Olyan, akár egy régi rengeteg,
tizenhárom hosszú vaslámpa görbe
fényt szórt avitt, hervadt könyvekre, körbe
s árny és titok ült lapjaik felett.

Mihelyt beléptem, bús lettem, beteg,
minthogyha köd repülne, jaj hörögne.
Tizenhárom karszék várt itt örökre,
s tizenhárom kép, mely reám meredt.

Egy éjjelen kinéztem ablakából
és láttam a manót táncolni távol,
a villát, a hegyormon eltűnőt.

S a borzalom csapott reám kerengve,
mivel a néma, babonás terembe
az óra is tizenhármat ütött.

(Kosztolányi Dezső fordítása)