Ha elég ügyes, értelmes és szorgalmas vagy, akkor ahogy öregszel, egyre több jó szokásod lesz. Az egyik legjobb szokás – a korán kelés és a rendszeres testmozgás mellett – a könyvtárba járás. A könyvtár az emberi civilizáció és kultúra fellegvára, bármilyen kicsiny is legyen, akárha csak aprócska falu picike könyvtára is, sőt különösen akkor van sorsdöntő szerepe. Mert egy kicsiny faluban kevés olyan hely van, ahol egyszerre van esély arra, hogy csöndben legyünk, tanuljunk és ismerkedjünk is hasonló érdeklődésű emberekkel. Életmentő szigetek a kis városi könyvtárak, ám számomra szentély az Országos Széchényi Könyvtár, gyöngyszem a Petőfi Irodalmi Múzeum sok kutatáshoz nélkülözhetetlen könyvtára, zarándokhely a szegedi Somogyi Könyvtár.

A könyvtárban az ember bekapcsolódhat a nagy párbeszédbe, az emberiség évezredeket átölelő diskurzusába, beszélgethet Tolsztojjal a méhekről, és hallhatja Whitmant énekelni a nyitott útról. A könyvtárban az olvasó utazhat időben, térben, témákban és műfajokban. Belenézhet, mit írtak a méhészetről és a kertészetről, újravehet pár rég elfelejtett matematikai egyenletet, megnézheti, hol tart most a biológia azzal kapcsolatban, hogy mit nevezünk életnek. Legutóbb egy földrajztudós könyvét vettem ki a könyvtárból, ami arról szólt, hogyan befolyásolták a földrajzi adottságok és a klíma az emberiség fejlődését és történetét. Lenyűgözőnek találtam. Egy másik alkalommal a hártyásszárnyúakról olvastam, vagyis kis barátnőim, a méhek csodás és félelmetes rokonairól, a darazsakról, és egészen magával ragadott e rovarológia. De ugyanilyen előszeretettel olvasok könyveket néprajzi és csillagászati témákban is.

A természettudományos könyvek után felüdülés irodalmi értékű munkákat olvasni, s különösen nagy örömömet lelelem az olyan könyvekben, amelyek egyszerre ismeretterjesztőek és még jól is vannak megírva. Ilyen volt az említett földrajzos könyv (Dartnell, Lewis: Eredetünk: hogyan alakította a Föld az embert?), vagy a föld mélységeiről, barlangjairól és katakombáiról szóló nagyesszé (Macfarlane, Robert: Lennvilág: utazás az idő mélyére), de mindenekelőtt Bill Bryson otthonról írott elképesztően zseniális könyve. Ezek a könyvek jó példák arra, hogy milyen érdekesen lehet beszélni olyan, sokak számára látszólag érdektelen dolgokról, mint időjárás, táj és otthon. Pedig az élet nagy dolgai ezek, s a legtöbbet igazából ezekről beszél az ember, csak ugye nem mindegy, hogyan. És mindezeket a könyveket a könyvtárból ismerem, mert amikor bemegyek, gyakran játszok olyat, hogy egyszerűen csak végigmegyek a polcok között, ujjaim végighúzom a könyvek gerincén, és ahol valamit „érzek”, azt találomra kiválasztom, valami teljesen más témában, mint amivel foglalkozom éppen. Ezért (is) jók a szabadpolcos könyvtárak, mert teret adnak a „véletlen” frissítő újdonságának, és persze azért is, mert az ember látja a különböző tematikájú könyveket egy helyen. Régebben ismertem azt a szorongást, amit a legtöbb író érez, amikor egy-egy nagy könyvesboltba vagy könyvtárba belép, s az elképesztő mennyiség ránehezedik. Az a nyomasztó érzése lesz, hogy már mindent megírtak, s minden próbálkozás felesleges. Ez az érzés azonban szerencsére elmúlt, sőt el is felejtettem milyen ez a keserűséggel vegyes irigység. Ma már újra úgy lépek be a könyvek birodalmába, mint gyermekkoromban, tudásszomjjal és kíváncsisággal, s ismét mindenevő vagyok, mint régen. Talán csak a regényekkel boldogulok nehezebben, mint gyermekkoromban, de ez valószínűleg azért van, mert a novellák, esszék és a versek mindig is jobban meg tudtak szólítani, s talán mert magam is költő vagyok, és igen hamar megérzem, ha túlírnak valamit, csak azért, hogy kielégítse a korízlést és regény legyen, holott egy kisebb novellának is kevés lett volna. Szóval lelkes, de kritikus olvasó vagyok, és néha rajongó is, gyakran tudásra és élvezetre szomjas, mert bizony nekem az olvasás érzéki örömet okoz. Éppen ezért van bennem valami különös szemérmesség, amikor egy könyvtárba lépek be, az ugyanis számomra a gyönyörök széles tárházának fényes palotája, amelynek minden egyes téglája egy újabb világra nyílik.

Járj könyvtárba! Mert ott mindezzel találkozhatsz, élők és holtak szellemével, bölcsességgel és fecsegéssel, de mindenképpen élettel. Olvass regényeket, verseket, esszéket, humán és természettudományokat, felváltva és vegyesen, merő élvezetből, s észreveszed, hogy nem csak örömöd lesz benne, hanem még világod is kitágul. Olvass irodalomról, kertészetről és méhészetről, de ne feledd, semmi sem pótolhatja azt, ha végre te magad ültetsz el egy növényt, neveled fel és szüreteled le a termést. A legjobb, ha szokásoddá válik, hogy könyvtárba jársz.

Járj könyvtárba, mert az egész bolygón az ember az egyetlen lény, aki megengedheti magának ezt a luxust. Mert te vagy az egyetlen lény, aki tanulhat, aki a könyvtárban csöndesen üldögélve utazhat térben és időben is.

Weiner Sennyey Tibor