Gáspár Ferenc írása Kovács katáng Ferenc Hány jó napból áll egy magyar emberöltő? című könyvéről

Vajon bele tudok-e helyezkedni hozzá hasonlóan úgy az ő világába, amint azt megtette azzal az ötvennyolc interjúalanyával, akik a most megjelent interjúkötetében szerepelnek? Tudok-e igazán Kovács katáng Ferenc lenni?

Ledér a válasz: persze, hogy nem, nincs rá itt sem hely, sem lehetőség.

Pedig kéne. Szükség lenne rá minden esetben, hogy az ember, ha nem is poeta doctus, de legalább colloquium doctus legyen, ha egyáltalán létezhet ilyen fogalom, hogy a beszélgetés doktora.

Kovács katáng Feri – bocsánat az olvasótól, hogy csak így Ferinek aposztrofálom, de személyesen ismerjük egymást már jó ideje, és legszívesebben Kedves Ferit írnék, ahogy a levelekben szólítjuk egymást – könyvét lapozgatva, úgy tűnik, nem csupán létezhet ilyen fogalom, hogy a beszélgetés doktora, hanem igenis van. A doktorságot ebben a stádiumban valószínűleg ő teremtette meg. Nem mintha mások nem írnának remek interjúkat, de a legtöbb esetben érezni, hogy személyes találkozás, beszélgetés közben készült-e el a szöveg, vagy pedig e-mailes levelezés útján, csupán az előre megfogalmazott kérdésekre válaszolva. A Hány jó napból áll egy magyar emberöltő? interjúi olvasása közben mégis nehéz eldönteni, hogyan készülhettek a művek – mert mű ez a műfaj is, erről majd később –, annak ellenére, hogy tisztában vagyunk vele: a legtöbb esetben a szerző nem találkozhatott a beszélgetés alanyával, hiszen Feri élete legnagyobb részét Norvégiában, Oslóban töltötte.

A megoldás kulcsa Kovács Katáng Ferenc alapossága és beleérző képessége, vagyis az a hihetetlen alázat, amivel beszélgetéseinek alanyai felé közeledik, hogy elolvassa, megnézi, meghallgatja műveiket. Kiteszi az interjúalany fotóját az íróasztalára. Vele ébred, vele fekszik, hetekig belebújva a másik ember bőrébe. Így élni nem mindenki tud, személyes mindennapjaiban nem tudja mindenki szétválasztani a – mondjuk így – „katáng ént” a Kovács Feriével. Így aztán minden egyes interjú egy önálló mű, hiszen a riporter, amikor megkapja a válaszokat az előre gyártott kérdéseire, újra és újra belekérdez, így alkotja meg, építi föl a beszélgetések katedrálisát.

El hablador, A beszélő, Mario Vargas Llosa regénye, melynek főhőse az amazóniai őserdőkben elszórtan élő, írástudatlan macsigengák között járva mesél nekik a múltjukról, őseikről, isteneikről, és hogy kik haltak meg, kik születtek a többi macsigenga törzsben. A Beszélő, aki mindent tud az állatokról, gyógyfüvekről, de legfőképpen az ősök cselekedeteiről. Meg-meglátogat egy kisebb csoport macsigengát, és ha kell, nyolc órán keresztül mesél és tanít, míg azok szájtátva hallgatják. El habladort, a beszélőt.

Kovács Katáng Ferenc a legújabb kori Beszélő, vagy inkább kérdező. Az ő könyve által, az interjúkon keresztül ismerhetjük meg irodalmi-, művészeti- és tudományos életünk számos résztvevőjét. Mesél nekünk, úgy, hogy kérdez. Ő El Narrador. A nagybetűs Kérdező. Őtőle, pontosabban egyik beszélgetőtársától, a Kossuth-díjas Bertalan Tivadartól tudhatjuk meg, hogy hány jó napból áll egy magyar emberöltő, amely félig-meddig megválaszolt kérdés lett a könyv címe is. Mert kérdezni is tudni kell. És akkor, ha jó a kérdés, még a kilencvenkét esztendős – amúgy világhírű filmlátványtervező és grafikus, festő, író – Bertalan is úgy érzi, hogy még „meg tudja vakarni a papírt, ha viszket”.

(Arany János Alapítvány – Orpheusz Kiadó, 2024)