2018. október 11.
Nemcsak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl egymás után úgy, hogy az elköltött étel valósággal kívánja az utána következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, amire azt kell mondani, hogy „de már ebből eszünk!”
(Jókai Mór)
2018. október 11.
A bölcsességre törekvő tanulónak a könyveket az aranynál és ezüstnél jobban kell szeretnie.
(Johannes Amos Comenius)
2018. október 10.
Az ősz a hangulatok kiapadhatatlan forrásaként hat az érzékeny lélekre, és minden olvasásra érdemes költőt megihletett, hogy néhány mélabús sorban megörökítse.
(Jane Austen)
2018. október 9.
Tehetséges, ügyes ember morálja egyetlen lehető: tisztelni a törvényt, ameddig ésszerű, és fölrúgni, ahol ostoba!
(Tersánszky Józsi Jenő)
2018. október 8.
Egyes könyveket megízlelünk, másokat lenyelünk, de nagyon kevés az olyan, amelyet megrágunk és megemésztünk.
(Francis Bacon)
2018. október 6.
Rendkívül rá tudok csodálkozni mindenre: megállok, mint egy szobor, úgy nézem és hallgatom, és nincs az a színjáték, ami annyira tudna érdekelni, mint az emberi színjáték.
(Károlyi Amy)
2018. október 5.
Mindig jusson eszükbe, hogy a múlt hazugság, hogy az emlékezet nem ismer visszautat, hogy minden régi tavasz visszahozhatatlanul elveszett, s hogy végső soron a legőrjöngőbb és legmakacsabb szerelem sem egyéb, mint tűnő igazság.
(Gabriel García Márquez)
2018. október 4.
Minden irodalomnak lelke a líra.
(Babits Mihály)
2018. október 3.
Tudom, hogy nem illik, de én mégis szeretlek, Abbázia. Van benned valami kispolgáriasan közönséges, valami filléresen közeli, valami szégyellnivalóan körúti.
(Márai Sándor)
2018. október 2.
A könyv a lélek orvossága.
(Diodórosz)