Kovács katáng Ferenc: Meglepődsz, ha a neved mögött álló utolsó szóba kapaszkodom? Fafaragó. Hivatás? Elhivatottság? Szolgálat? Szerelem? Hobby?

Nick Ferenc: Egy időben végezhettem a Honvéd Vezérkar tudományos életének vezetését, egyéni tudományos munkaként a haderő és a társadalom kapcsolata fejleszthetőségének kutatását, valamint a Falvak Kultúrájáért Alapítvány vezetését. Ez utóbbi küldetésében a kulturálisan hátrányos helyzetű térségek és települések életminőségének fejlesztését és a nemzet kulturális egyesítését vállaltam fel. 2005 szeptemberi nyugállományba vonulásom óta tevékenységem központját jelentős mértékben a közösség-, a kapcsolat- és értékteremtés jelenti, de 1999 nyarán feltámadt bennem az egyéni alkotómunka iránti igény is. Az ezt megelőző programszervezéseknek köszönhetően létrejött kapcsolatok és a „katonás helyzetelemzések” alapján elkezdtem a honvédelmi tárca fafaragóinak összefogását, így 1997-től a Honvéd Fafaragó Szabadiskola szervezését. Szervezőmunkám eredményeként az egész nemzetet átfogó értékteremtések sorozata indult el. A „feladatszabás mellett” – a társak segítségével – megkezdtem a fafaragás alapjainak elsajátítását. Mindig örömmel gondolok vissza arra, hogy első táborunkban, 1997 nyarán Rákóczifalván Berek Lajos alezredes, egykori akadémiai osztályfőnököm kezébe én adtam a vésőt. Napjainkra prof. dr. Berek Lajos ny. ezredes, egyetemi tanár öt országban több mint ötven fa-, kő-, márvány- és bronzszoborral rendelkezik. Külön figyelmet érdemel, hogy következetes munkával ő készítette el Kárpát-haza valamennyi katonai főiskolájának és a révkomáromi egyetem névadójának szobrát. Mit jelent számomra a fafaragás? Az értékteremtés – nem egyszer értékmentés – során az együtt végzett alkotómunka kapcsán lehetőséget ad a társak jobb megismerésére, a határtalan kulturális együttműködésre, közösségi örömök, ünnepi alkalmak és emlékezések szervezésére.

KkF: Láttam néhány alkotásodat. Korántsem eleget ahhoz, hogy rálátásom legyen az „egészre”. Kalauzolj el bennünket alkotói világodban!

 NF: Az államalapítás millenniumára készülve hirdettem meg a Millenniumi emlékoszlopok a Kárpát-medencében elnevezésű programunkat. Ennek előkészítéseként 1999-ben a Dunai Nemzetközi Alkotókör tagjaival „minta-emlékoszlopokat” készíttettem. Ezeket a Fadd-Domboriban szervezett táborunkban Varga Imrének, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar szobrászművésznek is bemutattunk. Megjegyzem, hogy a millenniumi év során hat ország 112 településén avattunk millenniumi emlékoszlopot. A táborban, mely több fafaragó feladatot is felvállalt, elkészítettem – a Kárpát-haza területén található 13 kopjafaminta alapján – az aradi vértanúk emlékoszlopát.

Az elmúlt 15 évben hazánkban és külföldön felavatott emlékoszlopaim készítésének alapja a történelmi hűség, a tradicionális kopjafaminták, amelyeket a szükséges mértékben egyedi jellel, formával egészítek ki. A legutóbbiak közé tartozik az erdélyi Pisky csata, a felvidéki Dessewffy Arisztid honvéd vezérőrnagy, az Aradi vértanúk, valamint a 2024. májusában felavatásra kerülő Békefenntartók történelmi emlékoszlopa. A két figurális szobrom a szlovéniai Rogla üdülőközpontban található.

KkF: Ami a neved mögötti közösségteremtő szóra vonatkozik, találtam két kitűnő évszámot életedben. 1998-ra és 1999-re gondolok. Biztosan szívesen beszélsz nekünk a 25 évvel ezelőtt alapított díjról, amiről a Hargita Népe 1999-es augusztusi számában ez olvasható: „A magyar államalapítás millenniuma alkalmából a kulturális örökség megőrzése, felkutatása, ápolása, népszerűsítése és alkotó fejlesztése érdekében kifejtett önzetlen tevékenység elismerésére a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Magyar Kultúra Lovagja címet alapított.” Előbb szólj, kérlek, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány létrejöttének körülményeiről és céljairól!

