„Mindenekelőtt igen hálás vagyok egyre terebélyesedő családunkért. 46 éve élek boldog házasságban, melynek zamatos gyümölcsei: három gyermek és immáron nyolc unoka! Most végre többet lehetek velük. Van mit bepótolnom, hiszen gyülekezeti, később országos missziós lelkészként, majd pedig püspökként igencsak nyüzsgő életet éltem, rengeteg emberi kapcsolattal, amelyek mellett gyakran háttérbe szorult a család…” – Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspökkel Kovács katáng Ferenc beszélgetett.

Kovács katáng Ferenc: Előbb vagy utóbb úgyis kibújik a szög a zsákból, kiderül, hogy ismeretségünk honnan eredeztethető. Essünk túl rajta! 4. számú Állami Általános Iskola, Nyíregyháza, 1962. Mi ugrik be neked erről?

Gáncs Péter: Felelős tisztséget kaptam a Párduc-őrsben: én lehettem a csapat „zászlótartója”! Arra már nem emlékszem, hogy tényleg volt-e zászlónk, de hálás voltam a bizalomért őrsvezetőnknek, akit történetesen Kovács Ferencnek hívtak. Akkor még nem sejthettük, hogy évtizedekkel később ennél sokkal fontosabb szolgálat köt majd össze minket újra…

KkF: Harminc évet óvatoskodjunk előre. ’90-es évek eleje. Kelenföldi templom, Missziós Napok. Kelemen Erzsébet, Pósfay György, Terray László emlékezetes megnyilatkozásai. S a padsorokban egy kupacban három nyíregyházi: Balicza Iván, Gáncs Péter és én. A rendszerváltás első évei. Vissza tudsz emlékezni, hogy akkoriban milyen tervek töltötték be a gondolataidat?

GP: Megcsapott minket a szabadság friss levegője. Új kapuk nyíltak az egyházi szolgálat, az örömhír továbbadása, a misszió előtt. A korábban betiltott egyesületek, így az Evangélikus Külmissziói Egyesület is újjászerveződött. Ennek keretében kapott helyet az evangéliumi rádiómisszió is…

KkF: A ’80-as évek közepétől Terray László Norvégiában élő és szolgáló lelkipásztor irányítása mellett Oslóban feleségemmel és kisfiunkkal hármasban szerkesztettük össze a világ legkülönbözőbb részein élő magyar lelkészek által küldött hanganyagokból azoknak a rádiós programoknak nagy részét, melyeket a Norea Rádió keretén belül a Trans World Rádió sugárzott Monte Carlóból rövidhullámon a Kárpát-medence területére, illetve a szórványba. Erről így írt Pósfay György lelkész: „A Trans World Rádió magyar adásait norvég ev. missziói szervezetek tartják fenn. Vasárnaponként áhítat, szombaton pedig felváltva külmissziói negyedóra, bibliatanulmány, levelesláda, gyermek és ifjúsági műsor hallható. Az adás ideje középeurópai nyári időszámítás szerint 18 óra (1600 UTC) a 31 m-es rövidhullámsávon, 9495 kHz. Az 500 kW energiával sugárzott adások a célterületen jól foghatók.” (Erős Vár 1989 áprilisi száma.) A nehéz időkben ezek az adások sok emberben tartották a lelket. Főleg azokban, akik otthonukba szorultak, nem tudtak templomba járni, vagy akiknek nem is volt elérhető közelségben magyar nyelvű evangélikus istentiszteletek látogatására lehetőség. A rendszerváltás után okafogyottá vált ez a költséges és nehézkes programkészítés. Nagytarcsán felépült egy stúdió, s Oslóból átköltözött oda az archívum is. A Magyarországi Evangélikus Egyház országos evangélizációs és missziói lelkészeként Te lettél a rádiómisszió vezetője. A norvég támogatás továbbra is fennmaradt, így nyílott alkalmad arra, hogy hivatalos útra többször is Norvégiába látogathass. Mesélj az északi kapcsolatokról!

GP: Életre szóló élmény volt, amikor családommal együtt kiutazhattunk Norvégiába, hogy személyesen vegyük át a szolgálatot Terray László alapító szerkesztőtől és Kovács Ferenctől, az adások hangmérnökétől. Ma már muzeálisnak számító hangszalagokon hoztuk haza az énekanyagot, amit még sokáig használtunk az itthon készülő műsorokban. Később lehetőséget kaptam arra is, hogy körutat tegyek Trøndelagban, meglátogatva a minket támogató norvég gyülekezeti közösségeket. Eleven munkakapcsolat alakult ki a NOREA rádiómissziós szervezettel. 1995-ben jelent meg a magyar nyelvű Missziói Magazin, melynek első számát még Kristiansandban nyomtatták, és párhuzamosan norvég, dán, svéd, finn és magyar nyelven jelent meg, ami minden bizonnyal sajtótörténeti kuriózum. A kristiansandi Gimlekollen Mediasenterrel is együttműködtünk, melynek gyümölcseként több magyar rádiós munkatársam ösztöndíjasként tanulhatott a médiaiskolában. Az már egy újabb fejezet, amikor 2005. decemberében püspökként kaptam meghívást vendégszolgálatra az oslói magyar gyülekezetbe…

KkF: A 2003-tól 2017-ig, nyugdíjazásodig tartó püspökséged alatt volt-e további kapcsolatod a rádiómisszióval? Milyen új feladatok ellátásában láttad a rádió jövőjét?

