Könnytelen madonnák
Szemelvények Lőrincz P. Gabriella verseskötetéből
Pecsét
A serkenő vértől
A hóból csak sár lesz,
Keveredik a vörös a fehérrel.
Születik Kisjézus,
A pap vigasztal, hol borral, hol kenyérrel.
Szakad majd egyszer a kárpit, meglásd!
Véres a születés.
Az angyalnak törött a szárnya,
Kezében villan a kés.
Két mennybőlazangyal között
Dörren a puskalövés,
Öljön hát, vagy imádkozzon az ember,
Ha reménye már elenyész?
Igaz-e mondd csak, valóban megszületett,
Vagy fegyverek szólnak?
Fény és ropogás,
Mintha csontja törne a veres lónak,
Megtestesül most a Jelenés.
Törnek a pecsétek:
Harag, Háború, Éhínség, Halál.
Szertenézünk,
Kiskarácsony,
Az utca vérben áll.
Istenfigyelés
Istent figyeltem,
Néztem, miként fordítja őszbe a tájat.
Pirítja a fán a levelet, földre ejti,
S az csöndben lehull, nem is lázad.
Láttam, ahogyan a szőlőtőke bágyad,
Színes ruhát húz a hegyre
A legnagyobb divattervező,
Puha hóba burkolódzó
Magas hegytető.
Láttam Istent lobbanó tűzben,
És izomban, ha lendül a balta,
A domboldalt reggelre
Faggyal, köddel betakarta.
Tél lett, az istenfigyelés nagy idő,
Az arcomat megcsípte a fagy.
Aztán Isten is figyelt engem,
Súgta: kellenek a fagyos telek,
Anyám virága
Anyám rózsája megfagyott a télen,
Hideg van, nem lesz már tavasz.
Szedni akartam virágot a réten,
Nem vörös, nem rózsa, nem ugyanaz.
Anyám álmában törékeny kisleány,
Szerelemtől piroslik az arca.
Kacér mosollyal hívja az apám,
Szerelmes csókkal betakarja.
Anyám méhében gyermek én mocorgok,
Énekel, rúgok, szépet álmodom.
Köröttem űr és napkorongok,
Anyáméval együtt dobban szívem.
Anyámnak reggelre alig van pulzusa,
Lopakodva jön a sietős halál.
Láz emészti, végső harc, nagy tusa,
Fagyos föld, fagyott rózsa, röppenő fekete madár.
Éhség
Az anyákat meg kell enni.
Én három évig ettem őt,
Aztán elfogyott.
Megtanultam úgy felfalni,
Hogy ne okozzak bánatot.
Nekem nem fájt, ő nem sírt.
Én évekig, míg rágtam őt,
Azt hittem, hogy attól él.
Abbahagyni nem is mertem,
Élete nyár, halála tél.
Most gyermekem, ki húsom rágja,
Retteg anyja romlandó részein,
Könnyes kis szemével néz a mára,
Holnap koporsót farag, súlyos rönköt tartva
Aprócska térdein.
Anyám sótlan volt.
Néha keserű, sosem édes.
De nem válogat a gyermek,
Aki anyja húsára éhes.
Mert hús volt ő és nem számított
Akkor semmi más.
Csak vércse számat folyvást teletömjem,
Hittem, az Isten úgyis megbocsájt.
Anya
anya szép és derűs
hangja csengő csingiling
lába nyomán százszorszép fakad
csípőjén a szoknya ring
anya életet ad
életéből lopja el
hogy gyilkost szüljön a vadnak
vagy újabb anyát hogyha kell
anya csak éjjel sír
okát soha meg ne tudd
vacsoráját szétosztotta
az éhség gyakran ölni tud
anya elrejti a kéket
anyát néha megverik
arra gondol szüntelen
hogy fel ne keljen reggelig
ringat ölében óraszám
és etet míg melle megszakad
fáradt derekát nyújtani
Örök
Isten a falhoz idomult
Sárgaarcú öregek szemében lakik.
Ő az első oá és az utolsó hörgés.
Isten zöldes barna szemű fiú
És szőke lány.
A köztük lévő lélegzetvétel,
Mikor szeretni kezdenek
Halk tölgyek alatt.
Isten halhatatlan, örök.
Isten otthon, hogy túléljék a hazátlanok.
Isten szeretet,
Hogy az se haljon éhen,
Akit nem ölel senki.
Isten zsámolyához
Már nem férek oda.
Isten háta mögött
Hiába minden ima.
Isten háta mögött
Így hívom:
Asszonyélet
Ki melled bimbócskáját oly vígan osztod szét,
S ki ágyékodat őrzöd vénségedig,
Rest vagy, nem teremsz gyümölcsöt,
Méhed megdicsőül, méhed megveretik.
És te ki feláldozod folyton önmagad,
Szoptatáskor melled megreped,
Rút gyermeket hozol a rút világra,
Áldott a testednek visító virága.
Elnyűtt test csak mind az asszony,
Imácskáját, mind térden rebegi.
Segítse az Isten, míg tudja,
Szeresse a férfi, míg teheti.
Mikor félted szép kebleit
S mikor majd féreg rágja szét,
Légy bölcs, te férfi,
Zárd le majd békével szép szemét.
Kegyelem
Tóth Péter Lórántnak
Megoldották az osztást
Tudjuk jól, tört maradt.
Jelenbe hoztunk múltat átkot, szerelmet,
Haza helyett házakat.
Szép, de üres tányért rakunk
A hímzett terítőre.
Nem lesz egész,
Így mondják, nem lehet,
Rozsdaette szögesdrót fölött
Szél tépdes idegen színeket.
Kifosztva állandó adventben
Hogy bicsaklik a szó, a gondolat,
Kegyelmezz Úristen, kegyelmezz,
Más szavunk nem marad.
Beláthatatlan drága otthon
Sebeid krisztusi sebhelyek.
Isten előtt száz év csupán egyetlen pillanat,
S ha elfogynak majd a földi határok,
Csak a kegyelem, csupán az marad.
(Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2021)