Az életben kevés fontosabb dolog van a víznél, amelyből minden élet jött, amely bolygónkat oly csodásan kékké teszi, amely képes életet adni és elvenni. Könnyen utánanézhetsz, hogy törékeny planétánkon mennyi az édes és a sós víz, elolvashatod a tengerek, óceánok, folyamok, tavak, fellegek, esők csodálatos körforgását. Láthatod, a víz hogyan kering, forog folyamatosan a bolygón, s hogy ez milyen hatalmas erő, energia, élet.

Mégis, szinte semmit nem tudsz a vízről, amíg egyszer el nem ázol a nyári zivatarban szerelmeddel, s miközben az ömlő eső elől menekültök, egy kapualjba szaladtok be csókolózni. Akkor kezded el sejteni, mi az a víz, amikor megfogod szeretőd, és beugrotok egy gyors sodrású folyóba; amikor kedveseddel békatalppal és búvárszemüveggel hosszasan úszkálsz a tengeróceán tükrén korallokat csodálva.

Hol vannak már az ifjúság nyári záporai elől óvó kapualjak? Áramolnak-e még a korai szerelmek lángjait oltó, hömpölygő folyamok? Ragyognak-e még millió színükkel a kedvesek szépséges koralljai? Vagy aszály lett az ifjú szívekben, s már nem csókolóznak átázva? Kiapadtak-e a folyók, s a száraz öbölben hiába is keresnénk eltévedt szeretőket? Kihaltak-e vajon a szerelmesek színes koralljai, s ezért már nem lebegnek felette kézen fogva egymást akaró álmodozók? Csak a világunkat nyaldosó vizek a megmondhatói e költői kérdéseknek, de az biztos, hogy a víz életet ad, s mindig ott lesz a legfontosabb pillanatokban.

Talán nem véletlen, hogy ha az emberek pihenni szeretnének, többnyire vízpartra vágynak. A víz csillogása, hullámzása, jelenléte megnyugtat. Az óceánok kozmikus élményt adnak. A tengerek bolygó élményt. A folyók a kontinensek érhálózatai. A tavak nyugalmat sugároznak. Az eső életet. Persze a víznek számtalan félelmetes arca is van, tomboló viharok, kőkemény jégesők, őrjöngő hullámok maszkjait képes felvenni, de semmi sem annyira kegyetlen és félelmetes, mint amikor nincs víz.

Nekünk, itt, Magyarországon, egyszerre van hatalmas szerencsénk és közben elképesztő veszélyben vagyunk, éppen a víz miatt. Nagy folyóink vannak, bőséges vízhozammal, ahol lefúrunk, termálvíz jön fel, számtalan kiváló fürdőnk van éppen ezért. De a folyóink más országokból erednek, legtöbbjük közös szomszédainkkal, s a nagy árvizektől való, részben jogos félelem és a még több termőföld vágya által hajtott mohóság miatt, a XIX. századi folyamszabályozások következtében a nagy folyóink medrét csatornává alakítottuk. Így folyóink, amilyen gyorsan bejönnek, és amilyen sok értékes vizet hoznak hazánkba, oly gyorsan ki is folynak, s még több vizet visznek el. Az egyik legfontosabb feladat lenne vízgazdálkodásunkat újragondolni, az Alföld kiszáradását elkerülnünk, s éppen e folyóink miatt (is), a szomszédos népekkel a lehető legszorosabb és legjobb kapcsolatot kialakítani, közös vízgazdálkodást kidolgozni. S bár erre vannak törekvések, a megvalósításban bőven van hová fejlődni. Sajnos nem lehet ma azzal választást nyerni, hogy valaki a valódi problémákra valódi megoldásokat javasol, például azt mondja, hogy hazánk vízgazdálkodása az első számú problémák egyike, s ezzel foglalkozni kell, értelmesen, okosan, bölcsen, hosszú távon. Talán nem mellékes, hogy ezt már az ókori Egyiptomban tudták.

Termálvizeink kitermelését pedig illene ésszel kezelnünk, óvni és védeni forrásainkat, hiszen a termálvíz, a forrásvíz a XXI. század folyékony aranya. Gyógyít, táplál, nem véletlenül mondja Márai Sándor, hogy „Amikor csak teheted – de soha nem úgy, hogy munkádtól lopod el az időt és rossz lelkiismerettel, sietve cselekszel! –, menj el a hővizű közfürdők valamelyikébe, hetenként kétszer-háromszor. […] A gyógyvizek átjárják tested és élénkítik lelked, megnyugtatják munkától és világtól elkínzott idegeid. A gyógyfürdők afféle nedves kolostorok, ahol zavartalanul átadhatod tested és lelked a józan és méltányos pihenésnek. A kénes, vasas vizek a bőr pórusain át hatnak a belső szervekre és idegrendszerünkre; a fürdő légköre, a fátyolos-párás környezet megszabadít a külső világ olcsó képzeteitől. Fürödj tehát rendszeresen és módszerrel, mint a rómaiak.

Ne törődj vele, ha e szokásodat lenézik a spártaiak; gondolj arra, hogy Spárta egyetlen önálló gondolkozót sem adott a világnak, s végül így is, úgy is elpusztult. Fürödj nyugodt lelkiismerettel. Fürödj módszeresen, váltogasd a forró és langyos, majd hideg medencéket és tusokat, engedd át tested a dögönyözők kézügyességének, üldögélj hosszan a meleg vízben, tűrd el, hogy hideg vizes turbánnal göngyöljék be koponyádat, add át tested és lelked a meleg víz, a langyos csend nyugalmának, gondolkozzál, tanulj vízi türelmet, pihenj. A hurik ölében sem lehet úgy pihenni, mint egy hővizű gyógyfürdő medencéjében. […] S tudjad, hogy halandó vagy, de addig is tartozol testednek valamivel. Például a gyógyfürdővel, hetenként kétszer; legföljebb háromszor.”

