Néha a letűnt időt hisszük boldogabbnak. Néha teljesebbnek az elkövetkezőt. Ám ezekből épp a sajátunk az, amely kirekeszt. Talán ezért igyekszünk jelenünk szakadozó rezzenéseiben nem figyelni a pillanatnak sem tökéletlen, sem befejezetlen voltára. Mert nem akarjuk elvetéltnek érezni a mindenkori jelen pillanatot. Hiszen az, hogy az elmúlt idő egyben befejezett pillanatok özöne, s hogy az elkövetkező tökéletesíthet önmagán, nem oldoz fel a jelenben élés elkerülhetetlensége alól.