2025. szeptember 6.
Ha valaki éltében ürességet talál, órái hasztalanul s unalommal folynak, s ő nemigen érti s tudja: mire való, mért van s mért él? Bizonyára elfelejté vagy soha eszébe sem juta, hogy van hazája. Nem öli az unalom, kevés lesz annak a huszonnégy óra, s nem untatja azt a kora nyári hajnaltámadat, ki honja ügyében fáradoz. A legszentebb kötelesség teljesítésének érzése tölti be az élet minden helyezetiben édes megelégedéssel a hív hazafit, legyen herceg, legyen zsellér!
(Széchenyi István)
2025. szeptember 5.
A művészet azért van, hogy ne pusztuljunk bele az igazságba.
(Friedrich Nietzsche)
2025. szeptember 4.
Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk.
(Kodály Zoltán)
2025. szeptember 3.
Kezünk gyökérként iszik, ezért arra teszem, ami szép e világban.
(Assisi Szent Ferenc)
2025. szeptember 2.
Örök forgás. Az emlék azt mondja: aludj! A pillanat azt mondja: ébredj!
(Karinthy Frigyes)
2025. szeptember 1.
Mindig az újrakezdés az igazi folytatás, és ugyanazt folytatja minden igazi kezdet.
(Vas István)
2024. december 31.
Írd be szívedbe, hogy minden nap az év legjobb napja. Addig senki sem tanult meg valamit igazán, amíg nem tudja, hogy minden nap az ítélet napja.
(Ralph Waldo Emerson)
2024. december 30.
Arra gondoltam, nem veszek többé haldokló kis fenyőfát még hátralevő karácsonyaimra, csak egy ágat, hiszen amiért veszem a kis fákat s a kis gyertyákat, az emlékezés és a szeretet lángja nem bennük, hanem énbennem, magamban van.
(Fekete István)
2024. december 29.
Költeni annyi, mint ítélőszéket tartani önmagunk fölött.
(Henrik Ibsen)
2024. december 28.
Átláthatjuk később, hogy az, miáltal fiatalságunkban boldogok valánk, mind hiábavaló, de vajon, ha a karácsonyfa gyertyái eloltattak, az édességek s játék, mely ágain függött, leszedetett, s a gyermek látja, hogy mi oly reményzöldnek látszott, csak tű, melynek mindenikén megszúrhatja magát, nem néz-e vissza újuló gyönyörrel az estvére, melyen oly boldog volt? S nem vagyunk-e hasonló gyermekek mi is? Minden, minek életünkben örültünk, múlékony, de az öröm maga nem tűnik el nyom nélkül.
(Eötvös József)
