A századelő lírikusait, novellistáit és gondolkodóit bemutató trilógiából A századelő költői című kötetet szemléztük.

Oláh János

Vitorla vagy

Vitorla vagy, lobogj föl,
ne törődj a Göncöl kocsisával,
bármilyen durván sújt le rád
a kocsmai ököl.

Más vagyok,
születésemtől ezt reméltem,
nem egy velük,
kiket a föld lehúz,

megoszt a hiú érdem.
Most már tudom,
amit jobb lett volna
sose tudnom,

semmi se úgy van,
ahogy hittem
lázadó
gyermekéveimben.

Megtér
szó a szóhoz, por a porhoz,
elemészt a föld,
nemcsak hordoz.

Vasadi Péter

A kert-kápolna orgonája a szél

Bende Józsefnek

Együtt kaptad magassal
a mélyet. De írnod a
mélyet kell – magasan.
Nem a fényt, a sötétséget.
Nem a megtestesülést, a teremtést.
Nem a békességet, a harcot.
Nem a nyugalmat, hanem érte
a küzdelmet. A megfosztottságot,
nem a pompát. Nem
a tökélyt, a töredékességet.
Nem az öntelt gőgöt,
a soványak remegését.
Nem a sikert, elhordva
a bukást. Nem a győzelmet,
a mindig végsőnek tetsző
vereséget. Nem a dicsőséget,
hanem a senkik vánszorgását.
Nem a fölényes erőt, hanem
a gyöngék, betegek, nincstelenek
örökös reményét, várakozását.
Nem a mennyei udvartartást
káprázatosan, hanem a
kétlábúak fölszabadult örömét.
Nem a hars hahotázót,
hanem aki a gyász súlya
alatt lerogyott. Az életet, nem
a halált. Nem a márványsima
bőrt, a sebeket. Nem a szépségest,
az elnyűtt szelídek derűjét.
Nem az agyba-főbe dicsért
múltat; a jövőt, s a jelen
vajúdását, kockázatait.
Ámen. Ámen. Ámen.

Szálinger Balázs

Én is könyvtárszobában

Lehetnék én is könyvtárszobában
Macskára omló tekintetesség,
Kinek leromlott véráramában
Csalóka vérrög volna a szentség.
Koccintanék az ablaküveggel
Talányaimból régen kifogytan –
Minden percében ünnepi ember
Már ne vadásszon ízre a borban.
Minden kiváló dunai férfi
Hordalékként a Dunántúlé lesz,
Azt, mi felé tart, mind félreérti,
Messze nem gondol, közelre érez,
S ősrégi énje írná le szebben,
Ahogy egy isten sorvad a kertben.

Murányi Zita

Katarzis

néha minden úgy marad nem nő
nem apad ellenszegül a változásnak
mint a folyóval versenyző patakban a kő
felhajtóerő és akadálya a hullámmozgásnak

ezerfelé töri a zajgó vízmolekulákat
föntről mégiscsak a selymes fodor látszik a kő
apró pengetőjeként a vízcsobogásnak a fogyatkozásban
éri el magasát az istenig törő sziklák katarzisának.