Legelők vannak erre.
Legelők.
Ispánházak, kalyibák.
Pálinkamérés.
Pajták, istállók.
És újra legelők.

Aztán álmos, közönyös emberek.
Csirkék, tehenek, bivalyok.
Disznók.

Csak a fák szépek nappal,
mik mindenütt szépek.

Éjjel pedig a csillagok,
a világmindenség jelzőlámpái.

Aki itt szenved, mind fölfelé vágyik,
lengeti karjait, együtt a fákkal,
emeli arcát s nézi az eget,
fönn-fönn a Sziriuszt, az Aldebaránt.

Micsoda élet, micsoda fény és
micsoda díszlet, micsoda színház.
Mint egy operaház csilláros mennyezetje.
Mily gazdag. Mily közeli s tébolyítóan-szép.
Mily párizsi.