Leányrablás az őszirózsás forradalom idején
„Három hónap alatt elfogyott az első 1000 példány a könyvből, ilyen sikerről álmodni sem mertem” – mondja Kollarits Krisztina irodalomtörténész, irodalomterapeuta, Az elveszett lány című krimi írója. A könyv egy történelmi vonatkozású regénysorozat – az Ilka kisasszony esetei – első része. A bűntény megoldása mellett, a szerző nagy hangsúlyt fektet arra, hogy megidézze olvasói számára az 1918-as év zűrzavaros hangulatát, bemutassa a kor jellegzetességeit a maguk varázsával, de ugyanakkor kilátástalanságával együtt. – Pál Andrea Bernadett interjúja.
Pál Andrea Bernadett: Az olvasóközönség, a szakma Az elveszett lány című regényed megjelenéséig tudományos munkásságodról ismert. Mi inspirál egy irodalomtörténészt arra, hogy krimit alkosson?
Kollarits Krisztina: Régi tervem volt, hogy kipróbáljam magamat ezen a területen is, de végül a Covid miatti bezártság adta meg az utolsó lökést ahhoz, hogy végre belevágjak.
PAB: Ha most irodalmi tapasztalataidat összeveted, hogy látod, miben más – akár technikailag, érzelmileg, akár a ráfordított idő tekintetében – irodalomtörténészként és regényíróként dolgozni? Milyen új élményt nyújtott számodra (nemcsak íróként, de magánemberként is) egy másik műfaj kipróbálása?
KK: A regényre valóban igaz, hogy „írja önmagát”, míg ez a tanulmányokról nem mondható el. Érdekes tapasztalat volt számomra, hogy amint odaültem a laptop elé, és megírtam a krimim első fejezetét, a történet mozgásba lendült, egyik ötlet jött a másik után anélkül, hogy előzetesen megterveztem volna a regény cselekményét. Bár elég jól ismerem a korszakot (1918 ősze), amelyben a történet játszódik, azért írás közben végeztem kutatómunkát: például korabeli filmhíradókat és régi fotókat nézegettem, Budapest térképét tanulmányoztam, a könyvben megjelenő történelmi személyek életrajzát böngésztem… A kutatómunka mellett abban is megnyilvánult „irodalomtörténészi énem”, hogy a tanulmányaimhoz hasonlóan Az elveszett lány történetét is többször átírtam, javítgattam. Magánemberként nagyon jólesett a sok gratuláció és pozitív visszajelzés, amit Az elveszett lány olvasóitól kaptam. Három hónap alatt elfogyott az első 1000 példány a könyvből, ilyen sikerről álmodni sem mertem, amikor a történet megírásához fogtam. Megmondom őszintén, még abban is kételkedtem, hogy a baráti körömnek tetszeni fog, úgyhogy nagy izgalommal adtam oda a kéziratot néhány „előolvasó” barátnőmnek annak idején.
PAB: Az őszirózsás forradalom, a spanyolnátha térhódítása adja történeted hátterét. Az akkori kilátástalan időszak párhuzamba állítható korunk globális problémáival, amely akaratlanul is olyan érzelmi kaput nyit az olvasók felé, ami a befogadás mélyebb rétegeinek feltárására ösztönöz. Milyen szempontok alapján választottad regényed cselekményének időpontját?
KK: Irodalomtörténészként évekig kutattam az 1918–1919-es időszakot. Visszaemlékezéseket, korabeli levelezéseket, újságokat olvastam, régi fotókat nézegettem, úgyhogy a végén nagyon élővé vált bennem ez az időszak. Valójában fel sem merült bennem, hogy másik korszakot is választhatnék. Ráadásul ez egy nagyon izgalmas időszak, tele megrázó politikai, gazdasági, társadalmi változásokkal… Remélem, miközben az olvasók Ilka kisasszony nyomozását kísérik figyelemmel, szinte észrevétlenül közelebb kerül hozzájuk ez a kor is, amellyel különben talán csak a történelemtankönyv lapjain találkoztak eddig.
PAB: Nemcsak jártas vagy az önismereti módszerekben, de a gyakorlatban is alkalmazod a tudást, hiszen írói munkásságod mellett képzett irodalomterapeutaként is dolgozol. Ad-e ez pluszt számodra az alkotói tevékenységhez? Írás közben kibontakozik-e szemed előtt egy kép a majdani befogadódról, arról, hogy milyen érzelmi-lelki folyamatokat indíthat el benne műved olvasása?
KK: Az irodalomterápiás csoportok során bepillantást nyerhetek más emberek gondolkodásmódjába és érzelmi világába, ami biztosan hatással van írásaimra, de nem olyan értelemben, hogy egy-egy ismerősömet teljes egészében „beleírnám” a történetembe, mint ahogy például Agatha Christie tette annak idején. Írás közben nem gondolok az olvasóimra vagy arra, milyen hatással lesz rájuk a könyvem. Arra koncentrálok, hogy legjobb tudásom, képességem szerint megírjam a történetet. Az olvasókra gyakorolt hatás a könyv megírása után kezd el intenzíven foglalkoztatni. Az író-olvasó találkozókon, a Facebookon vagy e-mailben sok visszajelzést kapok, amelyeket nagy örömmel fogadok, mivel ebből sokat tanulok: Mi az, ami érdekes az olvasók számára, vevők voltak-e a humorra, ami azért itt-ott megjelenik a könyvben, mi az, amin még javítanom kell…
PAB: Regényed hatalmas népszerűségnek örvend, az első kiadás már el is fogyott, és sokan várják, hogy újra a könyvesboltok polcaira kerüljön. Az olvasóid ugyanakkor bizonyára szívesen találkoznak Veled – lesz-e olyan alkalom a közeljövőben, ahol ezt megtehetik?
KK: Szerencsére a Jezsuita Kiadó gyorsan reagált a készlethiányra, és már ismét kapható mindenütt a könyv. Május 16-án csütörtökön 16–17 óráig fogok dedikálni Budapesten, a Ferenciek terén a Szent István Könyvhéten, illetve június 14-én 16–17 óráig a Vörösmarty téren az Ünnepi Könyvhéten. Szeretettel várok mindenkit egy kis beszélgetésre, személyes találkozásra.
PAB: Az is egészen biztos, hogy a következő kötetet rengetegen várjuk. Kérlek, áruld el a kíváncsi olvasóknak, Ilka kisasszony eseteinek várható-e folytatása, s ha igen, mikor számíthatunk rá?
KK: Természetesen készül Ilka kisasszony második nyomozása, amely a tanácsköztársaság idején fog játszódni. Terveink szerint karácsony előtt kerülhet a boltokba.