Az embernek vannak jó, rossz és hülye szokásai. A hülye szokásokat gyakran fel se ismeri. Ilyen például, mikor valaki meg van győződve arról, hogy ő „hülye”. A világért sem képes összeszedni magát, kicsit okosodni, tanulni, művelődni, egyszerűen hülye marad, mert ő tudja magáról, hogy az. Ez a kényelmes hülyeség egy hülye szokás, amibe igen sokan ringatják magukat. Hányszor hallottam, hogy „én biztosan nem lennék képes felásni egy kertet”, vagy hogy „én tuti nem tudnám ezt vagy azt megtanulni”! Ennél már csak az a hülyébb szokás, ha valaki azt hiszi, hogy okos és mindent tud. Az ilyen emberekkel nem szabad vitatkozni, ha teheted, kerüld őket.

A rossz szokásokat ismerjük, mint például a különböző függőségek, káros és bántó viselkedésformák. Sajnos a jó szokásokról van a legkevesebb tudásunk, talán mert a jó viselkedési mintázatokat nagyon nehéz realizálni az életünkben, vagyis mindennapossá tenni. Nekem mára már jó szokásom, hogy mindennap korán kelek, s ezeket a nyugodt hajnali időszakokat leginkább írásra, olvasásra, meditációra, jóga gyakorlására, de van, hogy egyszerűen csak zenehallgatásra használom. Mint vágott fahasáb a rakásban, úgy alszik ilyenkor még a többség, kint sötét van, de bent a friss elme fényessége tisztító világosságot vet arra, hogy mi a fontos az életben és mi a haszontalan időpocsékolás.

Álljunk meg annál egy kicsit, hogy vajon mit jelent a hasznos és a haszontalan tevékenység? Talán vannak, akik leginkább úgy képzelik, hogy hasznosak azok a tevékenységek, amelyek pénzt termelnek és haszontalanok azok, amelyekre költeni kell. Ez szerintem elég nagy hülyeség, amely még csak nem is a pénzről, hanem a pénzhez való viszonyról szól. A pénz ugyanis önmagában sem nem jó, sem nem rossz. A pénz lehet szörnyű akkor is, ha van, mert betölti az elmét, s nem ad teret másnak. De lehet a pénz hiánya nyomasztó is, hiszen kiszolgáltatottá tettük magunkat a pénznek – az embernek teste van, s a testnek meleg otthonra és normális ételre van szüksége, s ezt az otthont és rendes ételt irreálisan megdrágítottuk. Az otthonhoz és az élelemhez való jog alapvető kellene legyen, és amíg a modern társadalom ezt nem lépi meg – mert úgy tűnik, nehezen megy a kollektív együttérzés –, addig nincs túl sok remény a nagyobb léptékű fejlődésre.

Visszatérve a pénzhez és hasznossághoz, sok olyan tevékenység van, amely sokkal inkább befektetést igényel, ha úgy tetszik pénzbe kerül, s hasznosságára csak évekkel később derül fény.

Pénzbe kerül – még, ha részben államilag támogatott is – a tanulás, ezt a szülők egészen biztosan megerősíthetik, de például engem nem támogatott a családom az egyetemi tanulmányaimban – nem mert nem akart, hanem mert nem tudott –, és máig az egyik legjobb befektetésemnek tartom azt a hét évet, amit felsőfokú tanulmányaimra szántam, és persze ifjúságom megélésére. Nemcsak azért, mert sokat olvashattam és tanulhattam, hanem mert legjobb barátaim egy részét ebben az időben ismertem meg. Éppen akkor kaptam magamtól néhány évet a szellemi fejlődésre, sőt, a szenvedélyeim megélésére, amikor arra nagyon is szükségem volt, s erre alkalmas voltam. Az egyetemi évek igazából sokba kerültek, mégis azt mondom, hogy semmi sem érte volna meg jobban, s ha újra kellene kezdenem, most is ugyanezt tenném. Ismét bölcsészkarra, magyar nyelv és irodalom szakra mennék, neolatint és összehasonlító irodalomtudományt tanulnék, s mellette áthallgatnék a többi karokra, ahogyan ezt akkor tettem. Mert ott sikerült megtanulnom tanulni, kritikusan gondolkodni és szélesebb horizontok felé nyitni.

