természetvédő barátomtól, Kovács Attilától tudom, hogy öt éven át készült egy film Európa legnagyobb ártéri erdejéről, Gemencről. Egyik kedvenc vizes élőhelyem ez; kíváncsian várom. Trendeket egyébként nem olyan szempontból látok, hogy külföld kontra Magyarország, hanem szemléleti szempontból. A természettudományos oktatófilmek világszerte túlsúlyban vannak. Ebben Attenborough a mester. A szemléletformálás nagyon fontos, a tudomány nap mint nap a természet újabb csodáit tárja föl. Engem mégis inkább a természet létének költészete érdekel. Én azt az érzést szeretném átadni, ami átjár, amikor belépek egy hajnali bükkösbe szarvasbőgés idején, vagy amit átélek a Görgényi-havasokban, amikor a lessátramtól két-három méterre dürögnek a siketfajd kakasok. A misztérium vonz.

AG: Az alacsony költségvetés problémái nem szorulnak bemutatásra. Származhat abból előny, hogy a kevés anyagi forrás miatt az alkotó többször kell hagyatkozzon a kreativitására? 

VA: Kreativitás mindenképpen kell, anélkül a néző megdöglik az unalomtól. De ha nincs pénzed, nem tudsz technikailag fejlődni. A kezdetleges technika még senkinek nem vált hasznára. Bármennyire is metafizikus lelkek vagyunk, be kell látnunk, hogy ez technikai sportág. Valamennyire lépést kell tartani az őrületes iramban fejlődő technikával. Magyarul: minden pénzem ebbe ölöm.

AG: A Vad Börzsöny című film jelenleg hol tart? Sikerült tanulnod az első filmed „hibáiból”? Az új filmnél mit csináltál másképp?

VA: A Vad Börzsöny ott tart, hogy várom a tavaszt. Sok tervem van. Most, hogy szép, havas napok voltak, persze forgattam valamennyit, de a nagyüzem mindig márciusban kezdődik. Az első filmemet szellemileg jónak látom, technikailag rossznak. De hát az első film olyan, mint az első verseskötet: még nem az igazi. Majd a második az lesz. Egészen addig, amíg a harmadiknak neki nem állok. És így tovább, a halálig.