Eszembe’ vagy, ha tenger tükrén látszik
A déli fény.
Eszembe’ vagy, ha hold remegve játszik
Az ér vizén.

Veled vagyok, ha porfelhő borít el
S köd fojt sürűn,
S ott reszketek veled és lépteiddel
Keskeny bürűn.

Hallak, midőn a zúgó hab megrekken
A szírt fokán,
És hallgatózom, mint súg a berekben
A halk magány.

Bármerre szállj, mindég nyomodba’ járok
Közel, közel…
A nap lenyugszik… csillagomra várok.
Jövel! jövel!

(Dóczy Lajos fordítása)