A kerti munkák legnehezebb és egyszerre a legszebb része, hogy az ember sokat van egyedül. Amikor kertészkedsz, ásol, ültetsz, metszel, szüretelsz, méhészkedsz, a legtöbbször teljesen egyedül vagy. Ez akkor jó, amikor meditáció. Kertmeditáció. Kimész, eldöntöd, mi a mai feladat, megcsinálod, s miközben dolgozol, meditálsz. Odafigyelsz arra, amit csinálsz, hiszen az élet múlik rajtad, de mivel sokszor sokáig tart, monoton, tudsz közben gondolkodni. Amikor nagyon sokáig tart, néha csalok, és hangoskönyveket hallgatok, főleg esszéket, filozófiát, esetleg rádiót, akkor is inkább hangjátékokat, vagy olyan beszélgetéseket, előadásokat, amelyek mélyebb témákról szólnak. Zenét séta közben szoktam hallgatni, főként klasszikusokat vagy jobb elektronikus zenét. A kertészkedés idejének legnagyobb részében azonban csöndben vagyok. Figyelek arra, amit csinálok. Figyelj te is.

Mégis a legkeserűbb pillanatai a kertészkedésnek azok, amikor azt érzed, túl nagy, túl nehéz a feladat, és egyedül képtelen vagy megoldani. Ilyenkor jusson eszedbe, hogy nem vagy egyedül. Előtted is az emberiség legjobb tagjai kertészek voltak, nem hadvezérek és nem politikusok, hanem kertészek. Legtöbbjüknek nem is maradt fenn a neve, szerencsére néhányuknak igen. Például volt egy kiváló angol kertész, Gertrude Jekyll, az ő könyveit érdemes megkeresned és tanulmányoznod. Gertrude – azonkívül, hogy nagyon jól tudta: a kert műalkotás – rájött, hogy a kertnek két fontos tulajdonsága kell legyen: jól érezze magát benne a kertész, és az év minden szakaszában mutasson valamit, vagyis legyen szép. Ezért nem egyszerűen megrajzolta felülnézetből a kertet, vagyis nemcsak térben gondolta el a kerteket, amiket tervezett, hanem a létezés másik fontos paraméterét is figyelembe vette: az időt. Kertleírásai mellé nemcsak felülnézeti rajzokat készített – amit neked is érdemes –, hanem időbelit is. Felírta mind a tizenkét hónapot, s minden hónaphoz társított növényeket, ágyásokat, teret az időhöz.

Például a mi kertünkben tavasszal a legszebb rész a ház és az utca közötti ágyások, amelyek tavaszi és őszi virágokkal vannak teleültetve, s feleségem gondozza őket. Mint a kis dunántúli faluban, ahol felnőttem, mi is komolyan vettük, hogy a külvilág és az otthon között kell egy mezsgye, egy kis virágos ágyás, amely szépséges és erős női energiákat is hordoz: rózsát, sok tulipánt, kardvirágot, s e harsányabbak és erőteljesebbek után számtalan gyöngédebbet: például ibolyát, gyöngyvirágot, télijázmint. A virágzás így elnyúlik több hónapra, nem egyszerre és nem ugyanúgy nyílik ez az ágyás, s a házunkba érkező, mikor tavasszal először ezekkel a virágokkal találkozik, máris érzi, hogy jó helyen van, gondos asszony viszi a háztartást, szeretettel védelmezi az otthon melegét.

Ugyanakkor közvetlenül a ház körül örökzöldek vannak. Ha most kinézek az ablakon, miközben ezt a levelet írom neked, kedvenc sövényemre látok, amely haragos zöld télen is, s a legszebb, amikor az első hó vastagon ráül. Az örökzöldek télen a legszebbek, de őket is táplálni, metszeni, gondozni kell. Házunk körül az éji sötétben is örökzöld koszorú őrzi álmunkat.

