Egyre több helyen látom, hogy régi leveleket publikálnak a hálón, melyeket évtizedek óta őrizgettek, felelevenítve keletkezésük körülményeit, és csak most vált világossá, hogy igazi ritkaságok, és közzétételük a kutatók számára értéket jelent.

Talán már megírta valaki a Bevezetés a levelezéstörténetbe című könyvet is.

Nemrég olvastam a napi hírek közt: egy brit életbiztosítással foglalkozó cég versenyén a közönség minden idők legszebb szerelmes levelére szavazhatott. Élő író nincs a szerzők között.

Apám történelemtanár volt, a diplomadolgozatát Sztálin és Churchill levelezéséből írta, nem is magyarul, és a levelezést sem magyarul olvasta. Évekig fel sem fogtam, ugyan mi érdekeset talált ezekben a kötetekben, melyek a témakört ölelték fel, és kitettek egy egész könyvespolcot. Aztán tovább gyarapította a könyvtárát második világháborús szakirodalommal egészen élete végéig.

Akkor vált csak érthetővé számomra, mitől válhat valaki egy téma megszállottjává, amikor az irodalom területén egyre jobban érdekeltek a levelezések. Akár egy író levelei, akár a neki írott levelek, mert olyasmit árultak el, ami közvetlenebbül szólt művekről, ihletről, életrajzi vonatkozásokról, amit máshonnan nem lehetett megtudni.

Néhol olyan bekezdésekkel találkozik az olvasó, melyek szépirodalmi igénnyel íródtak, vagy éppen meglepő intimitásokat fecsegtek ki az írók; volt idő hosszabb érvelésre, vitára, vélemények kifejtésére és közvetlen őszinteségre. Ez a réteg is eltűnt napjaink levélváltásaiból, amit eleinte azzal magyaráztak, hogy a digitális világ kiszolgáltatottá tett mindenkit, bármikor előkerülhetnek és pillanatok alatt futótűzként terjedhetnek fotók is, levelek is.

Egy évtized alatt tűntek el az írógépek, az ezredforduló óta pedig a hagyományos levelezés is. Eltöprengtem rajta, vajon hogy nézne ki egy olyan kötet, ami az elmúlt két évtized levelezését tartalmazza. Alighanem szikár és monoton lenne, az olvasmányértéke pedig annyi, mintha fűrészport rágna az ember.

Arról lehetett olvasni, hogy minden sms-t rögzítenek. Azóta mindenki meggondolja, mit üzen. A vírusölő programok folyton arra figyelmeztetnek, hogy követnek, megfigyelnek, a szolgáltató követi az általam látogatott tartalmakat. Egyik ismerősömnek ettől fóbiája vagy inkább rögeszméje alakult ki, és a leghétköznapibb dolgait is csak élőszóban mondja el, legszívesebben a zajos utcán vagy egy sörözőben. Hiába próbálom meggyőzni róla, hogy senkinek sincs annyi ideje, hogy élő adásban kövesse az ő életét, és aligha létezik bármiféle háló, amely a világ lakosságát lefedné. Még ha el is tudunk képzelni egy ilyen hatalmas tárhelyet, gép legyen a talpán, ha eligazodik egyáltalán benne, és kihámozza a lényeget, még ha konkrét céllal keresgél is. Nekem nem az jut eszembe, hogy valahol mindennek a nyoma megmarad, hanem éppen ellenkezőleg: minden elvész, mintha egy óriás kétségbeesetten merné a homokot, ami folyamatosan folyik szét az ujjai közt, és a munkája céltalanná válik. Továbbra is azt gondolom, hogy nagyobb eséllyel marad meg az, amit életemben magam őriztem meg.

A saját leveleimet is elnyelik az elavuló gépek és programok, odavesznek az interneten tegnap még látható tartalmak. Holnap már nem érhető el, amiről ma beszélgettünk. Elvileg bizonyára bármi visszakövethető az idők végezetéig, de ez nem tudományos kérdés számomra, mert gyakorlatilag rámegy egy egész délutánom arra, hogy megtaláljak egy idézetet, ami tegnap még az orrom előtt volt.

A hagyományos levelezés eltűnésének másik oka az időhiány, senki sem ér rá kifejtett leveleket írni, és főleg nem ér rá senki ilyeneket olvasni, mert a figyelem megoszlik. Azelőtt volt néhány levelezőpartner, manapság pedig van több ezer ismerős egyszerre tucatnyi kommunikációs csatornán. A tájékozódás megoszlik és felületesebb is lesz. A képernyő előtt mindenki megengedőbb, elnézi a hibákat is, amit papíron kevésbé tolerált régen. Már nem számít sértésnek a rövid kérés, és az erre adott egy-két szótagos válasz.

Az pedig már fel sem tűnik, hogy a levelek, a szavak helyét lassan betölti valami más, főleg a hangzó és látható anyagok.

A romantikus szerelmes levelek helyét átveszik a realista szerelmes képek…

Néha elég egy kattintás, ha éppen azt akarja valaki megmutatni, mit látott, és nem részletezi hosszan egy levélben, milyen ünnepélyes volt ma reggel a kertje, amikor kiment, elnézte a fákat, ahogy talpig dérben állnak. Nem szaporítja a szót, csak küld róla egy képet.

Kontra Ferenc