Kelemen Erzsébet írása Lezsák Sándor Nagypapa a bőröndben című drámájáról

Lezsák Sándor Nagyapa a bőröndben című új drámájának szüzséje a trianoni trauma által elszakított magyarság léthelyzetének látleletét nyújtja, egy Kárpát-medencei korképet, vagy ahogy Szakolczay Lajos jelzi a könyvajánló írásában, kórképet „életszerű valóságdarabokkal (falurombolás, elvándorlás, besúgások rettenete stb.) megtűzdelve.” A mű konkrét dramatikus tere pedig akár Erdély, Felvidék, Kárpátalja vagy Délvidék azonos sorsot, jelentéstartalmat prezentáló tájegysége is lehet.

A történetben, 2018 áprilisában, „nagy hegyek árnyékában, patakok szabdalta völgyben”, egy „közel ötszáz őshonos magyar” lakta faluban a címszereplő halott Nagypapa földi maradványait a szerettei kiássák, és a szépen egyberakott csontokat egy barna gurulós bőröndbe helyezve „Magyarban”, a már ott élő rokonok kívánsága szerint akarják újra eltemetni. Így próbálják elejét venni annak a tarthatatlan helyzetnek, hogy a temető partoldalát állandóan elárasztó víz kimossa a tetemet és – ahogy Nagymama is mondja – „kutyák hordják szét” a csontokat. Ebben a jelenetben hangzik el a kötet címadó mondata is, amit Kiskató fogalmaz meg: Nagypapa a bőröndben.

Viszont Zsigeri körzetvezető, akinek az apja besúgó volt, és a számonkéréstől félve 1992. november 7-én a börtönben agyonverte a nagypapát, lefoglalja a bőröndöt. Az unokát, Mátét pedig őrizetbe veszi. Gonosz tervei között szerepel az is, hogy Palikát zárt osztályra küldi, Imre atyát a ministránsok megrontásával, a tanítót hamis számlákkal akarja megvádolni, a kolostort pedig menekültek szállásává teszi. És természetesen Máté szerelme, Kiskató is kell neki. A súlyosbodó helyzet miatt az özvegy nagymama így a család egy részét, a lányát is az anyaországban hagyva végleg hazaköltözik: „Nem vagyok én otthon Magyarban. Itthon vagyok otthon” – mondja immár megnyugodva, mert pünkösdre végre mégiscsak visszakerült a hivatalból a férje földi maradványa, és eltemethetik.

A színműben a bármit kéjjel megtehetnek kommunista elv uralja a falu életét: ebbe a léthelyzetbe enged bepillantást a mű a Fogarasi-család és Fogarasi rabtársa, Palika életén keresztül. Az idős Zsigeri 1957-ben árulta be a nagypapát. A vád ez volt: „Fogarasi Gáspár idegen adót hallgat” (Kossuth rádiót, Szabad Európát). A rendőrök elvitték, és csak három év múlva engedték haza. A nagypapa középiskolai tanár volt, de a meghurcoltatás után az ország összes középiskolájából kitiltották. Így lett villanyszerelő. Később, 1979-ben újra letartóztatták, vallatták, kínozták. Nagypapa ekkor 1983-ban szabadult a börtönből. 1990-ben egy éjszaka újra elvitték az egyik ipari tanulójával, Palikával együtt. Ekkor Palika feleségét, Rozálkát is bevitték. Várandósan vallatták, hogy mit tud Fogarasi Gáspárról, a padlásról, a rejtjelekről, a rádiókról. Ütötték, megrugdosták, és elvetélt. Fogarasi nagypapa pedig többet nem ment haza: Zsigeri ezredes halálra kínozta, Palikát pedig „hülyére verte”.

