Szemelvények Nagy Lea verseskötetéből

Apa

Kötött pulóverben
áll és kávéját issza
velem szemben
az erkélyen.

Nem nézünk egymásra,
mind a ketten a hajnali
munkába igyekvő
kisembereket figyeljük.

Csend van, eltekintve
az autók zajától.

Nem figyel rám,
miközben azt mesélem,
hogy holnap hajléktalan leszek.

Legyint.

Azt mondja, anyád majd megoldja.

Sosem hitt nekem.

Az utak bedugultak,
mint egy kormos
koszorúér, nem
lökik tovább a
vörös suzukikat.

Csak álldogál továbbra is.
Nem néz rám.

Csend van.

Őrültek és bolondok

(Petőcz András: Szaladni, szemben a széllel)

már nem kapunk levegőt
túl nagy a nyomás
mondom hogy még
csináld
gyorsabban hajts
kerüld ki
valami vákuum
légüres tér
már alig érezzük ujjaink végét
csak a zsibbadást ajkainkon
futunk mint az őrültek
mint a zsibbadó bolondok
a telefon őrült sípolása
mint egy fejhangon visongó gépfájdalom
távoli rezonálások a fülben
a vér íze
emlékek valami zongoráról és fülledt kabinról
a lepedőn lévő vér
hogy zuhanó falevelek között cirkálva
a szeratonin szintünk ugyanoda tart
hogy ami rajtad van
a bőrödet is beleértve az nem is apellál
pedig csak ezen át érzed ha tapintalak
hogy egyszerre van isten
és nincsen
hogy az ember már semmiképp sem állat
de mégis
hogy az állatok őrültek
és bolondok

Zongora

A nappalidban volt egy
csontszínű zongora.
Ha unatkoztunk lenyomtunk
egy billentyűt.
Dúdoltunk is mellé.
Emlékszel?
Tudod, csak hogy
valami megtöltse budai
bérlakásod,
dohos csendjét.
Akkor még mindketten
szépek voltunk.
Ősz volt.
Egyre kevesebbet
láttalak.
Nem tudtam aludni.
Most sem.

(Napkút Kiadó, 2018)