Ayhan Gökhan írása Muszka Sándor Szégyen című verseskötetéről

A Kézdivásárhelyen született, jelenleg is Erdélyben élő Muszka Sándor írót, költőt eddig legfőképp humoros oldaláról ismerhette a nagyközönség. A 2012-ben megjelent Sanyi bá – székely egypercesek című frappáns kötete fergeteges sikert aratott, kisebb kultusz alakult ki a szerző körül. Ha valaki valamiért elmulasztotta volna az alapos ismeretek megszerzését a székely humorról, Muszka Sándor írásai tesznek róla, hogy a hiányosságait a legautentikusabb szerző munkáin keresztül pótolhassa be, s garantáltan gyógyíthatatlan függővé is váljon. A kiadványt olyan figyelemre érdemes kötetek követték később, mint a Magányos nőknek, bukott férfiaknak vagy A lusta dög című, lendületről tanúskodó könyvek. Legújabb, meglehetősen vékonyra sikeredett, összesen negyvenhat verset (balladát, sorstragédiát) tartalmazó Szégyen című verseskötete az életmű ismeretében zavarba ejtheti az olvasót, aki a költő-humorista Muszka egészen új oldalával találkozhat. És, tegyük még hozzá, Muszka Sándor mellett az emberi élet titkolt és rettegett oldalával is.

Muszka Sándor több interjúban említést tesz arról, hogy egy ápoló- és gondozóközpontban végzett munka során szerzett tapasztalat eredménye a kötet majdnem mindegyik verse. A helyről korábban gondoltak a tett színhelyén igazolást nyertek: a kilátástalanság, a reménytelenség, a tudattalan kétségbeesés szavait hívva elő és testesítve meg, nem eshet majd nehezünkre észrevenni, hogy a valóság került egyszeriben kíméletlen fénybe. Az intézményben megélt élményeihez keresett Muszka Sándor működőképes költői nyelvet, s érthetően a szenvedéshez nem társítható humor, a fájdalomnak nincs és nem is lehet humora. Csalódik, aki azt hiszi, ebben a kötetben is megmutatkozik a Muszka-féle irónia, nem, Muszka a reménytelenségben nem ismer tréfát. Itt most megállhatnánk és lekezelően azt mondhatnánk, persze, innen írni verset egyszerű, innen végezni el a dolgok rögzítését túl nagy költői fantáziát nem igényel. Jócskán mellényúl, aki ezt gyanítja, Muszka kötete nem éri be könnyed, magától értetődő, hatásvadász megoldásokkal, nem az egyszer használatos költői trükkök híve, a könyv szimbólumrendszere és összetettsége bámulatos.

Visszafogott, nagyon finom és roppantul óvatos nyelv igénybevétele szolgált támpontul a szövegekhez, véletlenül se essék a szerző abba a hibába, hogy hiteltelen vagy nagyotmondó legyen. „Egy napra még visszatér a nyár, / végigbiceg a kórházfolyosón, / csattog a mankó, ahogy elhalad, / mit kerestek itt, hol a madár se jár.”

ASzégyen verseiben nincs feloldás, kompromisszum, annál erőteljesebb jelenlét jut az együttérzésnek, az érzékeny megfigyelésnek. Muszka kórházfolyosókon és kilátástalan emberi sorsokon kísér végig, nem egyszer elengedi az olvasó kezét, és magára hagyja az iszonyatos valósággal, jelezve, az iszonyatos valóság és a költészet nem áll messze egymástól. „Magyartanár volt, költőnek készült, / rajtakapták egy tanítványával. / Börtönbe került, onnan utcára, / remeg a feje. / Hetente kétszer viszik fürdetni, / a gumikesztyűtől merevedése van. / Zokog és nevet, pofozza magát. / Azt hajtogatja, túl szomorú írni.”

Döbbenetes, milyen ügyesen tömörít, gyárt egyperces versnovellákat Muszka, néhány sorban mondva el a legdrámaibb és legembertelenebb sorsmeséket. Kikergette őket a házból, / meghúzódtak a pincelejárón. / Kidobálta a bútort az ablakon. / Rendőrök jöttek. / Megöli, mondta, ha egyedül hagyják. / Nem mentek vissza. / Megengedte a gázt.”

Kicsit úgy jelenik meg előttünk az intézmény épülete, mint egy görög dráma helyszíne, ahol a szereplők élete előre kitalált és elrendezett, rajtuk kívül történő folyamat, nincs beleszólás, nincs közbevetés, nincs ellenállás. Mintha a napszakok, önmagában az idő fogalma is örökre megszűnt volna. A versekben megmutatkozó életek egy új, senki nem várta szerepbe kerültek, immár végérvényesen. A cselekvés elvesztésének drámája is komoly súlyt ad a verseknek, a melankólia ellep mindent, a fulladás érzésével „ajándékoz meg”, ezért ajánlott nem egyvégtében elolvasni a könyvet. „Terméketlen fák lemetszett ágai, / heverünk vetetlen ágyakon. / Senki, de senki nem emlékszik már, / a rothadás mikor költözött belénk.”

Erős és drámai kötet, aki nem fél a dolgok valóságától, nem dönt rosszul, ha azon nyomban beszerzi: a valóság dolgaiért.

A Csillag István illusztrációival még emlékezetesebbé tett verseskötet az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kiadásában látott napvilágot.

(Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2018)