A ház előtt szentendrei rózsa, füge, virágzó bukszusok. Ösvények, különböző terek. Száraz téli és egyszerű nyári kamra a szerszámoknak, cserepeknek, eszközöknek, a kert közepén egy nyitott kis kerti pavilon, puhafa asztal és szék, mellette tűzrakóhely, üvegház, ágyások, félreeső helyen kétféle komposzt, oldalvást itt-ott gyümölcsfák, lent, a kert végében pedig a méhes. A kerti tűzrakóhelyről, a pavilonról, az üvegházról és méhesről külön írok majd neked, most arról van szó, hogy mindezt amilyen könnyű és szép így végigmondani, olyan nehéz és sokáig tart kialakítani. Az ember gyakran érzi magát egyedül e munka közben.

Ilyenkor is tudd, hogy nem vagy egyedül.

Ha igazán nehéz munka vár rád – például nekem ilyen volt a tűztövis kiirtása, az öreg és beteg fák kivágása, az üvegház építése, vagy a méhesbe a kaptárak elhelyezése –, akkor kérj segítséget. Hívj testvért, barátot, szomszédot. Kérd meg szépen, hogy segítsen, és ne feledkezz meg e szívességéről. Ha lesz paradicsomod, befőtted, mézed, adj nekik, amikor újra találkozol velük, hiszen segítettek. Ha nagyobb munka van, főzz valamit bográcsban, adj nekik inni-enni, ünnepelj velük. Ünnepeld, hogy nem vagy egyedül a létezésben, hogy vannak még barátaid, testvéreid, szomszédaid, akik tudják, hogy az élet nagy dolgait nehéz egyedül megoldani. Ezt hívjuk „szívesség-banknak”, amit sokszor nem is közvetlenül annak tudsz meghálálni, aki eljön, hanem valaki másnak, aki ugyanúgy hív, mert egyedül nem bír a feladattal, mert nehéz, vagy mert öreg, s akkor te tudod, hogy menned kell, mert neked is segítettek.

Országok épültek fel így romjaikból, olyanok is, amiket a gonosztevők tönkretettek, elkótyavetyéltek, leromboltak, s az ismeretlen hősök rendbe hozták, mert ültettek, ástak, dolgoztak és segítettek egymásnak. Mert nem az a diadal, ha valaki jól tud ölni, hanem az, ha valaki jól tud éltetni.

A kölcsönös segítség elengedhetetlen feltétele a prosperitásnak és az élhető közösségnek. Ugyanakkor nem szabad kihasználni a másikat, s erre a kényes egyensúlyra oda kell figyelned. Vannak, akiktől kérhetsz sokat és nagyot, mert képes rá, mert erős, mert szívesen segít. S vannak, akiktől elég csak annyit kérni, hogy a szemetet a szemetesbe dobja, mert már ez is nagy feladat számára. A lényeg, hogy te legyél mindig őszintén hálás, bármilyen segítséget kapsz is bárkitől, és tudd, hogy ez egyáltalán nem természetes, hanem nagyon is kivételes. Kivételes emberek, igazi hősök a testvéreid, barátaid, szomszédaid, akik idejüket és erejüket nem kímélve segítenek neked, hogy az égi kert halovány földi mását még ebben az életben megvalósítsd. S végső soron a kerted legszebb pillanatai azok a délutánok, esték lesznek, amikor majd testvéreid, barátaid, szomszédaid meglátogatnak, együtt vagytok, sétáltok a kertben, esztek-isztok, ültök a tűz körül, s eszetekbe jut, micsoda hőstetteket hajtottatok együtt végre, hogy mindez így legyen.

Keresd meg jó embereid, és nehéz feladatoknál merj segítséget kérni tőlük, s ha tudsz, segíts te is nekik. Mert bár a születés és a halál pillanatát mindenkinek teljesen egyedül kell átélnie, az életben mindig vannak mellettünk mások, nem vagyunk egyedül. Nem vagy egyedül. Látod, én is itt vagyok ezekben a levelekben, és próbálok segíteni neked. Segítséget azonban nemcsak kérni kell tudni, hanem meg kell tanulni elfogadni is. Elfogadni, hogy egyedül vagy és hogy nem vagy egyedül, mert e kettő egyszerre igaz, s van, hogy jobb egyedül, s van, hogy a legjobb tudni azt, hogy mégsem vagy teljesen egyedül.

Weiner Sennyey Tibor