Gáspár Ferenc írása Horváth László Imre A kicsi embere című regényéről

„Maga veszedelmes ember” – vélekedik Rudolf Lang fogolyról a börtönigazgató Robert Merle Mesterségem a halál című regényében, melyben a tömeggyilkos auschwitzi táborparancsnok, Rudolf Höss életútját próbálja bemutatni a modernkor pszichológiai eredményeit is felhasználva, egyes szám első személyben. E párbeszédet is az ördögi karakter elbeszélésében halljuk vissza. Így folytatódik:

„– És tudja, miért veszedelmes?

– Nein, Herr Direktor.

– Azért, mert tisztességes.

Aranykeretes szemüvege villogott. Folytatta:

– Minden tisztességes ember veszedelmes. Csak a söpredék veszélytelen… Mert a söpredék érdekből cselekszik, egyszóval kicsinyesen.”

Vagyis a „tisztességes embernek” elvei vannak. Előrébb helyezi Németországot a saját sorsánál, s ebből következőleg Németország vezetőit is. Persze ez önmagában nem magyarázná meg rémtetteit.

Rémtetteket egyáltalában nem követ el Horváth László Imre könyvének hőse A Kicsi embere című, most megjelent regényben. A „Kicsi”, vagyis Péter Gábor csak mellékszereplő a kötetben, akárcsak a kor ismerős gazemberei, Farkas Mihálytól kezdve egészen Rákosi Mátyásig. Az igazi főszereplő – az ebben a műben névtelen első személyű én – így vall magáról a regény legelején: „És amit mesélek, jobban mondva, amiről hangosan beszélek magamban, a történelemről szól, bűnözők története lesz, az egyik bűnöző pedig én magam vagyok.”

Úgy döntöttem, hogy gazember leszek – nyilvánítja ki III. Richárd Shakespeare drámájában, és innentől kezdve nyílt a meccs, hiszen aki ezt állítja, az valószínűleg nem született gazember, hanem érdekei tették azzá. Lelke mélyén Gloster is tudja, hogy gonoszságokat művel, nem véletlenül jelenik meg neki a sok szellem a döntő csata előtt, nem véletlenül gyötrik rémlátomások. Macbeth sem mondaná el a nagy monológot az utolsó felvonásban, nem menne le újabb jóslatért a boszorkányokhoz, ha annyira biztos lenne gazemberségében. A valóban érdekes irodalmi hősök a vívódó karakterek, azok, akiket megkísért a sors, és nekiszaladnak a korlátoknak. Aztán persze megjelennek a szellemek is…

Horváth főhősét nem kergetik a lidércek, annyira szürke kisember ő, hogy még az igazi nevét sem tudjuk. Csupán a 88. oldalon lesz álneve az addig névtelen főszereplőnek, mikor igent mond Péter Gábor ajánlatára, és belép az ávóba, hogy régi illegális üzleteit felújítva pénzt szerezzen a pártnak, könnyű nőket és nyugati árukat a befolyásos elvtársaknak. Innentől kezdve az Utisz László álnevű főszereplő titkos játékbarlangot üzemeltet, csempész akciókban vesz részt, a jómódúak lakásainak elrablásáról nem is beszélve. Utisz görögül annyit jelent, senkise, ezt kiabálta oda Odüsszeusz a küklopsznak, ezt üvöltötte kiszúrt szeme miatti fájdalmában társainak az egyszemű óriás, mikor megkérdezték, ki bántotta. Az Utisz nevet maga az egyszerű vidéki zsidó családba született főhős találja ki magánk: „Ahogy mesebeli példaképemnek, nekem is nevet kellett váltanom, azaz új emberként megszületnem. Sosem értettem, mikor Odüsszeusz megússza a küklopsz szigetét, kijut a barlangból, el a hajókig, miközben az óriás az álnevet kiabálja társainak, ki bántott? Senkise, Senkise, a hajós az utolsó pillanatban miért olyan ostobán hiú, hogy távolodóban még a fedélzetről odakiáltja a szörnynek az igazi nevét? Gyerekként is bosszantott ez, 1945 tavaszán pedig már egyáltalán nem voltam gyerek.”

Találó a megfogalmazás, hiszen Lászlónk sosem akart büszke lenni „hőstetteire”, ő csupán túl akar élni, és mint ilyen, „nem tisztességes”, tehát teljeséggel érdektelen figura. Teljesen biztonságos, amit tesz, hiszen a párt vezetőinek mindenkor szükségük van különleges szolgálataira. Csupán az teszi izgalmassá, hogy mennyire átlátja a rendszert, mennyire hidegfejű tud maradni akár a Rajk per, akár az 56’-os események idején. Jól megírt könyv ez, remek stílusban, és az ifjú nemzedékek, akik nem élték meg az elmúlt korok szörnyűségeit, bizonnyal sokat tanulnak majd belőle, de a végére érve, azért egy csomó megválaszolatlan kérdés marad bennünk. Leginkább persze az, hogy miért a szürke egér a főhős, miért nem inkább egy „vérszívó menyét”? (Így jellemzi az író Gerő Ernőt.)

Mert az, hogy miképpen tudott görögül, majd társalgási szinten franciául az egyszerű zsidó családban nevelkedő főszereplő, a mi szempontunkból lényegtelen. Mi azt várnánk, hogy az írásom címében írt fausti mondat – „s néhány talány nyitjára lel” –, vagy a nagy német költő soraiként folytatódjon – „Néhány talány meg bogozódik” –, vagy valamiképpen megoldódjon.

Mert az nem megoldás, hogy itt a történelem a bűnözők története, és így az átlagembernek semmiféle mozgási szabadsága nincs, maximum annyi, hogy túlélhet. Az ilyen sarkalatos kijelentéseknek amúgy sincs sok igazságtartalmuk, még akkor sem, ha tudjuk, hogy a politikusok nagy része erkölcsileg többet enged meg magának, mint a kisember.

Azok pedig nem új felismerések, hogy a politikai bűnözők köztünk élnek, hogy az elmúlt diktatúra törvénytelen módszerekkel szerzett pénzt a céljaira, hogy gátlástalanul ölt meg vagy tüntetett el embereket. Ezeket eddig is tudtuk. Talán a legizgalmasabb az egészben, hogy a szerzőnek ugyanaz a keresztneve, mint az általa kreált hősnek. Mert Horváth László Imre nyilván nem szürke kisegérként tekint magára. Akinek eddig hat önálló kötete jelent meg, és a Pázmányon szerzett diplomát, az nem is tehet ilyet. Vajon beleképzelte magát egy egészen más szerepbe, egy másik életbe? Erről persze őt kellene megkérdeznünk. Addig is marad az olvasás, és a múlt feletti töprengés: miképpen állhattak be sokan a sorba, mikor tudva tudják, hogy rossz ügyet szolgáltak? És miképpen maradhatunk mi, utódok tiszták, ha hasonló helyzetbe kerülünk? Tisztán látunk-e majd egyáltalán? Vagy úgy járunk, mint Karinthy kiképző káplárja, aki példát akar mutatni a pocsékul lövő újoncoknak, de csak kilencedszerre találja el a céltáblát?

A kilencedik lövés még késik, de a káplár már egy árnyalattal tisztábban látja a célt, mondja Karinthy, és ez ránk, utódokra duplán vonatkozik. Sokat kell még célozgatnunk, sokat kell vakargatnunk a sebeket, teregetni a XX. század szennyesét. Talán ebben a feltárásban segíthet minket Horváth regénye.

(Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., 2019)