Kovács katáng Ferenc: Új sorozat, a Báthory téka főszerkesztője lettél. Mi adta az ötletet az előkészületek megkezdéséhez, és milyen út vezetett a tényleges elindulásig?

Pusztay János: Régi álmom volt, hogy az általam borostyánkőút övezetnek nevezett Közép-Európának szenteljünk egy kutatási, egyúttal ismeretterjesztő programot. A gondolat szülővárosomban, Szombathelyen született meg, amikor – feladva budapesti egyetemi állásomat az ELTE-n – elvállaltam az akkori tanárképző főiskola főigazgatói állását, ott egyszersmind létrehozva az Uralisztikai Tanszéket. Tanszéki dolgozószobám ablakából ráláttam a Romkert bejáratára. A Romkertben látható, sőt, taposható a rómaiak építette, mintegy 2000 éves borostyánkőút, amely Itáliától egészen a Baltikumig – s még tovább – elnyúlva köti össze Európának azt a részét, amelynek országai – micsoda véletlen, vagy talán mégsem az – 2004-ben együtt váltak az Európai Unió tagállamaivá. Tanszékemen igyekeztünk olyan oktatási, kutatási és tudományszervezési feladatokat megoldani, programokat megvalósítani, amelyek szakmánk fehér foltjainak számítottak. Az egyik ilyen, hogy most csak a kérdéseddel összefüggő témára szorítkozzam, a Baltikum felfedezése, felfedeztetése volt. Nagyon rövid idő alatt sikerült megteremteni az ehhez szükséges személyi feltételeket. Hazánk finnugor tanszékei – mert hát a miénk is az volt, csak másként neveztük – közül csak nálunk volt egyidejűleg három finnugor anyanyelvű – észt, finn, mari (cseremisz) – lektor, s az egyetlen lett lektor. Ez utóbbi kakukktojásnak is nevezhető, hiszen a lett nem finnugor nyelv, ám egyrészt a balti finn nyelvek (például az észt és a kihalás szélén lévő, Lettországban már csupán néhány ember által beszélt lív) kialakulásában, fejlődésében jelentős szerepet játszott (igaz, a lettre is nagy hatással voltak ezek a finnugor nyelvek – nem véletlenül mondják tréfásan, hogy a lett tulajdonképpen elfinnugorosodott litván), másrészt egy közép-európai program megvalósításában elengedhetetlenül szükség van a lettre, arról nem is szólva, hogy szükség van/volna lettül tudó, Lettországot jól ismerő szakemberekre. A megálmodott közép-európai programot azonban csak töredékében sikerült megvalósítani. A tanszék lefedte a Baltikum két országát (Észt- és Lettországot), külön könyvsorozatot indítottunk mind észt, mind lett tematikára (Folia Estonica, Folia Baltica), de irodalmi sorozatunkban (Minoritates mundi – Literatura) is több antológia jelent meg észt, finn és lett irodalmi alkotásokból, a hEUréka sorozatban pedig észt, finn, lett tematikájú írások (például az észt és a lett nyelvstratégia) láttak napvilágot. Azt, sajnos, nem sikerült elérni, hogy az intézmény többi, érintettnek gondolható tanszéke csatlakozzon a programhoz, mint ahogy – az ELTE-re professor emeritusként való visszatérésem után az anyaintézményem sem kapott az alkalmon. A három éve létrehozott Tokaj-Hegyalja Egyetem egy szerencsés személyi egybeesés révén látott fantáziát a programban, s az alapító rektor, Bolvári-Takács Gábor meghívott, hogy valósítsuk meg náluk a programot. Meg is fogalmaztam magamban, hogy vonzanak a végek: az ország egyik végéből a másikba kerültem programtervezetemmel együtt. (Egyszersmind mintha újfent beigazolódott volna a régi bölcsesség: Nemo propheta in patria sua.) Sajnálatos lemondása után ugyan egy évre bezárultak a kapuk, de bíztunk a helyzet jobbra fordulásában, ezért lehetséges, hogy másfél hónappal az egyetemmel történt idei év eleji megállapodás után már láthatjuk az együttműködés első gyümölcseit. Szerencsére a második rektort menesztették, s most egy nemzetközi hírű, jelentős tudományos teljesítménnyel büszkélkedhető rektora van az intézménynek, aki nemcsak elfogadta, hanem támogatja is elképzelésünket.

