„…önmagamban keresem a választ”

Csender Levente József Attila-díjas író mesélt a karácsonyra megjelent Csaba testvérrel közösen írt Böjte Csaba füveskönyve 2. – Boldogsághoz segítő gondolatok létrejöttének folyamatáról, a boldogságról és a jövőben várható munkáiról. – Diósi Mária interjúja.

Diósi Mária: „Leventééknek nem volt más dolguk, beültek mellém az anyósülésre, és míg vezettem, tudtunk beszélgetni…” – fogalmazott Csaba testvér a Füveskönyv első részének megjelenésével kapcsolatban. Miként alakult ez a második könyv megírásakor, mennyi időt töltöttetek együtt, ha a beszélgetések nagy része online folytatódott? 

Csender Levente: Most is utazgattunk, többször jártunk Déván és más erdélyi részeken, de most nem volt öt hetünk, mint a Füveskönyv első részénél. A boldogság fogalmát jártuk körül. Amit szerettem volna a boldogságról kérdezni, megtettem, aztán Csaba testvérnek az az ötlete támadt, hogy ne csak én kérdezzek, hanem küldhessen bárki kérdést, így aztán 2020 elején elindítottunk egy beszélgetéssorozatot Esti beszélgetések címmel a Böjte Csaba Füveskönyve Facebook-oldalon és Csaba testvér oldalán. Az oldal immár 16000 követője közül bárki kérdezhetett, fotós kolléganőm, Lettner Krisztina gyűjtötte a kérdéseket, én kiválasztottam a beküldött kérdések közül egyet, Csaba testvér meg minden második este élőben válaszolt a feltett kérdésre. Így lett a könyvben 111 számozott fejezet, amelyek – reményeink szerint – az első kötethez hasonlóan lelkileg feltöltik és gondolkodásra serkenthetik a kedves olvasót. Jó mély merítés, és jól tükrözi az elmúlt évet is, hogy mi foglalkoztatta legjobban az embereket.

DM: Tavaly, az első Füveskönyv megírásakor nagymamád házához vonultál vissza a Székelyudvarhely melletti Oroszhegyre.

CsL: Idén Szigligeten az Alkotóházba vonultam vissza, ott dolgoztam végig a júliust nagyon intenzíven. Augusztusban voltam Oroszhegyen a gyerekeimmel, de az inkább nyaralás volt.

DM: Milyen nehézségekkel szembesültél a könyv megírásakor?

CsL: A könyv anyaga bőven megvolt, ezért nem aggódtam. A nehézség az volt, hogy a sokszor kötetlen, többszereplős beszélgetésekből kellett írott szöveget formálnom, kiemelnem a lényeget, feszesítenem, olvasmányként is élvezetes legyen. Több mint a felét kihúztam. A felvett beszélgetések terjedelme egyenként húsz-harminc perc hosszúságú volt, és hónapokon át készültek. Sokat legóztam, mire ezekből olvasmányos, rendszerezett kézirat lett.

DM: Mit a gondolsz a boldogságról? Mikor vagy boldog? 

CsL: Ha az a kérdés, boldog vagyok-e, akkor a válaszom igen. Ahogy telnek az évek, egyre inkább rájövök, mi a fontos, mi teszi az embert boldoggá. Már nem kívül, hanem önmagamban keresem a választ. 

DM: Már tavaly is beszéltünk arról, hogy készül Csaba testvérről egy életrajzi könyv, hiszen 2019-ben volt 60 éves. Ezzel hogy állsz?

CsL: Elég sok felvételt készítettem már ezzel a céllal. Most tíz nap Szigliget következik, ahol a meglevő hangfájlokat rendszerezem, lejegyzem, hogy lássam, jelenleg hol tartok. Legyen meg a szerkezet. A cím megvan, Csoda minden nap. Ha ezzel kész vagyok, akkor a tavasszal, nyáron újabb közös utazások, beszélgetések, kirándulások jönnek. Szeretnék ősz elejére készen lenni a kézirattal, hogy karácsonyra az olvasók kézbe vehessék. Csaba testvér dévai szolgálatának 30. évfordulója jó apropó, hogy készüljön róla egy átfogó életrajzi könyv, hiszen 1992-ben helyezték Dévára.  

DM: Csaba testvér rengeteg programot, képzést, tábort szervez gyerekeinek. Elképzelhető, hogy te is tartasz nekik irodalmi foglalkozásokat?

CsL: Biciklis vándortáborba már most beszerveztek nyárra, ugyanis rendelkezem idegenvezetői képesítéssel is. Van egy táncos, zenész, képzőművész barátom, Atlasz Gábor, ő is szeretné nyáron meglátogatni a dévai gyerekeket. Az az ötletünk támadt, hogy szervezzünk összművészeti tábort, ahol együtt van a zene, tánc, festészet és irodalom. Meglátjuk, mi sül ki belőle. Egy másik barátom készített egy musicalt A különleges Meditittimó kalandjai mesekönyvemből, aminek az ősbemutatóját is jó lenne ott megtartani. Kíváncsi vagyok, hogy működik a dévai gyerekekkel.

DM: A más településen található otthonokat be fogjátok-e vonni? 

CsL: Ez sok mindentől függ, de a legjobb az lenne, ha mindenfelől érkeznének gyerekek. Működik a Kolostori Kölyökszínház Déván, néhány tehetséges lányt, fiút már meg is ismertünk. Reméljük, találunk olyan helyet, ahova több napra is elmehetünk velük, és tudunk koncentráltan dolgozni egy közös előadáson.

DM: A különleges Meditittimó kalandjai című mesekönyvednek egy autizmussal élő kisfiú a főszereplője – aki történetesen a fiad. Mennyire van hatással írásaidra ez a tapasztalat?

CsL: Nemcsak a mesekönyvem köszönhetem a fiamnak, hanem azt is, hogy empatikusabb vagyok, érzékenyebb más fogyatékossággal élő emberekre is. Valójában már nem kis-, hanem nagyfiam van, 14 éves, úgyhogy ideje lenne egy újabb mesekönyvet írni a kamaszkorról, rengeteg minden történt velünk az elmúlt időszakban is.

DM: Volt egy ígéretedet lányod felé, miszerint neki is írsz majd egy mesekönyvet.

CsL: Igen, ezzel is még adós vagyok neki. Az a helyzet, hogy az elmúlt két évem Csaba testvér két Füveskönyvéről szólt, de mint említettem, az életrajzi könyvét is szeretném elkészíteni. Emellett saját írásaimra is időt kéne szánnom, hiszen tartozom még egy drámával, egy regénnyel, írom a tárcaimat, a második mesekönyvet és a tesókönyvet is. Nem unatkozom.