Öreg este van. Az író ül hosszú méla lesben.

Ketten görnyedünk a billentyűzet fölé. Fejét használja az egyik, ujjait a másik.

A józanabbik, éber én csak mérsékelten van jelen.

Az Úr néha megsegíti az ilyen nagyon, nagyon vidéki embert, mint én is. Szabó Magdát a halála előtti napokban még sikerült meginterjúvolnom. Nem mintha egyikőnk is erre a kuriózumra hajtott volna.

De minek ennyire előre szaladni, a vidékiség megér néhány gondolatot. Szülővárosomban a magamfajta szájtáti könnyen orra bukhatott a Krúdy taposta lábnyomokban. Naponta rohantam el a Városháza emeleti ablakai alatt, amik mögött a már nem éppen tejfelesszájú, de még fiatal Mikszáth Kálmán szállt meg, amikor a Pesti Hírlapot tudósította a Tiszaeszlári perről. És akkor még nem is szóltam Móricz Zsigmond látogatásairól, amikre azért fanyalodott, mert a Nyugat folyóiratnak kényszerült előfizetőket gyűjteni. S legalább két alkalommal a városi színházat is megtisztelte jelenlétével. Először a Sári bíró bemutatóján, másodszor a naiva szerepeket játszó Lili leánya egyik fellépésén.

Gyűjti, gyűjtögeti a vidéki halandó a hírességek elszórta apró emlékmorzsákat, hogy legyen miből építkezni a porosnak, aluszékonynak csúfolt, Isten háta mögötti kisvárosban.

Anno nagykönyvtár kettő is volt az Én szőke városomban, s azoknak fiók részlegei. Például a Vay Ádám utca sarkán, a Morgó temetőhöz közel, egy aprócska; salátásra olvasott, kopottas könyvekkel. Mesés birodalom. De ott volt a hat évvel idősebb nővérem könyvgyűjteménye is. Gondosan elzárva, kulcs a párnája alatt. Pöttyös és Csíkos könyvek tucatjai. Megannyi, nem 10-12 évesnek való titokzatos történet. Első találkozásom Szabó Magdával. Álarcosbál, 1961, Születésnap, 1962. Nem is említettem soha, senkinek. Fiúgyerek nem olvas lányregényeket! (Csak kert végében, fa lombja közt megbújva, titokban.)

Közvetlen az érettségi után, 1967-ben rámtalált a Mózes egy, huszonkettő. Azóta sem tudom szavakba önteni, hogy miért taglózott le úgy, mintha villám csapott volna belém. Előtte három évvel Az ifjú Werther szenvedései volt hasonló hatással rám.

Hosszú évek teltek Szabó Magda nélkül. Ám amikor Oslóban Magyar Filmklubot vezettem, a Filmadaptációk sorozat kapcsán eljutottam hozzá (is). A nézőtéren csupa új arc a három részből álló sorozaton. Szabó Magdát rajongásig szeretik a messze északon élő hölgyek és urak. Érdemes volt filmes oldalról bogozgatnom a témát, az írónő életművében nálamnál jóval jártasabb volt a nagyérdemű. A rövid filmrészletekkel illusztrált előadásaim után alkalmanként egy-egy filmet is levetítettem: Danaida (Zsurzs Éva, 1970), Abigél (Zsurzs Éva, 1978), Az a szép, fényes nap (Szőnyi G. Sándor, 1981).

A Katalin utcát csak 2007-ben, az „utolsó interjú” előtt olvastam. Nem azért, hogy Szabó Magda előtt a „jól tájékozott” szerepében tetszelegjem. Ezt találtam a neten. S ott bukkantam az indexarchívumában egy írásra: Járt-e Szabó Magda a Katalin utcában? Nagy bizonyossággal a Herczeg Ferenc-féle mondásra kacsintott rá a cikk szerzője: Járt-e Cecil a Török utcában? Ezt a poént nem hagyhattam az elektronikus országúton heverni. Bizony mondom, Szabó Magda igenis járt még a Sarkantyú utca 9-ben is. Nyíregyházán.

Szabó Magda születésének 100. évfordulójára előhalásztam az „olvasónaplómat”. Lapozgatva, és egy rövid játékfilmet is végignézve, végképp megbizonyosodtam arról, hogy hozzám legközelebb mégis csak a légiesen könnyed, szürreális Für Elise áll, s a fenséges családi korkép, a Régimódi történet. Az ajtó norvég fordításán is átrágtam magam. Még az is jobban tetszett, mint az idegen arcokkal pózoló német-magyar filmváltozat (Szabó István, 2012).

Visszatérve az utolsó interjúra, semmi okosat, különlegeset nem tudtam kérdezni. Hagytam mesélni, emlékezni és a múltban elmerengni. Íme egy kis részlet ízelítőül:

Kovács katáng Ferenc: Väinö Linna finn író minden nap három oldalt ír. Mi az Ön módszere? Milyen rendszerességgel, hány oldalt ír naponta, milyen napszakban, írógéppel, kézzel vagy számítógépen?

Szabó Magda: Minden regényírásom azzal kezdődik, hogy egy frappáns, egyetlen mondatba sűríthető felismerés kezd izgatni. A probléma mindinkább közeledik hozzám. Aztán csak nézek magam elé, kávét iszom, beszélgetek vagy a virágaimat locsolom, és közben gondolkodom. Írásaimat többnyire egy évig is komponálom magamban. Csak akkor ülök az írógéphez, amikor a fejemben az utolsó mondattal is elkészültem. Amikor írok, akkor már csak szerkesztek. Szigorú terv szerint dolgozom, kezdettől otthon vagyok hőseim házában, tudom a regényem utolsó mondatát is. Ha közben, mielőtt elkészültem, beszélnék róla – az olyan lenne, mint amikor valaki kiengedi a kávéfőzőből a gőzt. Ha elmesélném, amit meg kell írnom, megfosztanám a munkafolyamatot a feszültségtől. Még a kiadónak is álszinopszisokat írok: mielőtt regénybe fogok, kitalálok a nyilvánosság számára valami hasonlót.

Öreg este lett. Mit este, éjfél is elmúlt. Holnap van. A szemem előtt összefolynak a betűk. Cili Beethovent játszik a zongorán. Angyalszárnya a kottatartón hever. Retinámon a szétbombázott Katalin utca. Ébren álmodom…

Kovács katáng Ferenc

A Szabó Magda-portrék Trencsényi Diána munkái.