Szemelvények a költő válogatott verseskötetéből

A szárnyas idő árbócomra szállt

A szárnyas idő árbócomra szállt,
fehér dalát vijjogja szüntelen,
s én térdre hullva nézem, hallgatom,
vitorlámat levonni nem merem.

A szelek mérge marja arcomat,
romlásnak indult két erős karom,
a reményt sötét moha lepi be,
és nem köthetek ki a nyugalom
partján, ahol a csöndet gyerekek
hangja űzi, s a viruló liget
virágszirom-arcú asszonyának
koszorújából bimbó integet.

Vitorlámat levonni nem tudom.
A partot nem, az eget nézhetem.
A szárnyas idő árbócomra szállt,
és fészket rakott hervadt mellemen.

Ha kivirágzik is a szabadság

Ha kivirágzik is a szabadság,
szögesdrót sziszeg a belekben.
Az új világot a fakó szemből
egy másik világ nézi meredten.
Dróthálót takar a haj.
Zsugorodik az agy a melegben.

Tkp. így is lehet élni

Ez itt a város. Szegény és szürke,
gazdag és színes. Akár a lelkem.
A téboly és a por megülte.
(Töröld le arcomat, szerelmem!)

Vesztébe ront. Rossz ez a század.
Lám, a Duna is szétszakadva.
Nem látogatja senki házad.
(Teríts meg, kendőt köss nyakamba!)

Tkp. így is lehet élni,
a hangyabolyban, elfeledten,
nem hazát, csak kenyeret kérni.
(Egy társadalom vagyunk mi ketten.)

Nulladik szonett

Miként is nyújtsam át szonettemet
– tizennégy sort, száznegyven szótagot,
ezen rövid meg hosszú lépteket –,
hogy megtudd: önmagamnál több vagyok?
Téli virágként nőjenek ki tán
papíromból a mondatok, szavak,
hogy téged, kit a lelkem úgy kíván,
e virágokkal elborítsalak?
Vagy inkább tetszik, minden sor ha rács,
s a vers kalitka, melyben átadom
– hisz bármi fényes, úgyis csak harács,
egy más világban áll a nagy vagyon –
a lelkem, mely a rácson át ha jár,
széthajlik az, de mindég visszaáll?

Holt

Ez itt a kánon. Rút vidék,
színe nincs, ám fonákja sincsen.
Kicsi szobákban kicsi költők
üldögélnek a kicsi priccsen.

Itt termesztik azt a harasztot,
mit nem pipáz el senki sem,
sem az urak,
sem a parasztok.

Legújabb ugar. Holt vidék,
bár még csöpp hullabűze sincsen.
Kicsi szobákban kicsi költők
üldögélnek. Oh, kicsi Isten!

In furem suorum carminum
Költemények tolvajára

Könyved, Vallinus, kiköpött mása az enyémnek,
de nem csak a könyvkötő, a poéta is lopott.
Büszke is vagyok, hisz kiket így imitálnak,
azokból nőnek a klasszikusok.
De ha pennám lenyúltad, nem kéred kölcsön,
teljesítendő az esti penzumot
a mentulámat? Akárcsak a versben,
a különbséget nem érezné nejed
– a formában. Csupán a geniusban,
mit lopni sem, tanulni sem lehet.

(ARTprintet Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2018)