„A polgárosultság ellen az irodalom arisztokráciáját, az irodalom ellen saját, előkelő családja származását szegezte. Örökösen izgatott volt, harcrakész és harcias, bazedovkóros ingerlékenység élt benne. […] Csak nála szellemileg alacsonyabb nőkkel tudott jóba lenni, de ezekkel kedvesen és szeretetreméltóan viselkedett. [...] Legjobb barátnője Bäcker Bébi volt, a kor leghírhedtebb kurtizánja. Róla még szó lesz ezekben a feljegyzésekben.”

„Mindent unt, főképpen a férjét. Spleen terült el rajta, de kárörömmel nevetni tudott. Férfiruhában szeretett járni. Magas, széles vállú, ködös szemű. Akár egy átutazó előkelő idegen, úgy viselkedett itt nálunk (a Balkánon). Úgy rémlett, férfiszerepet játszik, s talán egynémely nőt szeret, de minden valószínűség szerint csakis önmagát szerette.”

„Nem az irodalom a fontos számára, hanem az irodalomtörténet. Írói nevét is az irodalomtörténetből kölcsönözte. Egész lénye papírszagú, olykor vécépapírszagú, használat után. Bocsánat a hasonlatért, talán nem is találó, de kínálkozott, s én nem tudtam ellenállni. Annyi bizonyos, hogy testi és lelki higiénia teljes hiánya jellemzi. Tehetséges nő, de rendkívül műveletlen. Tehetsége elsőbben is nárcizmusából és indulattelt hőbörödöttségének talajából fakadt. Ezt a hőbörödöttséget gőggel viseli. Fiút mímel, nem férfit, de fiút. Cigaretta, töltött cigaretta, hülzni, dohány a dobozban, George Sand, készen vett, áruházi öltözetben, izzadtságszagúan.”

„»Árva Mariska naplója« – ez volt a címe annak a kis papírkötéses könyvnek, amelyhez Bródy Sándor írta az előszót, és amelyben [...] elképesztő nyíltsággal leírta életének azt a korszakát, amelyet bordélyházban töltött mint mindenes cselédlány, s ahonnan később a „báró” kiemelte. Ma már [...] képzett, jó ízlésű szobrásznő,”

„Szűnni nem akaró termetével… Hosszú-hosszú – nevetni kell, ha látja az ember, azon is, amit tesz, azon is, amit mond. És sajnálni is kell őt. Mindene aránytalan, a viselkedése is. Aránytalanul jóságos, aránytalanul önfeláldozó. Hosszú lépteivel naponta beszáguldja a várost, átlépi a Dunát, hogy pénzt keressen férjének, s azért is, hogy barátaiknak, ismerőseiknek némi szívességet tegyen, valamit olcsóbban vásároljon, [….] Szörnyű dolgokat eszik és tálal vendégeinek. Valamit, ami olcsó, „kéz alatt” szerzett, s amit nagyon dicsér. Lóhúsból készült kolbászt, homokízű csokoládétörmeléket, selejtes tengeri halat, avas faggyúból pogácsát. Férjét bálványként tiszteli, némán, valamiféle titokzatos, ősi, törzsi imádattal, mosolyogva, de megszakítva komoly, hosszan tartó betegségekkel. Ez a tudattalan bosszú, mert férje úgy bánik vele, mint rabszolgával, anyagilag kihasználja, testét lenézi, barátaik előtt kigúnyolja, s olykor megdicséri – a lelkét.”

„Olykor egy bohókás, sovány cirkuszlóra emlékeztet. Hosszú soványságát még jobban hangsúlyozza merevre nyújtott nyakával, azt vélve, hogy előkelő. Talán életében sem ejtett egyetlen könnyet. Mindent pénzzel, anyaggal és sikerrel mér. Hangja mély és férfias, biztos fellépése is az.”

„Ő az irodalom és négy fiú szeretetreméltó anyja. Néha egy-egy pofont is lemér, mind fiainak, mind az irodalomnak, éppoly kevéssé érti az egyiket, mint a másikat, de éppoly ösztönösen tud róluk egy s mást, mint anya gyermekeiről. Vannak kérdések, amelyekben bennfentesebb, mint sok kiváló író. Nyugodt, széles, derűs biztonsággal mozog az emberek között, kedves, kellemes jelenség, sok terhet bíró, pletykát roppantul kedvelő, egyszerűen látó, kicsit ravaszkás.”

„Gyűlöli új férjét, mert el akarja tőle venni a gyűlölet jogát, s azért is, mert olthatatlanul szereti első férjét, aki elvált tőle. Most mindent elkövet, hogy új férjével együtt ismét keserves életbe kerüljön, s ez sikerülni is fog neki. Nem akar, nem tud örülni.”

„Az életben teátrális volt, a színpadon bámulatosan életszerű, főképpen realista szerepekben. Egyike első, legjobbak közti realista színésznőinknek. Egy ízben vacsorára hívtak bennünket – ekkor már [...] felesége volt –, s vacsorára mákos galuskát tálalt, abban az időben, amikor balatoni fogas, csirke, vagy legalábbis borjúhús és parfait, főképpen parfait volt a szokásos vacsora írói köreinkben,”

„Afrikai nő. Ez determinálja jó és rossz tulajdonságait. Fekete és fényes. Fényes és fekete, mint egy arab paripa, éles, mint egy arab kés, és olyan embertelen is. Cruelle. Ez a francia szó jut eszembe róla. Se ruhát, se társadalmi konvenciót nem tűr magán. Egykettőre leveti ezt is, azt is. Ellenben cifrálkodni szeret. Még a tudományt (orvosnő) s az irodalmat is csak úgy használja, mint vadnők a strucctollakat. Ékességül.”

„Született értelem és kellem. Józansága, értelme nem gátolja abban, hogy babonás legyen, de babonasága nem afféle bakfisbabonaság, péntekkel, kéményseprővel és ehhez hasonlóval. Sejtelmekben, transzcendens jelekben, a természet jelbeszédében hisz. A Természet gyermeke.”

„amikor érkezik, az az érzése az embernek, hogy nem egyedül jön – nem is jön, belibben –, hanem vidám zenekísérettel, körülvéve szerelmes férfiaktól, mint operettprimadonna a színpadra. Többnyire egy kutyust cibál maga után, de néha nagy csomagokkal jön, piaci kosárral. Sokat és vidáman kacag, szép fogsorával, keskeny, gyengéd szájával, de szemében – egyik szeme kék, másik sötétbarna – valami ijedtség, csodálkozás és bánat ül. Sohase mond ostobaságot. Nem is csinál ostobaságot. A legjobb vegyület.”