A cirkusz összedől. Mi lesz most
Veled? Még mindig tétovázol?
Bámulva bambán a bokádon,
Csuklódon átütött szöget?

A cirkusz összedől. Recsegve
Ferdülnek a gerendaboltok –
A csürhe ájultan sikoltoz,
Néró kartárs is nyugtalan.

Cókmókját szedi, cihelődik,
Kissé fakón pislog körül –
Kartárs, a cirkusz összedül!
A szobrocskák is ingadoznak.

Mártir, közönség, – mindegy az most!
Írott malaszt, vagy égi kegy –
Isten, vagy ember – egyremegy!
Mikor a cirkusz összedől.

Itt már nem lesz kíváncsi senki
Hogy mi van írva a kereszten –
– No mit szólsz ehhez, híres Ösztön,
Ki csak bámultad sorsomat?

Életnek nem volt élet eddig –
De ez halálnak sem halál!
Se temetés? se karnevál?
Se földi kéj? se égi hárfa?

Ki tompán szunnyadtál szívemben
Kiről csak annyit sejtek én,
Hogy régen él e földtekén
De eddig még senkit se bántott:

Rejtelmes ősöm, bárki voltál,
Arkangyal, vagy orangután:
Most légy a szolgám és kutyám,
Ébredj, ugorj, karmolj, harapj!

Harapd a torkát, nincs segítség!
Nincsen galamb szájába manna –
A csillagok mind messze vannak,
De a nyomor s a kín közel.

Segíts le a véres bitórul
S mely látó két szemem megülte
A keshedt könnyeket törüld le
S a mafla vértanu-mosolyt –

Aztán a cirkusz összedőlhet,
Nem mondok átkot és imát –
– Meneküljön, ki merre lát!
Neked dolgod van e világon.