„Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában. Páncélszerűen kemény hátán feküdt, és ha kissé fölemelte a fejét, meglátta domború, barna, ív alakú, kemény szelvényekkel ízelt hasát, amelyen alig maradt már meg végleg lecsúszni készülő paplana. Számtalan, testének egyéb méreteihez képest siralmasan vékony lába tehetetlenül kapálódzott szeme előtt.”

„Gondolj Teremtődre ifjúságod napjaiban, mielőtt megérkeznek a gonosz napok, és elközelegnek az évek, amelyekre azt mondod majd: nem tetszenek nekem; […] amikor a mandulafa virágzik, a sáska jóllakik, a kapor kipattan, az ember meg örök hajlékába tér – az utcán már jönnek-mennek a siratóasszonyok”

„Hideg tél volt, és vihar zúdult le az Olümposzról. De a hangya sok gabonát hordott össze még aratás idején, és elraktározta a házában. A tücsök meg egy lyukba bújt, s majd meghalt az éhségtől és a nagy hidegtől sanyargatva.” (Sarkady János fordítása)

„Bosszantja a tücsök kalandja,

Nem is adott magot a hangya. –

De ezt kérdezte végre tőle:

»Mit tettél a meleg időbe?«

»Éjjel-nappal munkába voltam,

Fűnek-fának folyton daloltam.« –

»Daloltál? rendbe van, komám,

Akkor ma táncolj, szaporán.« –”

„– Elárulná, hová utazik? – mosolygott rá a hangya.

– Párizsba – mondta a tücsök.

– Párizsba?

A hangya kerekre tágult szemmel a tücsökre meredt.

– Tréfál, kedves szomszéd? – kérdezte kissé emelt hangon. – Miből telne magának arra, hogy Párizsban töltse a telet?

– Meghívtak… a Conservatoire… – mondta a tücsök. – Hangversenyeken hegedülök…

A hangya a földre szögezte a szemét, hallgatott egy darabig, aztán kérlelő hangon megszólította a tücsköt: – Tekintettel a régi ismeretségre… elintézne egy számomra fontos ügyet?

– Kérem, nagyon szívesen… – biztatta a tücsök – csak mondja, szomszéd úr…

– Arra kérném – mondta a hangya –, hogy Párizsban keresse fel La Fontaine urat, és mondja meg neki, hogy nyalja ki a seggem.”

„Szólt a tücsök halkan:

gondgyomláló dalban

épp ez a művészet.”

„Szar vagy te […], nem konceptualista művész. Egyszerűen semmi mást nem tudsz azon kívül, hogy háromszögeket vagdosol ki és ráirkálod, hogy „fasz”, hát ilyen elnevezéseket gondolsz te ki. És a Cseresznyéskert előadásán is csak háromszögeket vagdostatok ki és ráirkáltátok, hogy „fasz”, ez pedig egyáltalán nem színházi előadás. És egyáltalán, faszokon és háromszögeken kívül semmi más nincs ebben az egész posztmodernizmusban.” (A rovarok élete)