Aki mélyen magába néz, biztosra veszem, tud olyan esetről, amikor „kegyes hazugságba” keveredett, még ha nem is emlékszik rá konkrétan. Emberi betegség ez: tünetei a kendőzetlen határozottság, olykor kipirulás, heves szívdobogás, gyógyítása: őszinte beszélgetés, melynek mellékhatása eddig ismeretlen.

A leguniverzálisabb kegyes hazugságunk a Mikulás. Körülbelül 4-5 éves korig tudjuk hitegetni gyermekeinket a létezésében, majd kínosan magyarázkodni kényszerülünk, amikor a szomszéd bácsi farmernadrágja kilóg a jelmezkölcsönzőből vett ruhája alól, és a szakálla véletlenül hirtelen felcsúszik a homlokára. Igen vicces tud lenni ilyenkor a Télapó, de ezt csak mi látjuk mókásnak. Kicsiny gyermekünkben egy világ omlik össze, és sírástól hüppögő hangon dadogja: A-anya-a, ne-em i-is lé-é-te-e-zi-ik a Té-é-la-a-pó-ó! Ezt elég nehéz megmagyaráznunk, mint ahogyan a „gólya hozza a testvérkét” esetét is, aki jobb híján belepottyantja az anya hasába a babát.

De nincs ez másképp mindennapjainkban sem. Szeretett családtagjainkkal vagy barátainkkal szemben is elkövethetünk kegyes hazugságot. Az adott szituáció mindig arról szól, hogy nem akarjuk megbántani a másikat, s ekkor az őszintétlenség gyanújába keveredünk, vagy óvni szeretnénk valamitől, amiről azt gondoljuk, ártana neki. Az „ugye” kérdéssel záruló mondatok automatikusan kiprovokálják belőlünk azt a választ, amit a másik hallani szeretne. Például: „Befesttettem szőkéről feketére a hajam, jól áll, ugye?” A másik szituációra egy nagyon fájdalmas eset jut az eszembe példaként. Egykori tanárnőmet szenteste a halsütés kellős közepén rosszulléttel vitték be a kórházba. A férje és a lányai tudták a kezelőorvosától, hogy májrákja van, de úgy döntöttek, nem mondják meg neki. Mindennap mosolygó álarcot öltött a férj, amelybe annyi szeretet szorult, hogy azt szavakkal nemigen lehet leírni. A tanárnőm – a férje elmondása szerint – nem gondolta, hogy meg fog halni, csak annyit érzett, hogy napról napra gyengébb, s ezt kellett kegyes hazugsággal megmagyarázni, hogy ez a vírus ezzel jár, és hogy a (morfiumot tartalmazó) infúzió majd felerősíti őt, csak bízni kell benne. Az infúzió azóta lecsepegett, és Éva nénit befogadta a föld, mint pénzérmét a persely.

A legelfojtóbb kegyes hazugság az, amikor a másik elhiszi, hogy amit mond nekünk, valóban érdekel bennünket, ezért is hallgatunk, miközben csöndünkben végig azon gondolkodunk, mikor fejezi már be. De a másik csak mondja és mondja a magáét, mígnem rajtakap minket egy összeszorított ajkú ásításon, melyben akaratlanul is, árulkodóan könnybe lábad a szemünk.

Ami biztosan állítható, hogy a kegyes hazugságainkhoz vezető út is jószándékkal van kikövezve. S szintén vitathatatlan, hogy a tényleges hazugsággal egyetemben, a kegyes hazugság is belső feszültséghez, frusztráltsághoz vezet. A hazugság többnyire lebukással, a kegyes hazugság bevallással jár, de ennek akár az ellenkezője is könnyen elképzelhető.

A legpopulárisabb kegyes hazugságokat talán a mesék vége őrzi. Elhitetik velünk, hogy a szereplők „boldogan éltek, amíg meg nem haltak”. A sírig tartó boldogság illúziója mindenképp jól hangzik, pláne, ha az ilyen véget érő meséken szocializálódik a gyerek. Aztán évekkel később rá kell majd döbbennie: nem volt ez más, mint egy olyan kegyes hazugság, amely egy ideig megvédte őt az olykor szomorú lefutású hétköznapoktól.

Lajtos Nóra