Ki vagy te, fényes csillag az ó világ
Sötét ködében? Századok éjjele
Nyugszik terajtad: mégis égő
Arculatod közibénk sugárzik.

Ki vagy te, bajnok s rettenetes király,
Gyémántsisakban, mennyei fény között,
Ki úgy ragyogsz, mint Pharus égő
Lángja az éjj sivatag homályán?

Corvin, ki héró atyjai nyomdokin
Árpád szerencsés fegyverivel vivott,
Midőn az országos Dunának
Partjaiból Helikont idézett.

A bölcs s vitéz kar, mint az idős halál,
Mindenhatóság fegyverivel csatáz:
Őnéki a bércbástya csak por
S rózsalevél Boreas kezében.

Két nagy királyunk nyert koszorús nevet
A régiségben: mindenik a szelíd
Múzsák barátja, s mindeniknek
Múzsa szelid keze tört borostyánt.

Egy Nagy Lajos bölcs szárnya alatt hazánk
Rómát s Athénét látta felállani,
Atilla roppant városában
Mars, tudomány, hatalom virágzott.

S mikor ragyogtak tornyaid, oh Buda!
Felségessebben, mint mikor a dicső
Király s Apollo tisztelője:
Bölcs Hunyadink kezein virágzál?

Mint hajdan a nagy Delius oszlopit,
Delphus csudáit napkelet, alkonyat
Bámulta, s a fáradt szarándok
Ormai közt iszonyodva állt meg:

Sok messzi ország bölcsei, bajnoki
Jöttek hazánknak látni dicső egét,
Rémülve nézett a világ ránk
S nemzeteket tapodó erőnkre.

S egyszerre e nép, mely Hunyadink alatt
A legkevélyebb polcra emelkedett,
A durvaságban veszni tért, s ment
Két megutált cseh király kezébe.

Pallás s Apolló nemzik az istenibb
Bölcset s erőssebb bajnoki lelkeket,
Ők nemzik a Márs pallosával
Bírni tudó fejedelmi embert.

A durva nép közt sorvad az emberi
Legszebb tehetség, nem születik soha
Ott Socrates, s nagy Tulliusnak
Nem szabad ott nemesen buzogni.

Cato temérdek lelke legörbed ott,
Nem áldhat a föld bölcs fejedelmeket,
Nem támad ott Titus s Trajánus:
Durva Nerók vasigája büntet.

[1800-1802 között]