NF: A Falvak Kultúrájáért Alapítvány létrehozása összefoglalásához 1992 tavaszáig kell visszanyúlni, amikor a Berlin Brandenburgi Magyar–Német Baráti Társaságtól kérés érkezett, hogy szervezzük meg magyarországi programjukat, amely későbbi alapító szponzorunk, az Adrianus Idegenforgalmi és Kulturális Szolgáltató Bt. megalapítását eredményezte. Az évente két alkalommal megrendezésre kerülő programsorozat szervezőiként a leglehetetlenebb helyzeteket is megoldottuk. Példa rá: Egy zirci lakodalomba meghívást kapott és megjelent Berlin főváros valamennyi pártjának képviselője. Itt mutatták be az 1 eurós érmét. Az alapítvány megalakulásához – a speciális turizmus során gyűjtött tapasztalatok és kapcsolatok mellett – nagy lendületet adott a Honfoglalás millecentenáriuma. Betéti Társaságunk elvállalta a Verecke Ópusztaszer Honfoglalás Lovas Emléktúra kulturális programjainak szervezését. Ennek előkészítése során 1995. szeptember 30-án kezdeményeztem, hogy dr. Berek Lajos alezredes, aki a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián volt osztályfőnököm, alapítsa meg vezetésemmel az Adrianus Alapítvány a Falvak Kultúrájáért szervezetet, rövidített nevén a Falvak Kultúrájáért Alapítványt. Az alapítvány tartós közérdekű céljaként rögzítette a települések kulturális örökségének, hagyományainak felkutatását, ápolását és közkinccsé tételét, új hagyományok teremtését, kulturális fejlődésük és a lakosság életminősége javításának elősegítését. Meghatározta részvételét a települések arculatának formálásában, a hazai és nemzetközi kapcsolatainak kialakításában, és bemutatkozási lehetőségeik szélesítésében. Fontosnak tartotta a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint a határon túli diaszpóra magyarságának segítését kultúrájuk, hagyományaik megőrzésében, anyanyelvük ápolásában, jogaik érvényesítésében és az anyaországgal való kapcsolat fenntartásában, továbbá az euroatlanti integráció elősegítését.

KkF: Magáról a lovagi elismerésről egy 2020-ban veled készült interjúban a következőket nyilatkoztad: „Az egyik napról a másik napra elfeledhető giga- és megasztárok helyett a Magyar Kultúra Napja Gála középpontjában átadott elismeréssel a köz önzetlen szolgáit, a példaképeket, a kovászembereket, a falvak lámpásait ünnepeljük.” Elmondanád, hogy a 25 év alatt hány országból s hány lovagot avattál fel?

NF: A haderő és a társadalom kapcsolatával foglalkozó tudományos kutatásom egyik gyakorlati eredménye a Kultúra Lovagja cím. Előzményként egyrészt ki kell emelnem dr. Jáki Ferencnek, számos művészeti ág művelőjének, az Eszperantó Világszövetség tagjának a szerepét, akivel önkéntes munkánkhoz kapcsolódó utazásaink során órákat beszélgettünk a lovagkor történetéről, a lovagiasság jellemzőiről. A csak a fejben és a lélekben meglévő információ mennyiségi változása 1998. október 10-én (szombat este) vált minőségivé, amikor megtudtam, hogy felavatták Rákócziújfalu ökumenikus templomát, amelynek „utolsó építője” és egyben első „használója” a Dunai Nemzetközi Alkotókörünk volt. Az eseményre ugyan minket elfelejtettek meghívni, de helyi tagunknak, Nagy Józsefnek, aki a templom építését támogatta, vezette, tervezte és szervezte, a végrehajtó közmunkásokat irányította, azt mondták: „Ha akarsz, eljöhetsz”. A történet egyéb részleteinek megismerése után telefonon felhívtam a megyei lap térségi tudósítóját, és azt kértem tőle, hogy bármit ír tudósításában, ne ponttal, hanem vesszővel fejezze be, és azt írja mögé, hogy Nagy Józsefet a budapesti Falvak Kultúrájáért Alapítvány a Kultúra Lovagja kitüntetésre javasolta. Ezzel a félmondattal évekig tartó „vajúdás” után az 1998. október 12-én megjelenő Néplap címoldalán „született meg” a Kultúra Lovagja cím, melyet október 17-én a lakatlan dunai szigeten, Veránkán – Vörös Ákos társunk gyermekéveinek helyszínén – hivatalosan is megalapítottunk. Az elmúlt 25 év során közel 3000 civil szervezet és önkormányzat tett javaslatot, ezek alapján 868 személyt ismertünk el öt földrész 29 országából.

