„Himlőben megbetegedve három napig eszméletlenül, szinte holtan feküdt, olyannyira, hogy a harmadik napon el akarták temetni. Ez idő alatt hallotta a Betegség hangját (vagyis a himlőét), azt mondta neki: »A Vizek Urától a sámánizálás ajándékát fogod kapni. Sámán neved Huttari (Úszó) lesz!« …A Vizek Anyjának férje azután adott melléje két segítőt, egy hölgymenyétet és egy egeret, hogy vezessék a Pokolba. Egy magas helyre érkezve, segítői hét tépett tetejű sátrat mutattak neki. Behatolt az elsőbe, és itt a Pokol lakóival és a nagy Betegség (a himlő) embereivel találkozott. Ezek kitépték a szívét és fazékba dobták. A többi sátorban megismerkedett az Őrültség Urával és minden idegbetegség uraival, valamint a rossz sámánokkal. Ilyen módon megtanulta az emberi nemet gyötrő különböző betegségeket.”

„Olyan csudálatos nagy fa ez, hogy nemcsak a hold jár el az ága közt, hanem maga a nap is. De ezt a fát csak az leli meg, hogy hol van, merre van, aki foggal született, oszt kilenc álló esztendeig nem vesz a szájába tejnél egyebet. Az meg tudni való, hogy tátus az ilyen. Mer ez a csudálatos nagy fa olyan helyen nőtt, hogy csak az ilyen tudományos férhet hozzá. Az emilyen ember csak hírét hallja, hogy van, de látni nem láthatja.”

„Erdőn jár vala lebeke tárgy, Béka vala ekéje, Kígyó vala ostora. Szánt vala kevet, Vet vala kevecset.” (Feljegyezte Gosztonyi János, 1520 körül)

„Valamit hallottam és olvastam, mivel kellene az ördög kísírtetinek eleit venni, mindeneket megkísírtettem, […] de mégis szintén az imádság között, avagy az tanulás és jó dolgom között eszembe jutottak különb-különb gonosz isteni káromló gondolatok […]. Níha az én magam leányimra való gerjedezések. Ez penig százszornál többszer volt rajtam, hogy egyníhány szolgálóleányimnak gyalázatjára szándékoztam, atyámfiaira, húgomra és édes szülőanyámra gerjedeztem, ki miatt mennyit sírtam, ordítottam, féltem, röttegtem, meg sem mondhatom. […] Azután özvegységemben, midőn egyiknek mellőle mennék, csak illettem az nyakát; az abba múlék; azután hol imitt, hol amott titkon fogdostam, végre ötvenszernél többszer ejtöttem le, úgymond. De az Isten annyi erőt adott az leánynak, és másképpen úgy vötte eleit, hogy az szándék mindenkor heába lenne. […]”

„Egy világtalan Anna asszony, Pápai, jöve hozzám Semptén, és számtalan dolgait beszélte, hogy eb, disznó, ló és egyéb undok képekbe eleibe jű, reá röhög, és büdös dögvel csaknem megöli, és mikor elmegyen is, röttenetes gonosz szagot ereszt. És látásokat is lát, mintha egy igen nagy fára sok apácák és barátok volnának kötözve, és azon égnének az tűzbe […]”

„Föld, édes Anya, tenéked mondom először: ennek e torkában erős pőrös torok ereszködett, torok gyíkja, béka levelegje, nyák foga. Oszoljon, romoljon, benne meg ne maradhasson, erős pőrös torok, gyíkja, béka levelegje, nyák foga, disznó szakájja, kelevénye oszoljon, romoljon, Istennek hatalmából, boldog anya parancsolatjával.”

„Az más teheninek az tejét, vaját mint kell elvenni, megmondják a [...].”

Gebéből lesz a táltos.

Kifingotta fogát a bába.

„Kishúgom innen az égbe

Szálla szegény, egyenest.

S én nem is vettem észre,

Hogy őt nem lelte egy est.

Volt nekem egy paripám is,

Táltos, mesebeli ló,

Aranyos rajta a hám is

És rajta repülni jó.”

„Mi régen erdő, az ma már Budapest

S mi egykor bánat, az ma komédia

S a lázadót ma már nem védi a

Táltos-düh és a magyar muszáj.”