Li Long Fu: Szomorú, tavaszi éj
Az ezüst fácán nyújtottan, búsan
Kiáltott messze felettünk.
Fuvolámon játszottam valamit…
Nem volt vidám dal… Elakadt az is.
Kiáltott messze felettünk.
Fuvolámon játszottam valamit…
Nem volt vidám dal… Elakadt az is.
Súlyos szomorúság terült a világra;
Bár nem tudtuk nevén nevezni. –
Szemünkbe sajgón gyűltek a könnyek,
Az élet, mint álom feküdt meg bennünk.
Bár nem tudtuk nevén nevezni. –
Szemünkbe sajgón gyűltek a könnyek,
Az élet, mint álom feküdt meg bennünk.
Nehéz volt szívünk, mint a virágoké körül.
– Lecsüggesztetted két karod,
Szemembe néztél és szóltál fáradtan:
“Maradj csendben! Majd elvonul!…”
– Lecsüggesztetted két karod,
Szemembe néztél és szóltál fáradtan:
“Maradj csendben! Majd elvonul!…”
(Kaffka Margit fordítása)