GP: 1997-ben jelentős norvég és finn támogatással önálló rádiómissziós központot építettünk Cinkotán, ahová át is költöztünk Nagytarcsáról. Ezt a munkakört 2003 nyarán, amikor püspökké választottak, átadtam az utódomnak, Szeverényi Jánosnak. Ő országos missziói lelkészként mindmáig viszi ezt a szolgálatot. Manapság egyre inkább a helyi rádiókkal való együttműködésnek van prioritása. Akad már egy-két gyülekezetünk is, amelyik saját rádiót üzemeltet: Szombathely, Szarvas…

KkF: Egy idő után – nekem legalábbis – úgy tűnt, hogy az effajta misszió a rádió- és tévécsatornák megsokszorozódása miatt vesztett a jelentőségéből. S akkor jött ez a világjárvány, és rávilágított arra, hogy a személyes találkozások híján újra nélkülözhetetlen az éteren, a kábeleken át történőkommunikáció.

GP: Meggyőződésem, hogy ma is érvényes a rádiómissziónak már Pál apostol által megfogalmazott teológiai alapja: „A hit hallásból van…” (Rm 10, 17). Óriási lehetőség, hogy sokakat elérhetünk az evangélium jó hírével a rádión keresztül. Ez ugyan nem helyettesíti, de előkészítheti a személyes találkozást és a közösségi elköteleződést. A rádiómisszió mai is a preevangélizáció egyik leghatékonyabb eszköze.

KkF: Nyugdíjba vonulásod óta (is) rendszeresen hallunk téged a Kossuth rádió egyházi félóráiban. A szó elszáll. Sok-sok év tapasztalatain átszűrt rádiós gondolataid ugyan elérhetők (ismétlésképp) a médiatárban, de sokan még mindig ragaszkodnak az íráshoz. Hol olvashatók a jegyzeteid?

GP: Igazi meglepetés volt, amikor 2018-ban „búcsúajándékként” kézbe vehettem a Luther Kiadó gondozásában megjelent gyűjteményes kötetemet, Forrásközelben címmel. Ebben közel 200 írásom olvasható.

KkF: Ferenc pápa 2021. március 19-én, Szent József liturgikus ünnepén megnyitotta a család évét. A Családtudományi Szövetség, a Professzorok Batthyány Köre és az Európai Családtudományi Társaság május 27–29-én a családok, a házasság és főképpen a fiatalok, leendő házaspárok érdekében rendezett szakmai konferenciát. Balog Zoltán református püspök, zsinati lelkészi elnök előadása után Marton Zsolt katolikus, Steinbach József református, Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök, valamint Köves Slomó főrabbi fejtette ki gondolatait. Összefoglalnád nekünk röviden a konferencián elhangzottakat, a családra vonatkozóan ott kifejtett gondolataidat?

GP: Azzal kezdtem, hogy az akkoriban éppen enyhülő járványügyi előírások újra lehetővé teszik az úgynevezett nagy lagzikat… De valójában nem a lagzira, hanem a felelős házasságra és családi életre kellene felkészülnünk, és a ránk bízott fiatal párokat is felkészítenünk. Hosszú út, izgalmas érési folyamat, amíg egy férfiból férj, egy nőből feleség, illetve felelős szülő, édesapa és édesanya válik. Ez olyan élethosszig tartó tanulás (life long learning), amiben fontos tárgy a hittan. Döntő, hogy milyen kép él bennünk Istenről, ez ugyanis meghatározza, hogy milyen képet alkotunk önmagunkról és egymásról. Fel kell fedeznünk azt a biblikus istenképet, ami dinamikus közösség, szeretetáramlás. A Szentháromság bele akar ölelni minket ebbe az áramlásba. Mindez tükröződhet a földi „szentháromságban”, a családban, az apa, az anya és a gyermek szeretetközösségében. A házasság, a család Istennek olyan életre szóló ajándéka, amit nem elég elfogadni, hanem gondozni, ápolni, őrizni is kell. A Teremtő munkatársai lehetünk, akik továbbadhatjuk az életet, de ez nem szűkülhet csupán a biológiai létezésre. Jézus Krisztustól kapott küldetésünk, hogy hűséges tanítványaiként átadjuk a spirituális értékeket is a következő nemzedéknek, tanúskodva Isten szeretetéről és az örök élet ajándékáról.