Könyv könyv mellett

Szemelvények Gion Nándor kötetéből

Panoptikum hétről hétre

Symposion 1963. április 18., 16.

 

Panoptikum: zenés, szórakoztató humorisztikus műsor.

Kétségtelenül zenés műsor, hiszen zene- és énekszámokkal van teletűzdelve.

Hogy szórakoztató-e? Természetesen. Már a zeneszámok igényessége is csak a szórakoztatásig terjed. Tehát szórakoztató. Sőt, a színészek (vagyis a rendező) gondoskodnak róla, hogy még ennél is szórakoztatóbb legyen. Ti. fintorognak, sóhajtoznak vagy bárgyún vigyorognak – már ahogyan egy-egy dal szövege megköveteli. Valószínűleg meg vannak győződve, hogy így egyúttal egy kis humort is adagolnak.

Aztán megszűnik a zene, a humor magára marad. Tessék, szórakoztassa most már egyedül a közönséget. A humor, illetve a kivitelezői igyekeznek is helytállni. Legjobban a négy szövegíró igyekszik, hiszen az ő dolguk a legnehezebb. Nem könnyű hétről-hétre összeállítani egy egész órát betöltő műsort.

Néha bizony kifogynak az ötletekből. Ilyenkor megszaporodnak a zeneszámok. Vagy variálják a már bevált fogásokat, mint például a telefonálásból származó bonyodalmat. Sajnos elég olcsó és elkoptatott fogás, igazán kár többször egymás után felhasználni. De hát nem könnyű hétről hétre…

Egy ilyen elasztikus keretű műsorba azonban sok minden belefér. Még a szatíra is. Egyszerű eszközökkel megformált frappáns jelenetekből bukkan elő, mint például a játékvasút körüli csetepatéban vagy a Tarzánról szóló filmben. Az a bizonyos görbe tükör testhezálló funkciót kap. Mellőzi a didaktikus magyarázatokat, nem tálalja a pozitív megoldást, egyszerűen csak kicsit torzítva, szellemesen elébünk vetíti a problémákat. Íme a jó szatíra. Annak ellenére, hogy

nem könnyű hétről hétre…

Jelentkezik azonban a komikumnak egy nagyon kétélű eleme; a csattanó, a végszóért megírt jelenet, a váratlan buktató, amely azután betetőzi a sikert, vagy… vagy a siker, illetve a nevettetés kedvéért a helyzetkomikum alacsonyabb régióba ereszkedik, és ellaposítja, banálissá változtatja az egész jelenetsorozatot. Sajnos ez leginkább éppen a színvonalasabb műsorszámokra jellemző.

Közben ismételten bebizonyosodik, hogy a valóság egyes jelenségei minden görbe tükör nélkül magukban véve is humorosak. Még csak le sem kell őket írni, csak felfedezni. Leleményesség meg felvevőgép, és a közönség derülhet, esetleg el is gondolkodhat az indokolatlan áringadozásokról, a modern lakásokról és a körülöttük levő sártengerről, vagy akár a zombori „szökőkútról” is.

A hatvan perc azonban nem kis idő. A ripacskodásnak is helyet lehet szorítani. Verekedések, kergetőzések a lépcsőkön, pofozkodások szinte rendszeresen ismétlődnek. Sőt, nemegyszer ezzel fejeződik be a műsor. Csattanó.

*

Heterogén volta ellenére is a Panoptikum műsorsorozat egyre népszerűbbé válik. (Ami általában jellemző a „zenés, szórakoztató…” stb. műsorokra.) Eredménynek ez is eredmény. Mégis kár volna csak ezzel beérni. Meglehetősen szerencsés kerete karikaturisztikus figuráival sokkal több lehetőséget rejteget. Mondjuk, egy jó szatirikus műsorsorozat lehetőségét. Kihasználható lehetőség.

Még ha a jól sikerült karikatúrák néha túlméretezettek is. Mint a múzeumőr esetében.

Még ha a karikatúrának hitt titkárnő csak felesleges bábu is, még ha valóban nem könnyű hétről hétre… akkor is.

Hevenyészett jegyzetek egy nyilvános vidám-műsorról

Symposion 1963. április 4., 14.

 

Megjelenik a Színész. A Közönség tapsol. A Közönség jól ismeri a Színészt, és kedveli is. A Színész is jól ismeri a Közönséget. A jóindulat kölcsönös. Egy magánszám következik a nyakkendőről. Szatirikus monológ. Sőt: jó szatirikus monológ. A Színész igazán minden tőle telhetőt megtesz, nem rajta múlik, hogy a Közönség nem nevet, pedig a Közönség nevetni akar, azért jött, és ezenkívül kedveli is őt. Tehát fintorokat vág, a szöveget oda nem illő groteszk mozdulatokkal fűszerezi. Kicsit ripacskodik. A Közönség nevet, nem tombol, csak derül, nem is annyira a szövegen, mint a Színészen. Hiszen kedveli a Színészt, és különben is nevetni akar. A szám sikerült.

A műsor azonban nem csak jó szatirikus monológokból áll. Szatírát lehet primitív, száraz módon, deduktív módszerrel is írni. Sőt, szatíramentesen is lehet humorizálni, mondjuk, fizikai tréfákkal. Ebből a fajtából is akad. A Színész ismét minden tőle telhetőt megtesz a sikere érdekében. Itt aztán kiderül, hogy a Közönségnek mégiscsak vannak igényei. Észreveszi a silány árut, még ha kuplé formájában is szervírozzák neki. Mit tehet a Színész? Ismeri a Közönséget, érzi a jóindulatot, neki nevettetni kell. Kicsit ripacskodik. Mérsékelt siker, de mégiscsak siker.

Legnehezebb dolga, valljuk be, a konferansziénak van. Szellemes, csipkelődő, aktuális szöveg kerestetik! Kemény dió. Az aktualitással még csak megy valahogy…

Steinbeck haditudósító korából származó egyik írásában elmondja, hogyan nyeri meg magának a szállítóhajóra zsúfolt katonákat a viccmesélő. Katonavicceket mesél. Mindenkor beváló recept.

Tehát telepi aktualitásokat kell viccbe szedni. Az ismert recept leszűkítése, holott korlátlan lehetőség kínálkozik kibővítésére. Katonaviccek helyett csapatszállítóhajó-viccek. De hát össze kell fűzni a meglehetősen különböző kvalitású műsorszámokat. Olyan nehéz ez, hogy nem is csodálkozhatunk, ha csak ritkán sikerül.

Ennél már csak a műsor összeállítása nehezebb. Számtalan, elsősorban objektív hatóerőt kell figyelembe venni. Útkeresés. Egy azonban bizonyos. Minden hasznosnak ígérkező kezdeményezés már a kezdeményezés miatt is dicséretet érdemel. A Novi Sad-i Rádió vidám színpada megalakításának gondolata, még ha csak egy régebbi gyakorlat bizonyos fokú rendszeresítéséről is van szó, mégiscsak kezdeményezés, sőt hasznosnak ígérkező, tehát üdvözölni kell. Fogyatékosságai ellenére is.

 

(Napkút Kiadó, 2021)