Macskaköröm

A házasság épp oly ünnepi esemény, mint a születés meg a temetés. Szép ember és rút ember egyaránt az Isten áldó kezét érzi ilyenkor a fején, és párjával együtt a boldogság verőfényében sütkérezik.

(Gárdonyi Géza)

Mit ér minden hiú becsültetés, ha egy nagy fekete árnyék jár majd a nyomában? Egy nagy fekete árnyék – az önvád.

(Mikszáth Kálmán)

A művészet sosem szól a pénzkeresetről, sem pedig arról, hogy az ember híres legyen. Hanem hogy a lelkét építse. Az emberek éppen ezért mindig is fognak regényeket vagy legalábbis novellákat írni, mert rájönnek, hogy így tudják kezelni saját neurózisukat.

(Kurt Vonnegut)

Az ember nem a létezők ura, hanem a lét pásztora.

(Martin Heidegger)

Élni annyit jelent, mint tettekben, érzésekben, gondolatokban megélni az életet.

(Csíkszentmihályi Mihály)

A költők iránt, úgy látszik, akkor érdeklődik a világ, mikor azok ébresztőt fújnak: de ha felébredtünk, akkor már a napi dolgok izgatnak.

(Móricz Zsigmond)

Az ember olyan lény, aki kifeszített kötélen lépked, és rúdjával érzékenyen egyensúlyoz. Rúdja egyik végén ész, öntudat, szellem, másik végén test, ösztönök és mindaz, ami tudattalan, földi, titokzatos. Ezekkel egyensúlyoz, s ez pokolian nehéz.

(Aldous Huxley)

Az emberek rosszul mérik az időt – egyetlen mérték van, az átélés sebessége.

(Karinthy Frigyes)

Mindazon javak közül, melyeket a bölcsesség szerez a teljes élet boldogsága számára, a legeslegnagyobb a barátság birtoklása.

(Epikurosz)

A változatos formák mögött, amiket az ember magára ölthet, van valami állandó, önazonos alap, s ez megmagyarázza, hogy a változás minden látszata ellenére körben forgunk – ha pedig valaminő természetfeletti beavatkozás folytán megszűnnénk szörnyeknek és pojácáknak lenni, egyből megszűnne a történelem.

(Emil M. Cioran)