Végtelenül alulértékeljük az alvást, pedig alighanem az egyik legfontosabb tevékenységünk az életben, közvetlenül az ébrenlét mellett. Zsarnokok vagyunk önmagunkkal szemben, a munka, a szórakozás és hasonlók oltárán feláldozzuk az alvásra szánt időt, s ezzel elveszünk magunktól valami hihetetlenül fontosat, nemcsak az értékes pihenést, de a mindennapi kapcsolódási lehetőséget is a tudatalattival, az ismeretlenben szunnyadó mélységekkel. Ha rám hallgatsz, az alvást legalább annyira komolyan, tudatosan és szenvedélyesen űzöd, mint az ébrenlétet, s mindazt, amit éberen teszel. Igen, legalább annyira komolyan kell venni, mint a munkát, a családot, a szerelmet, a barátokat, a szórakozást, s legalább olyan programszerűen érdemes aludnunk.

Sokak szemében biztosan nem leszek népszerű, amikor a korai fekvés híveként azt mondom, hogy este tíz előtt igyekezz ágyba bújni. Lehetőleg a hálószobát válaszd le a többi tértől otthonodban, mert a hálószoba az alvás temploma, a nyugalom katedrálisa. Szakrális hely tehát, ahol nemcsak szerelmeddel, de a végtelennel is kapcsolódhatsz. Próbálj meg inkább kemény, mint puha ágyon-matracon aludni. Inkább több takaród legyen, mint egy nagyon meleg, legyen hűvös a hálószobában, s gyakran szellőztess. Jó, ha van egy olvasólámpa az ágyad mellett. Ha lehet, akkor ne vidd be se a telefont, se a számítógépet, olyan ébresztőórád legyen – ha időre kell kelned, és képtelen vagy belső órádat még beállítani, hogy önmagadtól ébresszen –, ami nem világít. De inkább ne vigyél be mesterséges fényeket és zajokat az éjszakába, amelynek természete a sötétség, a nyugalom, a csönd. Ez már önmagában segít a pihenésben. Könyveket lehet, sőt ajánlott is. Én leginkább verseket, rövidebb esszéket szoktam olvasni elalvás előtt, esetleg amit éppen tanulok: kertészeti, méhészeti, tudományos vagy filológiai cikkeket, de ezekből is mindig csak egy-egy rövid részletet olvasok el, s aztán behunyva szememet még forgatom az olvasottakat elmémben. Mindig viszek egy pohár vizet a hálószobába, ami együtt alszik velem, s ébredéskor az első dolgom, hogy ezt a pohár vizet – amely beszívta magába álmaim sűrű képeit – megiszom. Legyen néhány verseskötet, esszé vagy amit tanulsz éppen az éjjeliszekrényeden, s egy pohár tiszta víz. Ez is segít.

Próbálj meg elalvás előtt arra gondolni, hogy ébredéskor emlékezni fogsz az álmodra, idővel nem felejted el álmaidat. Később azt is megpróbálhatod elképzelni, hogy tudod magad irányítani álmodban, s egy csipetnyi tudatos tudattal a tudattalanban oly kérdésekre kaphatsz választ, amelyekről nem is tudtad, mennyire fontosak életedben. Jellemző példa egy visszatérő rémálmom, amikor is ott álltam az érettségi bizottság előtt, ugyanazok a középiskolai tanáraim voltak, ugyanaz a könyvtár, s ők ugyanúgy mondták, hogy húzzak csak egy tételt, én pedig a mostani énem voltam, s váltig állítottam, hogy ezen már rég túl vagyunk, már diplomáztam is, teljesen értelmetlen engem kínozni ilyenekkel, de ők csak-csak unszoltak. Igazi sakk-matt helyzet volt, míg el nem sajátítottam a tudatos álmodás jógáját. Megjegyzem, jellemzően akkor jött elő ez a rémálom, amikor másnap lapzártám, leadásom, előadásom vagy valami hasonló volt, szóval igazi szorongás-zsákutca volt ez, amikor a tudatos énem félelmeit lenyomtam a tudattalanba, s onnan egy régi trauma képében ütöttek vissza. Egészen addig, amíg egy alkalommal észre nem vettem, hogy a teremben van egy ajtó. Felálltam, és kisétáltam rajta. A rémálom megszűnt. Új terek nyíltak meg. Azóta a legtöbb álmomban bármerre el tudok menni, s újabban tudok kérdezni-kérni is, erős tudatosálmodás-gyakorlással pedig gyakorlatilag bárhová képes vagyok eljutni.