A Borostyánkőút – Közép-Európa projekt egyelőre két elemből áll: egy könyvkiadási programból – ez a Báthory téka, illetve nemzetközi konferenciák szervezéséből a projekt témakörében. A könyvkiadási program elnevezését Báthory tevékenysége indokolja, hiszen volt lengyel király, a fentebb említett lívekről elnevezett földrajzi-történelmi táj, Livónia nagyfejedelme, s mint ilyen, Vilniusban 1579-ben egyetemet alapított (tehát jóval a Pázmány Péter alapította nagyszombati egyetem előtt – 1635), Tartuban pedig katolikus líceumot, ahol egyebek között megszületett az első katolikus észt Biblia-fordítás, a Lettország és Észtország határán fekvő, kettészelt városnak (Valka/Valga) ő adott városi rangot, s a város címerében látható Báthory kardja – hogy csak néhány elemet említsek Báthory baltikumi tevékenységéből. A Báthory téka a tervek szerint hat sorozatot foglal magában – ezek közül háromnak (Hungaro-Baltica, Minoritates, Literatura – Studia) az első kötetét mutattuk be (Hungaro-Baltica: Magyar – balti finn nyelvi és kulturális összevetések; Minoritates: a kassai Máté László Tiszta beszéd c. könyve, a Literatura – Studia sorozatban Pusztay János kétkötetes munkája, az Irodalmi barangolások a Balti tengertől az Urálig). A Minoritates és az irodalmi sorozat(ok) esetében kitágítjuk a térséget – kitérünk egyfelől Skandináviára, másfelől az oroszországi finnugor területekre is. A konferencia-programot illetően az idén – és terveink szerint a következő években is – két konferenciára kerül sor, az egyikre, a nyárelejire Badacsonyban, az őszire pedig Sárospatakon. Tehát hosszan tartó szülési folyamat volt, de végül is világra jött a szellemi gyermek.

KkF: Zsúfolt napokat élünk. Nemcsak a hétköznapi robotra, de a kulturális rendezvények tavaszvégi pezsgésére, sokaságára is gondolok. Mintha még mindig a Covid utáni mindent bepótolni akarás dolgozna bennünk. 2024. április 18-án megtörtént az ünnepélyes bemutatkozásotok. Kérlek, hogy próbálj meg úgy beszámolni nekünk erről az eseményről, a helyszínről, a résztvevőkről, a hangulatról, mintha kívülálló lettél volna. Magukról a kötetekről később kérdezlek majd.

PJ: Az első programismertetésre és könyvbemutatóra Budapesten a Józsa Galériában került sor április 18-án. (Ezt megismételjük május 8-án Sárospatakon, majd 10-én Kassán bemutatjuk Máté László könyvét.) A Józsa Galéria eszményi helyszíne az olyan szellemi megmártózásnak, amilyen egy könyvbemutató. Már a belépéskor megérinti a látogatót a genius loci, gyönyörködhetünk az állandó és az időszakos kiállításokban.

Bemutatónkon meglepően és inspirálóan sokan vettek részt, gyakorlatilag megtelt a galéria. Öröm volt látni a sok – ismerős és idegen – arcon az őszinte érdeklődést. Józsa Judit, a galéria tulajdonosa meleg szavakkal köszöntötte a vendégeket, majd átadta nekem a szót. A rendezvény házigazdájaként örömmel kértem fel a Tokaj-Hegyalja Egyetem rektorát, Kéri Szabolcs professzor urat, szóljon a vendégekhez. Rektor úr elismerően méltatta az elképzelést, további támogatásáról biztosította a projektet.

