Ha reggeli fényben elindul a táj
remegése, fuvalma: a kecs puha bolyha
s mert még teli szender, rajzik a báj
és mintha folyónknak a mélye se folyna,

ugy játszik a felszin – szedd össze magad,
botor emberkém, hiszen én se gyanitnám,
hogy épp nem a hajnali mennybe ragad
e jól sikerült angyal-hamisitvány!

Csupa csin, csupa pír, csupa kár,
csupa csel, csupa nyíl, csupa rontás –
most érted: ha reggel a csürhe kijár,
mért káromkodik mindig a kondás.

Beh megölelnéd! Ámde ne vedd
kebledbe e tündét – mire maradsz, ha
ártatlanul fölfalja szived,
mint zsenge buzát a szőke malacka!