Világosodik. Jó lenne visszaaludni. Régi dolgok jutnak eszembe. Nem vagyok büszke rájuk. Elhessegetem. Nem hagyják magukat. Szép emlékekkel próbálom semlegesíteni. Csak időlegesen sikerül. Újabbak, aggasztóbbak tolakodnak elő. Fel kell kelnem! Ez általában segít. „Kidobott az ágy?” – kérdezte volt egykoron Anyám.

Térdem, derekam merev, recsegnek a nyakcsigolyáim. Tornázom, súlyzózom. Szorongásom, komor kedvem huss, elszáll. Kávét főzök, tejet melegítek a müzlihez. Ágyba viszem a Kedvesnek. Ráncaim kisimulnak a homlokán.

Minden reggel megfogadom, hogy hírmentes napot tartok. Nem nyitom ki a rádiót, nem szörfölök a net-hírcsatornákon. A levelesládám kinyitását is hanyagolom. Lefekszem a nappaliban, fejjel a fénynek. Olvasok. A kávé szétárad bennem. Nyolcvan százalék Arabica, húsz százalék Robusta. Sicilia Style őrlemény. Fémdobozban egy hétig frissen eláll, tovább nem is tart ki, újat kell bontani. Nem lettem kávéfüggő, pedig negyven éve, ha nem is mániákus, de rendszeres fogyasztója vagyok. Az Illy termékek a világ száznegyven országában ébresztik az ínyenceket. Első hallásra nem tipikus magyar név, mint Kocsis, Puskás vagy Varga. A temesvári születésű Illy Ferenc – majd a nagy háború után Triesztben letelepedve Francesco Illy – levédett ötlete a pörkölt kávé tartósítása, csomagolása. Az ő találmánya ma is alkalmazásban álló technológia; nem vízben főzik a kávét, hanem nagy nyomású forró gőzben. Így készül az igazi eszpresszó.

Az olvasás elálmosít. Ha szerencsém van, reggelig alszom még egy sort. Álmomban különös történetekbe csöppenek, tollba mondom, pörge kalapos kis-kisasszony körmöli gyorsírással. Falugró találkozóra gyúrok. Térd- és könyökvédő, valamint bukósisak nélkül, fenékpárnás nadrág helyett közönséges tornagatyában. Nem vagyok CEU függő feliratos fekete trikóban. Alacsony kerítésekkel kezdem, párkányról palánktetőre, onnan félereszes garázsra, szemközti vastagtörzsű fára lendülök át. Lekúszom a törzsén, mint a riasztott tűzoltók a rúdon. A sík járda meg sem kottyan, talpam nem érinti a talajt. Nekifutok a csupasz betonfalnak, két méter fölfelé, majd hátraszaltó. Újra neki, tapad a speckó cipőm, ujjheggyel elkapom a fal tetejét, felhúzódzkodom, féloldalt felkönyökölök, kiegyenesedem, mély levegőt veszek, diadalittasan nézek körül. Ezúttal nem sikerült csúcsidőt futnom. Elrugaszkodom a magas falról, ez már nem a gyakorlat része, nem is értem, szárnycsapások nélkül hosszú, nyújtott lépésekkel szelem a levegőt. Felébredek. Le kellene írni. Papír, ceruza, egy időben diktafon, manapság a laptopom kartávolságra tőlem. Lapos a sztori, kitörlöm. Az álmaim nem én vagyok.

Felöltözöm, a tükörből egy szinte emberszabású alak néz vissza rám. Folytatódhat a nap (egy hét múlva, a következő számban!)

Kovács katáng Ferenc