Projektismertetőmet azzal kezdtem, hogy vonzanak a végek. Balassival szólva: „Vitézek, mi lehet ez széles föld felett / szebb dolog az végeknél?” Éppen tíz esztendeje, hogy a Sárospatakon megjelenő Zempléni Múzsában megírtam a végek dicséretét. Írtam arról, hogyan kapott meg engem, a távolról érkezőt a pataki, zempléni szellem. Azóta, s főként mintegy három esztendeje, amióta – előbb szorosabban, majd átmenetileg egyáltalán nem, s most, és remélhetőleg ettől kezdve tartósan – kötődöm az újonnan létrehozott egyetemhez, tudatosabban figyelem, lüktet-e még a pataki szív, képes-e ragyogni a pataki szellem. Figyelem, mert a végeknek közös a sorsa, s én is a végekről, a Patak felől nézve talán irigyelt végekről jövök. Mint ahogy onnan jött Keresztury Dezső is:

„Van egy régi dunántuli
s felső-vidéki szép szövetség:
szegénylegények s főuri
sarjak egyként erősitették:
volt Csurgó és Sárospatak,
Keszthely Széphalmot várta csak,
hogy okosságuk egyesítsék.
Legyen ma is
jó, ne hamis
magyar érdekegyesítés!”

Beszéltem arról, hogy közös a sorsunk. Huszonévig éltem és dolgoztam a végeken. Mert ott is lehet, sőt, kell élni és dolgozni. A végeken élni azt jelenti, lemondunk arról, hogy az élet sűrűjében legyünk. Ám a végeken élni az alkotó ember számára egyszersmind kihívás, lehetőség az elmélyült munkára. S a törekvő ember megteremtheti a végeken is a maga területén az élet sűrűjét.

A projekt ismertetése után a megjelent három könyvet ismertette három kitűnő szakember. Maticsák Sándor professzor, a Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszékének vezetője a Hungaro-Baltica sorozat első kötetét, Pomozi Péter egyetemi docens, a Magyarságkutató Intézet Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontjának igazgatója a Minoritates első kötetét, majd Jánosi Zoltán professzor, a Magyar Művészeti Akadémia tagja a Literatura – Studia sorozat első kötetét mutatta be. Végül Máté László kassai barátunk, a Tiszta beszéd c. könyv szerzője szólt, s fejezte ki köszönetét, hogy felvettük könyvét a Báthory téka programba. Az eseményt fogadás zárta, jóízű beszélgetésekkel, s dedikálási lehetőséggel.

KkF: Úgy tájékozódtam, hogy a Báthory téka három alsorozattal bír – legalább is e pillanatban: Hungaro-Baltica, Minoritates, Literatura – Studia. Már meglévő igény keltette e témaköröket, vagy a sorozatcímek kell, hogy inspirálják a majdani szerzőket?

PJ: A projekt által átfogott térség számos aspektust vet föl, a sorozatok tematikája szinte magától adódott. Az első három sorozatot terveink szerint további három egészíti ki. A Literatura – Opera a térség népköltészetének, szépirodalmának nyújt megjelenési lehetőséget, az őszi programban ebben is megjelenik egy kötet, s továbbiak is előkészületben vannak. Lesz Országtükör sorozat, amelyben a borostyánkőút-övezet országait fogjuk tudományos-népszerűsítő formában bemutatni, az első kötetek előrehaladott állapotban vannak. Végül tervezünk egy Borostyánkőút elnevezésű sorozatot, amelyben olyan témákat tárgyalunk, amelyek az eddig említett sorozatokba nem férnek be. Természetesen folytatjuk a már megkezdett sorozatokat is, például a Minoritates sorozatban megjelenés előtt vannak a skandináviai – Norvégiában, Svédországban és Finnországban élő – magyarok helyzetét bemutató kötetek. Bízom benne, hogy a program ismertté válásával szerzők is felfedeznek bennünket.

KkF: Mindhárom sorozatnak megjelent az első kötete. Szeretném, hogy legelőbb a Literatura – Studiasorozatot vegyük górcső alá, hiszen magad vagy a szerzője! Mi az, amit legszívesebben elmondanál tanulmányköteteiddel kapcsolatban?