Márai tanácsait igyekszem komolyan venni, és neked is ezt tanácsolom, mert egy jó kertész nemcsak a munka idejét tudja pontosan, hanem a pihenését, a tanulásét is. Tanuld tehát meg, hogy nemcsak a bolygón, nemcsak hazánkban, hanem a kertben és a te életedben is létkérdés a víz.

Nem kertészkedhetsz víz, öntözés nélkül. A legjobb, ha az esővizet innen-onnan tudod gyűjteni, s azt visszaforgatni a termelésbe. Nagyon jó, ha saját kutad van. A locsolás tavasztól őszig külön tudomány a kertészkedés során, én azt figyeltem meg, hogy ha kútból, tehát hideg vízzel locsolok, akkor legjobb, ha reggel teszem. Ha tehetem feltöltöm a kannákat, víztározóimat, s egész nap a növények mellett kicsit állni hagyom a vizet, majd ahogy felveszi a levegő hőmérsékletét, azzal öntözök este. Így a hideg vízzel nem sokkolom a napközben felmelegedett növényeket. Ágyásokat érdemes mulcsolni, takarni (pl. szalmával, fakéreggel, növénytársítással), így a talaj nedvességét jobban meg tudod őrizni, s a gazok ellen sem utolsó ez a módszer.

A locsolást az utóbbi években tovább fejlesztettem, s csepegtető rendszereket építettem. Ez több okból is nagyon praktikus: az egyik, hogy a víz közvetlenül az öntözni kívánt növény szárához-gyökeréhez megy, a másik, hogy egészen kis kertben is sokkal kevesebb vizet használsz, mint egyébként (tényleg, mértük), végül magának a növénynek is jobban feldolgozható a csepegő víz – ami inkább hasonlít az esőhöz –, mint a nagy mennyiségben – slagból vagy kannából – pillanatok alatt ráömlő özönvíz. A csepegtető rendszerbe okos adagolót is lehet építeni, így a komposztteát, tápoldatot szépen el lehet juttatni a növénykultúrába, pótlandó az esetleg hiányzó tápanyagokat. Mindez a klímaváltozás miatt látható, folyamatos felmelegedésben alapvető tudás kell legyen, sőt tovább kell fejlesztenünk a vízmegtartás és a vízfelhasználás tudományát, kiskertekben és a nagy gazdálkodásokban különösen.

Személyes tapasztalatom volt a 2021-es őszi aszályról, hogy augusztusban és szeptemberben, két hónapig gyakorlatilag egyáltalán nem esett az eső. A Dunakanyarban, a szentendrei hegyen, ahol élünk, kertészkedünk és méhészkedünk, ez úgy nyilvánult meg, hogy a fákról lógtak a levelek, a mezők kiégtek, végül az egyébként gyönyörű és szokásos őszi virágzás elmaradt. Szerencsénkre a borostyán és még néhány méhlegelő növénykultúra adott némi virágport, de ez csekélynek tűnt. Ha ugyanis nincs a méheknek őszi méhlegelő, nem találnak virágport, akkor nincs fehérjeforrásuk, s nem tudnak fiasítást nevelni, ha nincs őszi fiasítás, nincs elég nép az áttelelésre. Ilyenkor, ősszel kell, hogy megszülessenek a kis, kövérkés, télikabátos, szőrös méhecskék, amelyek nem harminc-negyven napig élnek, hanem végig a hosszú téli hónapokon keresztül, s ők azok, akik a tavaszi, új generációs méheket felnevelik. Az öregek mesélik, hogy voltak olyan őszök, amikor őszi mézet pörgettek, annyi volt a méz és a virágpor a kaptárakban, ma azonban aszályok vannak nyár végén. Mit tehettem? Megnéztem, hol küzdenek hasonló problémákkal, s nem túl meglepő módon az erdőtüzekkel sújtott Görögország méhészei ismerik leginkább ezt a helyzetet. Ki is fejlesztettek direkt erre a célra egy különleges lepényt, amit a méheknek ínséges idők átvészelése céljából be lehet adni a kaptárba. A lepény bővelkedik természetes őszi fehérjékben, így a méhek fel tudják nevelni a téli népet.

Számtalan történetben látszik, hogy a klíma hogyan változik, hogyan jelennek meg az eddig ismeretlen kártevők, mint például a paradicsomkultúrák főellensége, a 2013 óta jegyzett ázsiai márványpoloska vagy a diót tönkretevő dióburok-fúrólégy, ami Amerikából 2011-ben érte el hazánkat. Külön írok neked majd arról, hogyan próbálok a kártevők ellen védekezni, most arról írtam, hogy a víz élet. Akár iszol, akár locsolsz, akár fürdesz, akár úszol, az élettel kapcsolódsz. Az élet kincs, tehát a víz is az, méghozzá a legnagyobbak egyike, többet ér, mint az arany vagy a gyémánt, csak a botor emberiség nagy része ezt még nem fogta fel. Sajnos ebben az évszázadban meg kell tanulnunk e szomorú leckét. Értsd meg, hogy a víz egyenlő az élettel, s az életet nem szabad pazarolni, ezért a vizet sem. Tiszteld és becsüld minden cseppjét, minden kortyát, mert mindent neki köszönhetünk.

Weiner Sennyey Tibor