KkF: Olyan sokrétű a tevékenységed, hogy itt nem is merek rákérdezni, hiszen oldalak tömegével tudnál csak válaszolni. Némi vigasz, hogy ezekről már az interneten is olvashatunk ezt-azt. De ha bemutatnád a rendszeresen megjelenő Lovagrend évkönyvét, annak felépítését, tartalmát, akkor az olvasóink sok érdekességgel gazdagodhatnának. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Könyvtárában már megtalálható a 2024-es kiadvány. Ebben olvasható például oslói lovagtársunk, Wolfgang Plagge zeneszerző, zongoravirtuóz Ligeti György és a 20. század hangja című írása, amiben Wolfgang hamburgi tanulmányaira emlékszik vissza. Ligeti György kurzust vezetett ott, és egy kalandos találkozás után személyesen invitálta Wolfgangot az órái látogatására. A Kultúra Lovagrendje Évkönyve a jövő generációknak, kutatóknak tekintélyes kordokumentum és információforrás.

NF: Az alapítvány és együttműködő partnerei tevékenységét 2006-óta a Kultúra Lovagrendje Évkönyvemutatja be. Az évkönyv ennek a nemzetközi közösségnek a legfőbb tájékoztatási eszköze, történéseinek hiteles dokumentálója, amely alkalmat ad a lovagtársak bemutatkozására. Elősegíti a civil együttműködést és a példamutató önkéntes munka megbecsülését. De nemcsak a jelennek szól, hiszen alapítványunk főbb történéseit megőrzi az utókornak is. Kiadványunk kalendárium jellegű lapfolyam, amely jelenleg a 6342. oldalánál tart. Mindegyik évkönyv bevezetőjében kiemelt szerepet kapnak egy-egy felkért lovagtársunknak a lovagiasságról írt gondolatai. A hónapokra való felosztás nagy segítség a kötet használatában, mert jellemző, hogy hagyományos eseményeinkről az adott hónap oldalain olvashatók a beszámolók. Minden fejezet az adott hónap jeles napjainak leírásával kezdődik, amelyet egy kiemelt programról készített fotó tesz teljessé. A második részben az alapítvány különböző programjait mutatjuk be. A harmadik részben bemutatkoznak a Kultúra Lovagjai. A negyedik részben a lovagok írásait és a hónap érdekes eseményeit közöljük.

KkF: Úgy tudom, hogy a kezdeményezéseidet, bokros teendőidet időnként széllel szemben végzed. Mi ad erőt újra és újra nekirugaszkodni, állni a sarat?

