Kölcsey Ferenc: Képzelethez
1
Szállj képzelet, szállj rózsafátyolodban
Bátran lebegve, mint királyi sas,
S ezerfelé változva szép arcodban
Lélekre, szívre bájerővel hass.
Ragadj magaddal, s tündérkárpitodban
Száz tűneményt, száz új szcénát mutass:
Míg nap derűl az énekes mellében,
S élet s virágzat tűn fel énekében.
2
Csak dalt adott, csak lantot a költőnek,
Csak dalt, csak lantot a végzés nekem,
Lángérzeményim oszlanak s megjőnek,
Örömre, búra szállong énekem.
Kerestem rejtekében szívnek s főnek
Mitől virúlna boldoggá életem,
S szent képzelet, megfutván egy világot,
Csak hív öledben leltem boldogságot.
3
Te öntöd a dalt, s gazdag ömledése
Forr, mint Tiszának áradt habjai,
Elfoszlik a bú, s szívem vad küzdése
Leszáll derengvén vídámb álmai.
S mint hűs berek, mint esti szél nyögése
Ha felhasadnak május napjai:
Enyhítve leng az érzetek homálya,
S virít, mint rózsáskert az életpálya.
4
Borítsd el arcod fényben, mint Auróra,
S világolj rám fáklyád sugárival;
S tenéked szentelt légyen minden óra,
Szentelve néked follyon minden dal.
S ím mint midőn lángot kerengve szóra
Az égi tűz villámcsapásival
Folyást talál a költő szent hevének,
Reng e kebel, s ömlengni kezd az ének.
5
Fény és homály közt, mint az est órája,
Körűlem mely tündér szín nyila fel?
Mely ég, minő táj, s mely szél hint reája
Ámbrás fúvalmat hűs lengésivel?
Látok, de többet érzek, égi bája
E helynek mély örömbe sűlyeszt el,
O pillantás, o rég táplált reményim,
Váró gyönyörben függnek érzeményim.
6
Amott a parton férfikellemében
Jár a legény, szép búval homlokán,
Ah, mennyi vész fog dörgő fellegében
Üldözni téged élted nyomdokán!
De jót hoz a veszély is eltüntében,
Süvöltni nem fog mindég az orkán,
S ki bátran szállt a küzdés ellenébe,
Mosolygva dől majd jobb sors hív ölébe.