PJ: Fő kutatási területem szerint nyelvész vagyok, elsősorban olyan elvontnak tartott témákkal foglalkozom, mint nyelvcsaládunk kialakulása és fejlődése, alapnyelv- és – nyelvészeti megközelítéssel – őshazakutatás. Emellett vallom, hogy nem csak nyelvészettel él az ember. Nem csupán érdeklődés szintjén, hanem szinte kötelességemnek tartva, hogy az általam kutatott nyelveket beszélő népek kultúráját, irodalmát minél szélesebb körben ismertessem. Történhet ez recenziók írásával, irodalmi tanulmánnyal vagy műfordítással. A kétkötetes könyv, amelyről kérdezel, az Irodalmi barangolások a Balti-tengertől az Urálig az elmúlt jó fél évszázad – kimondani is szörnyű – során megjelent könyvismertetéseimet, tanulmányaimat tartalmazza, s mintegy párja a Collegium Fenno-Ugricum kiadta uraLíra kötetemnek, amelyben finnugor nyelvekből készült versfordításaimat olvashatni. Az Irodalmi barangolások kötetben szerepelnek lett és paleoszibériai irodalmakat bemutató írásaim is. Az uraLíra a két eposzfordításomból (a szetu Pekó és lett Medveölő) csak rövid ízelítőt ad, ahogy a két szetu epikus ének fordításából is. Az oroszországi finnugor népek irodalmáról szóló írásaimban az anyanyelven művelt irodalom fontosságára hívom fel a figyelmet. Több finnugor származású, gyökerű író ugyanis már kizárólag oroszul ír. Ez a nagy létszámú olvasóközönség elérése szempontjából érthető, ugyanakkor viszont kedvezőtlenül hat az anyanyelvi tudatosságra. S ne felejtsük el azt sem, milyen mértékben járultak hozzá az anyanyelvükön alkotó írók, költők nyelvük fejlesztéséhez, ami közvetlenül kihat, mégpedig pozitívan, az anyanyelv megőrzésére. Fontos volna, hogy nyelvrokonaink irodalmából nem véletlenszerűen, esetlegesen fordítanán(a)k, hanem tervszerűen, hogy a ténylegesen kiemelkedő jelentőségű alkotások kerülhessenek a magyar olvasó elé. Higgye el a kedves olvasó, hogy az oroszországi finnugor irodalmakban találni – az egzotikumon túl – világirodalmi szintű és jelentőségű alkotásokat is.

KkF: A Hungaro-Baltica sorozat bemutatkozó darabjának nemcsak szerkesztője vagy, hanem egyik tanulmányának, a Párhuzamok a magyar és a balti finn népi imádságokban címűnek a szerzője is. Mondhatni, nyakig benne vagy ebben a kiadványban. Ha nem is tudjuk itt minden tanulmányát felsorolni, ismertetni, de lagalább egy rövid, fülszövegnyi szamárvezetővel szolgálj, s a magadéról is szólj!

PJ: A háromnyelvű (magyar, angol, finn) kötet, amelyben magyar szerzők mellett lengyel szakemberek írásai is szerepelnek – a sorozat címének megfelelően – olyan tanulmányokat tartalmaz, amelyek a balti finn népek nyelvével, kultúrájával, illetve azok magyarországi, a magyar nyelvvel, történelemmel kapcsolatos kérdéseivel foglalkoznak. Így olvashatunk a kötetben magyar-észt testvérvárosi kapcsolatokról, az észtországi autonómiatörvényről, az I. világháborús magyar hadifoglyok hazamenekítéséről észt- és finnországi közreműködéssel, a nyelvfejlesztésről, a magyarok és a finnségi népek zászlairól, a József Attila-i „vadakat terelő juhász” sor kalevalai eredetéről, többnyelvű, magyar tagú finnországi családok nyelvhasználati gyakorlatáról, a magyar, észt és finn lexikográfia kezdeteiről, a La Fontaine Társaság finn irodalmi kapcsolatairól.