NF: Itt Lucius Annaeus Seneca római sztoikus filozófust, drámaírót és államférfit kell idéznem: „Aki nem tudja, milyen kikötőbe tart, annak minden szél jó irányba fúj.” Az előző kérdésekre adott válaszokból talán már kiderült, hogy a származás okán a „józan paraszti ész”, a hivatásból adódó komplex gondolkodás és a tudományos előrelátás nem áll messze tőlünk. Tudomásul vettük, hogy akik emberekkel foglalkoznak, azoknak előbb vagy utóbb szembeszéllel is meg kell küzdeniük. Egy kicsit előreugorva kijelenthetem, hogy napjainkban ezt a szelet fordítjuk vissza a „magunk vitorlájába”. Mit tehet egy nemzetközi kuratóriummal, közösségekkel, bázisokkal, elismerési rendszerrel rendelkező nemzetközi működési körű szervezet, ha 2023-ban 150 ezer Ft, 2024-ben 0 (nulla!) Ft állami támogatással kell céljait megvalósítania? Csak megemlítem, hogy a „semmi ellentételezéseként” 2023-ban 36 lovagot avattunk, átadtuk nemzetközi Jókai-díjunkat, három alkotótábort szerveztünk, két Petőfi Sándor-szobrot adományoztunk Palócföldnek. Magyarországon és Szlovéniában Petőfi Sándor és Franc Preseren szobraival két barátságparkot avattunk. A mi példánk alapján az Egyesült Államokban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 2-2 Wass Albert emlékhelyet állítottunk. Az év során alkotótársainkkal több mint húsz köztéri alkotást készítettünk. A felsorolásom nem teljes. A „szembeszél” megerősít bennünket, és megtanít arra, hogy nem szégyen, ha másoktól kérünk, és megtanít lemondani is. Hiába van a kárpátaljai Rahón alkotóházunk, támogatás nélkül nem tudjuk majd a menekültek után újra használatba venni. Jelenleg úgy tűnik, hogy az is megfelelő, ha nem foglalkozik senki a Tisza forrásvidéke szórványban-foszlányban élő magyarságával. A cigány nemzetiséggel kapcsolatos programok is csak addig voltak fontosak, amíg pénzt járt hozzá. Mi, egymagunk a 60%-ban nemzetiségi faluban – támogatás nélkül – mit tehetünk? Következetesen, kitartóan haladunk célunk – mindig az időben következő célunk – felé.

KkF: Zűrös, zavaros világunkban milyen jövő vár a Kultúra Lovagrendjére?

NF: 2003-ban, a doni áttörés 60. évfordulóján az elismertek kezdeményezésére az Alapítvány égisze alatt zászlót bontott a Kultúra Lovagrendje, amelynek küldetése a kulturálisan hátrányos helyzetű települések és térségek életminőségének fejlesztése, a Kultúra Lovagja cím és a Magyar Kultúra Napja Gála színvonalának megőrzése, a posztumusz avatott, illetve az évek során elhunyt lovagtársak életművének ápolása. Az elmúlt 20 év során számos programunk esetében (elsősorban anyagi) helyzetünknek megfelelő korrekciókat hajtottunk végre. A nándorfehérvári győzelem 450. évfordulóján, 2006. július 9-én Aranyosapátiban megnyílt a Kultúra Lovagrendje emlékparkja, ahol a posztumusz avatottak és az évek során elhunyt lovagok tiszteletére állítunk emléket.

Az élet szimbólumainak tekintett hársfák körül (amelyek maguk is egy-egy erkölcsi érték – szeretet, békesség, megmaradás stb. – nevét viselik) napjainkban a 17 lovagi kerekasztal 223 lovagtárs emlékét őrzi. 2008-ban nemzetközi összefogással létrehoztuk és bevezettük az európai kultúra napi (szeptember 20.) megemlékezést. Aranyosszigeten kapott helyet 2010-ben a Kultúra Lovagrendje Múzeuma és Levéltára, amely az elismertek életművének megőrzését és ápolását szolgálja. Napjainkban a térségi és nemzetközi lovagi találkozók mellett lovagtársaink – szervezőként, előadóként vagy vendégként – megjelennek Kárpát-medence főbb kulturális eseményein.

Kiemelt feladatunknak tartjuk a Kultúra Lovagja elismerésünk fenntartását, mert azt az egyre bővülő közösségünk hosszú távú működtetése alapjának tekintjük. A szembeszél és a nullás támogatás miatt a lovagi elismerésünket hirdető pályázatunkban nem tudunk posztumusz elismerést meghirdetni, pedig ez is egyik szívügyünk. Az elmúlt két évben nem tudtuk átadni az ezüst kitűzőt, az egyéni lovagi emlékoszlopok mellett pedig megjelentettük a lovagi jelet: ez azt jelenti, hogy oszlop helyett táblákon rögzítjük elhunyt elismertünk nevét. Kikényszerített körülménynek tekintjük azt is, hogy a 2023-as 36 és a 2024-es 32 helyett 2025-ben csak 16-18 elismerést adhatunk át. Alapítványunk évente terebélyesedő életfája számos több száz éves kulturális gyökérrel rendelkezik. Iránymutató, 1500 éves támaszunk Artúr király. Éltetjük szavait: „Lovagokat ne érje gyász, hírük apáról fiúra, anyáról leányra száll.”

Fotók: Falvak Kultúrájáért Alapítvány archívuma