Lezsák Sándor drámája többek között ezért is tudja megújítani és korunkban élővé, lüktetővé tenni a népszínmű műfaját: a groteszk darab a traumaelbeszélést is lehetővé teszi, a nyelvi-retorikai megformálással pedig a műfajra jellemző beszédmód-sajátosságok válnak hatásossá. A szereplők például beszélnek az elhunythoz (PLÉBÁNOS: „Ülj le, Nagypapa.” PALIKA: „Jól ülsz? Nem kényelmetlen?” NAGYMAMA: „Ma lennél 80 esztendős.”); a népies fordulatok, Palika nyelvhasználati leleményessége, humora pedig egyértelmű utalás arra, hogy ezt a lehetetlen történelmi helyzetet csak így lehet elviselni. A szótári és a toldalékos alak egybeesését jelző vegyes homonimák használata is jelen van („Kedvem volna kiverni annak a szemétnek a szemét”), valamint a színműben domináns szerepet betöltő Bartók-zene hallgatására, fontosságára reflektálva az igekötők jelentésmódosító erejével is él („Zavarja a lehallgatókat… akik voltak kihallgatók… elhallgatók… lesznek meghallgatók… de soha Emberek. Téli berek. Bartók… Allegro barbaro”), s ezzel allúziót teremt Fekete István 1959-ben megjelent, rejtetten aktuálpolitikai regényével. A színes nyelvi kifejezőeszközökhöz sorolhatjuk a vidám hangulatú indulatszavakat is: „Meg a hűlt helye. Heje… huja… haj.” Szójátékok is jelen vannak („Durongó, a csicska talicska”), valamint Palika pünkösdi mondókát is megszólaltat és Zsigerinek rigmusban mondja a nagypapa nevét és foglalkozását: Fo-ga-ra-si Gás-pár vil-lany-sze-re-lő. De még a dajkarím is módosul: a korszaknak megfelelő politikai altatódal hangzik el. Tájszavak is színesítik a dramatikus szöveget (ugyi), népies kifejezések (Julika „lebabázott”, azaz megszült), gyermeknyelvi szavak (jóéjtpuszi), beszélőnevek, valamint népi étkek sora is megjelenik a műben. A népszokások és népi hiedelem mellett áthatja a mindennapjaikat a mély istenhit és Mária-tisztelet: „csak a rózsafűzért mondom, abba kapaszkodok” – vallja Nagymama. Hisznek a lélekben, és őskeresztény szokás szerint a kihantolt test jelenlétében gyertyát gyújtanak, ezzel is kifejezve hitüket, hogy bár a test meghal, a lélek él, halhatatlan, s hiszik a test föltámadását.

Fontos motívum a darabban a harang, „a templomos harangkondítás”, amit „be kell szüntetni, mert megzavarja a szabad polgárok nyugalmát” – indokolja az aláírásgyűjtést Durungó. Az elnyomó hatalmat megtestesítő Zsigeri és Durungó tetteinek, verbális megnyilvánulásainak referenciális és retorikai olvasata egyaránt jelzi – amit Palika meg is fogalmaz –, hogy „nem kell a harangzúgás már, mert az elriasztja a vendégmunkásokat.” Zsigeri világszabadságról beszél, ahol nincsenek, nem lesznek határok, mert „Átrendezzük a világot!” „Tömegek várakoznak, hogy beköltözzenek a kaszárnyába (értsd: a kolostorba), az üres házakba.” Ez a terv. Mindez aktuálpolitikai helyzetet is sugall. A textust átszövik az erre vonatkozó utalások: a falu csak akkor kap támogatást, ha a beadványt, a harangelnémítást mindenki aláírja. A nemzetükhöz, a magyarságukhoz hűséges falulakók viszont jól tudják, hogy mit jelent a harangelnémítás. Ezért megtagadják az aláírást, és egyre többen járnak szentmisére.

A mű végén Palika, a falu bolondja „egy ponton megállítja a cselekményt – mondja a színműről a szerző –, és mintha hirtelen pszichiátriai gondozóban lenne, orvosként kezd el beszélni, a körülötte lévőket, mint ápolókat és betegeket instruálja.” A hivatalból begyűjtött több száz ügynöki jelentés, börtönpapír, látlelet mellett előkerül a márványgombos ezüst teaszűrő is, amit a mű elejétől kezdve töretlenül kerestek. Egy visszafelé ható interpretáció így további allegorikus értelemmel ruházhatja fel a művet.

S bár a textust átszövő jelzések végtelenül lehangoló faluképet nyújtanak, a nehézségek ellenére mégis megjelenik a remény, a kitartás, a hazatalálás öröme, az áldozatvállalás erkölcsi kötelezettsége. A mű nagymamájának felhívása nekünk is szól: Máténak törekednie kell arra, hogy „ez a falu, ahol ősei éltek, megerősödjön.”

(Kairosz Kiadó, 2019)