A sorozat további köteteibe már bekapcsolunk lett és litván–magyar vonatkozású – munkákat is. Ami az én tanulmányomat illeti, azt mutattam be finn és vepsze példákon, összevetve őket Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtöt lépék című csodálatos kötetének darabjaival, mennyi párhuzamosság fedezhető fel az archaikus népi imádságokban, hogyan keveredik a pogány mitológia a kereszténység elemeivel – e népek folklórjában egymástól függetlenül.

KkF: A Minoritates sorozat esszégyűjteményét Máté László felvidéki irodalmár, író jegyzi Tiszta beszédcímmel. Átfutva a tartalomjegyzéken, az az érzése támad az embernek, hogy ez bizony a 82 éves szerző életműve is lehetne. Figyelmemet a hét nagy fejezetéből – korábbi érdeklődésem okán is – elsősorban a Nyíregyházához kötődő Czine Mihállyal és Krúdyval kapcsolatos írások, valamint a Máraival foglalkozók keltették fel. Szerkesztőként Te nálam bizonyosan szakszerűbben tudod vázolni Máté László írásainak jelentőségét.

PJ: Máté László a felvidéki magyarság kulturális, társadalmi életének fontos alakja. Pedagógus, néprajzkutató, közéleti személyiség. Tiszta beszéd c. kötete egyfajta „betakarítás”, összegyűjtése annak a több évtizedes gazdag termésnek, amelyet a felvidéki magyarság nyelvmegtartásának, kultúrája megőrzésének érdekében kifejtett.

Példaképeket állít kortársai, de akár a jövő nemzedékei elé is. Különösen nagyra becsülte Czine Mihálynak a határon túli magyarság szellemi-lelki erősítéséért tett erőfeszítéseit. Több írást szentelt a korábbi szlovák köztársasági elnök, a kassai Rudolf Schuster személyének és munkásságának, aki felvidéki németként is magyarbarátságáról tett tanúbizonyságot. (Emlékezhetünk a közelmúltban a Duna csatornán közvetített, 90. születésnapja alkalmából rendezett közvetlen hangulatú ünnepségre, amelyen magyar nótákat énekelt.) Máté László számára a stószi remete, Fábry Zoltán igazodási pont volt, amint az több írásából is kiderült. Máté László életkora ellenére részt vesz – ahogy magad is megélhetted – hagyományos, szeptemberi badacsonyi konferenciáinkon (Határtalan magyar irodalom).

KkF: Nem titok, hogy az egyes sorozatcímek alatt milyen kötetek várnak kiadásra?

PJ: Nem szeretném elkiabálni. Az őszre tervezett kötetek kézirata részben már szerkesztés alatt van, részben még nem állhat rendelkezésemre, mivel az egyik sorozatban (Hungaro-Baltica) a május végi konferencia előadásai jelennek meg, s a kéziratok leadási határideje a konferencia nyitó napja lesz. De dolgozunk már a jövő év tavaszi kötetein is.

KkF: A Báthory téka könyvei a későbbiekben is egységes arculattal, borítóval, kötéssel, mérettel kerülnek az olvasók kezébe?

PJ: Igen. S az arculat kialakításában elévülhetetlen érdemei vannak Árkossy István festőművész-grafikus barátomnak, akinek ezúton is köszönetet mondok.

KkF: Van elképzelésed arról, hogy időben és kiadványszámban meddig juthattok el?

PJ: Már csak koromra való tekintettel is óvatosan bánok a számokkal. Egyelőre három esztendőre készült terv: évente 6 kötetet tervezünk – 3-3-at tavasszal és ősszel, és évi két konferenciát. E három esztendő alatt 18 könyvet jelentetünk meg és 6 konferenciát szervezünk. És ha a Fölöttünk Való erőt, egészséget ad, s az egyetem vezetésében és szemléletében sem következik be változás, akkor tervezhetünk tovább. Ezzel a teljesítménnyel hosszú távra is megvethetjük a projekt alapját, s az majd nélkülem is folytatódhat.

A fotókat Nagy Márton készítette.