Macskaköröm

Az életben maradás vágya és a halálfélelem művészi érzelmek.

(Salvador Dalí)

Valamikor azt hallottam, ha egy könyvet a feje alá tesz az ember, reggelre kívülről tudja. [...] Az életet kéne a párna alá tenni, így este elalvás előtt. Sóhajtani, ráhajtani a fejünket, és reggel úgy ébredni, hogy meg van oldva. Hogy minden világos: miért történt és hogyan tovább?

(Jókai Anna)

Az élet folyamatos újjászületés.

(Erich Fromm)

Szeretem a magányos utazásokat [...], mert ilyenkor emlékeim is velem utaznak, néha bent a kocsiban, de néha kint a mezők fölött, árnyékos erdőkben vagy a pocsolyák csillogásában [...].

(Fekete István)

Az első ősz hajszál és a többi, amint következnek egymás után, magukkal hozzák a lemondó levelet az élet hívságos örömeiről; hozzák és mi aláírjuk gondolkodás nélkül, szívünknek jóleső megnyugvással. A nyugtalanító, emésztő szenvedelmeknek vége, vége... Légy áldott, első ősz hajszál, kezdődő öregség kedves hirdetője! Kezdődik a pihenő.

(Benedek Elek)

Mi nem is tudjuk, mit tartanak majd nagynak és fontosnak, és mit kicsinynek és nevetségesnek. Vajon Kopernikusz vagy Kolumbusz felfedezését nem látták-e kezdetben haszontalannak és nevetségesnek, és nem tartották-e egy különc őrült firkáit valóságos kinyilatkoztatásnak? És az is lehet, hogy majd a mi életünket, melyben olyan jól megvagyunk, később különösnek, kényelmetlennek, értelmetlennek, nem eléggé tisztának, sőt talán bűnösnek is ítélik.

(Anton Pavlovics Csehov)

Nem az a fontos, hogy milyen messzire utazott az ember, hanem hogy mennyire él.

(Henry David Thoreau)

Az okosság kormányozza a világot, a többi mind múlandó.

(Krúdy Gyula)

Fontos és közismert tény, hogy a látszat olykor csal. Például a Földön az ember mindig szentül hitte, hogy intelligensebb a delfinnél, mivel oly sok mindent elért: feltalálta a kereket, New Yorkot, a háborút, egyebeket, mialatt a delfinek csak vidáman lubickoltak. A delfinek ezzel szemben azt hitték, hogy sokkal intelligensebbek az embernél – pontosan a fenti okok miatt.

(Douglas Adams)

Élt egy lány száz évvel ezelőtt is, mint ahogy én most. Ő halott. Én vagyok a jelen, de tudom, hogy egyszer én is eltűnök. A nagy pillanat, a lángcsóva, jön és megy, véghetetlen futóhomok.

(Sylvia Plath)