Így jutottam el egy tíznapos meditáció hetedik éjszakáján Sambhalaba, az összes buddhista bölcsesség birodalmába. Jobban mondva Sambhala kapujáig, ahol megboldogult édesanyámmal találkoztam, akivel el tudtam beszélgetni, kérdéseket tudtam neki feltenni. Anyám pedig azt mondta: „Most már tudod, kisfiam, hogy ez is létezik, menj és ébredj.” – s én felébredtem. A tudatos álmodásnak azonban igen nagy ára van. Először is tudatos ébrenlétet igényel. Ha alkoholt iszok este, vagy akár csak egyetlen kávét is ebéd után, már nagyon nehezen megy. Az alkohol amúgy is könnyen bezavar az alvásba, ahogy a koffein is. Egyébként is jobb a tea délután (is), ha már valamilyen serkentőszert kell magunkhoz venni, de a teákról majd külön kerti levelet kell írnom neked.

Hozzá kell tennem, hogy én mindig nagyon korán kelek, négy-öt körül, amely a legtökéletesebb idő a meditációra, az alkotásra, a belső koncentrált figyelemre. A tudattalanban tudatosan többször megmerítkezve arra jutottam, hogy nemcsak saját tudattalan tengerünkben úszhatunk, hanem a kollektív tudattalan óceánjában is. Így álmodtam meg nemegyszer egész verseket, történeteket, kutatásokat, amelyeket ébredés után gyorsan lejegyeztem, majd éberen kidolgoztam. Szerintem, ha az emberek legalább annyi figyelmet szánnának az alvásra, mint a divatra és a sportra, akkor sokkal boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lennének.

Érdemes kiemelnem, hogy egész gyermekkorom óta, amikor csak tehetem, ebéd után is szundikálok egy keveset. Ez a szieszta a legpihentetőbb, legmegnyugtatóbb szokásaim egyike, rögtön két napot csinál az egyből, elválasztja egymástól az aktív délelőttöt a passzívabb délutántól. Nem is a hálószobában, hanem a kanapén dőlök le ilyenkor, szememet egy sállal betakarom, mindent lehalkítok. Ilyenkor azonban a tényleges alvás ritkán több, mint fél óra, éppen csak „kiejtem a kulcsot a kezemből”, ahogy az Andalúz barátaink mondanák. Ez azt jelenti, hogy elképzeljük, markunkban van a kulcsunk, s úgy alszunk el, hogy éppen csak kiejtjük, s a csörrenésre máris felébredünk. Szerencsére barátaim már tudják, hogy dél és kettő között engem nem is érdemes hívni, mert sziesztázok. A szieszta megmenti a nap hátralévő felét, utána újra aktív vagyok, teát főzök, kevés étcsokoládét eszem, és örömmel végzek fizikai munkát a kertben vagy a méhesben, s ha az idő nem engedi, akkor folytatom az írást, olvasást, levelekre válaszolok. A szieszta alighanem a Mediterráneum legnagyobb ajándéka a klasszikus műveltség és az olívaolaj után. Mindháromnak nagy rajongója vagyok.

A jó éjszakai alvást és a rövid sziesztát azonban nem szabad összekeverni a lustasággal. A lustaság főbűn, s aki sokat lustálkodik, ellustálkodja az életét. Te ne légy ilyen. Ha rám hallgatsz, ne becsüld alá az alvást, szánj rá időt, teret, vedd komolyan, gyakorold megfelelően. Ettől még nem biztos, hogy sokáig fogsz élni és sosem leszel beteg, de jobban fogsz élni, és a betegségeket is könnyebben átvészeled, mert kipihent leszel. És az ember nemcsak szellemből és lélekből áll, hanem testből is, s a testnek is meg kell adni, ami neki jár: enni kell, inni kell, mozogni kell és jókat aludni. Szeretni kell a testünket azzal, hogy adunk neki időt, hogy kipihenje magát. Nem tűnik soknak, mégis nehéz. Figyelj az alvásra, adj neki időt és teret, és boldogabb ember leszel.

Weiner Sennyey Tibor