Nem is csodálom, hogy a mai világ lassan meg akarja szüntetni a bölcsészkarokat, s nem látja, mi az úgynevezett „hasznuk”. Ugyan mi haszna van annak, hogy valaki tud tanulni, akár mások történeteiből, akár a saját hibáiból is? Minek kritikusan gondolkozni, akár a világgal, akár magunkkal szemben is? Mi végre nyissunk szélesebb horizontokra, amikor olyan megnyugtatóan kevés energiába kerül egy csövön át nézni a világot? De félretéve az iróniát: a bölcselet hasznos, még ha nem is túlságosan kifizetődő, ahogyan ezt már a derék Szókratész is megtapasztalhatta. A kert és a kertészkedés is ilyen, különösen az elején, de később is előfordul, hogy be kell fektetni azért, hogy a kert szép legyen, szerethető legyen, teremjen. Pénzt, időt, energiát kell belerakni a megművelendő kertbe, s előfordul, hogy alig-alig csöpög vissza valami a kertésznek. Egy időben a barátaim ugrattak azzal, hogy nekem van a legdrágább paradicsomom, pedig akkor még eszembe sem jutott eladni belőle. Aztán felmentek az élelmiszerárak, és tavasszal itt álltak nálam sorba, hogy ugye, adok nekik palántákat. Természetesen néhány palánta semmihez sem elég, mert nem elég elültetni őket, gondosan fel is kell nevelni. De néhány palánta éppen elég ahhoz, hogy az ember megértse például azt, hogy mi is egy növény, mennyi munka van vele, mennyi befektetés, mire termése, ha úgy tetszik, haszna lesz. Néhány saját paradicsompalánta éppen elég ahhoz, hogy megértsük, tényleg nekünk van a legdrágább, pontosabban a legértékesebb paradicsomunk.

Valószínűleg, ha közgazdászok és kereskedők elolvassák ezt a kerti levelemet, nagyot fognak derülni rajtam – ismét és részben joggal –, de remélem, te azért elgondolkodsz egy kicsit, hogy mi hasznos és mi haszontalan életedben? Rájössz majd, hogy a leghasznosabb és leghaszontalanabb dolgok a szokásaid, a jó és rossz és hülye szokások, s akkor el kell majd gondolkoznod azon, hogy mit kezdj ezekkel. Vajon minden rossz és hülye szokás haszontalan, vagy van valamilyen „láthatatlan” hasznuk, amit most még nem ismertél fel?

Nekem például az említett egyetemi évek jelentős része azzal telt, hogy rettentő fáradt voltam egy-egy éjszakába nyúló buli után, ugyanis már akkor is koránkelő voltam, s ha éjfél után feküdtem le, nem tudtam kialudni magam, hiszen akkor is négy-öt körül kinyílt a szemem. Igen hülye szokásomnak tartottam ezt, s mindenféle alvászavarra gyanakodtam, mígnem rájöttem, hogy a koránkelés jó szokás, sőt hasznos is, a későn fekvés és a hajnalig tartó dorbézolás a hülyeség. Ezután jött a nehezebb rész: megváltoztatni a szokásaimat, alkalmazkodni saját beállítottságomhoz, s a hasznosabb, jó szokásaimat előnyben részesíteni, akár a környezetem ellenére. Ma már az is megesik, hogy borozgatunk barátaimmal, sokáig fent vagyunk, s én este tíz-tizenegy fele egyszerűen elalszom. (Normál esetben ez este nyolc-kilenc.) Senki sem bánt érte, sőt – mivel a barátaim – betakargatnak, békén hagynak, én pedig nem érzem, hogy kimaradnék bármiből. Reggel én vagyok az első, aki fent van, teát és kávét főzök, reggelit készítek nekik. Persze ez a „pacsirta” típus szokása, s van a „bagoly”, akinek a szokásai ennek pont az ellenkezői.

Különös, hogy az alvás ilyen méltatlanul alábecsült emberi tevékenység, amelynek kárára rengeteg bűnt követnek el. Aludni nemcsak hasznos, hanem bizonyos szintig szükséges is, ez egészen biztos. De akkor aludj, amikor a testednek szüksége van rá, ne akkor, amikor figyelned, tanulnod, dolgoznod kell. Végképp ne aludd át az életedet! Légy éber. Légy tudatos. Akár akkor is, amikor alszol, s tanuld meg álmaidat megjegyezni, helyesen értelmezni. Előbb-utóbb ki fogod tudni fejleszteni a tudatos álmodás varázserejű képességét, de az már egy másik levél témája kell legyen.

Most csak figyeld meg magad, gondold végig egy napodat, hetedet, s lásd jó és rossz és hülye szokásaidat, s amikor felismered őket, ne ítélj elsőre. Figyeld meg tudatosan, hogy egy jó vagy egy rossz, esetleg egy hülye szokásodat gyakorlod-e épp, és vizsgáld meg, hogy hasznos-e az a szokás? Segít-e téged? Tanulsz-e belőle? Fejlődsz-e általa? Mert hasznos és jó szokás lehet az, hogy az ember kertészkedik, sétál, tanul, dolgozik, ír és olvas, zenét hallgat, alszik, ha aludnia kell, de ha ezek a szokások egymás kárára mennek, ha valahogy sohasem érsz a szokásaid végére, ha nem tanulod meg felismerni, uralni, akkor bármit is csinálj, csak hülye szokásaid vannak, amelyek sehogy sem tudnak értelmesen rendeződni az értékes életidőben.

Mi alapján dönts tehát, hogy mi a hasznos és mi a haszontalan?

Ha rám hallgatsz, akkor az értelmed és a lelkiismereted alapján. Az utóbbi kettő oly nagy téma, hogy legalább száz másik kerti levélben kellene írnom majd neked arról, mi az az értelem és mi az a lelkiismeret, de hasznosabb, ha te magad jössz rá.

Weiner Sennyey Tibor