Mihai Eminescu: Szonett
Künt őszi szélben hull a lomb remegve,
s nehéz cseppek verődnek ablakodhoz,
s te nyűtt levélkéket böngészve gondolsz
egyetlen órán teljes életedre.
s nehéz cseppek verődnek ablakodhoz,
s te nyűtt levélkéket böngészve gondolsz
egyetlen órán teljes életedre.
Sok édes semmit tékozolva hordoz
a múltad; ajtód nem nyílt, bárki verte,
de jobb is így a tűznél, szenderegve
mélázni, míg künt nyirkos szél sikoltoz.
a múltad; ajtód nem nyílt, bárki verte,
de jobb is így a tűznél, szenderegve
mélázni, míg künt nyirkos szél sikoltoz.
Így nézek én is gondjaimra itt benn.
Szivemhez ó-mesék tündére járul –
körül köd ül, gomolyog mind telibben.
Szivemhez ó-mesék tündére járul –
körül köd ül, gomolyog mind telibben.
Suhogás zizzen, omlik egy ruhárul,
padlómon lenge lábak lépte libben,
s szememre két lágy, hűs kezecske zárul.
padlómon lenge lábak lépte libben,
s szememre két lágy, hűs kezecske zárul.
(Dsida Jenő fordítása)