Sapszon Borbála ének-zene tanár, karnagy, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola tanára (zene-mozgás, kórus). Kovács katáng Ferenc kérdezte.

Kovács katáng Ferenc: Játék a zenével című köteteddel második otthonunkban, Norvégiában már találkoztam, hiszen más országokhoz hasonlóan a magyar kisgyermekekkel való foglalkozásra Oslóban is működik Magyar Tanoda.Viszont akkor már nem voltam ifjú apuka, se mégbüszke nagypapa (utóbbi azóta már igen, a két nagyobb unoka hozzátok jár suliba, a harmadik pedig nagyon várja már). Az interjúnkra készülődve elolvastam a könyvedet, s bosszankodhatom, hogy mi mindent szalasztottunk el fiunk gyarapításában. Mesélnél nekünk arról, hogy miképpen született ez a kézikönyv, s miket kellene feltétlenül tudnunk a tartalmából?

Sapszon Borbála: Nagyon köszönöm a kérdést. Ez a kis gyűjtemény most is közel áll hozzám, mivel akkor íródott, amikor a saját gyermekeim zenei nevelése különösen is foglalkoztatott. Negyedik gyermekünket vártam a könyv írásának idején, több helyen tartottam már zenebölcsődés és zeneóvodás foglalkozásokat, a környékünkön élő anyukákkal összebeszélve heti több alkalommal játszóterezés mellett vagy helyett együtt éneklős, játékos foglalkozásokra gyűltünk össze. Fiatal, zenész anyukaként ráébredtem arra (amit persze tudós emberek már régen különféle kutatásokkal és tényekkel is alátámasztanak), hogy minden gyermeknek természetes közege, „anyanyelve” a zene és az éneklés, nem kell külön kedvet csinálni hozzá, hiszen ebben a légkörben élnek, ha nem gyökeresen „ellene nevelünk”, akkor ebben érzik otthon magukat. Azt is megtapasztaltam, hogy a magyar körjátékok rengeteg érzelemmel vannak átszőve. Az énekes játékok, dalok eljátszása során olyan érzelmeket élnek át a gyerekek, amikkel amúgy is találkoznak, ez pedig számukra – sőt, még számunkra, felnőttek számára is – felszabadító. Játékkal feldolgozni ugyanis a magányosságot vagy éppen a kiválasztottságot, egy nagy örömet vagy mély fájdalmat, félelmet, netán bátorságot, feszültségoldó, egyenesen gyógyító erejű! A könyv olyan ötleteket tartalmaz, melyek észrevétlenül, játékosan fejlesztik a zenei képességeket, vagyis a gyermekek zenei anyanyelvét. Egy CD is tartozik hozzá, mely évszakokhoz illő mondókákat, dalokat tartalmaz. A lemezen a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola akkori 2. osztályosai szerepelnek. A kiadásban a Bethlen Gábor Alapítvány volt a segítségemre, akik külhoni magyar intézményekhez juttatták el a kötetet. Így kaptam visszajelzést Kínából, Svédországból vagy az Egyesült Államokból is, hogy milyen nagy sikerrel használják a gyűjteményt.

KkF: A fent megismert kötet előszavában említed: „Zenész családba születtem, a zene nyelvét, szeretetét szüleimnek, tágabb családomnak köszönhetem. Óvodásként Forrai Kati nénihez jártam, az akkor még egyetlen zeneóvodába.” Ezzel az idézettel visszakanyarodhatunk a gyermekkorodhoz. Beszélj, kérlek, a szüleidről, nagyszüleidről, az iskoláidról!

SB: Nálunk otthon természetes volt a zene, az éneklés, és főleg a játék. Nagypapám, Sapszon Ferenc a Magyar Rádió énekkarának évtizedekig nagy sikerű karnagya volt, apai nagymamám pedig ének- és néptánctanár, ráadásul erdélyi származása miatt csodálatos népdalok, énekek tudója. Velük minden hétvégén találkoztunk. Anyai nagymamám színésznő volt. Vele és katona nagypapámmal minden nyáron három hónapig együtt nyaraltunk, így nagyon közeli barátságba is kerültünk. Édesapám, Sapszon Ferenc a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola megálmodója és megalapítója, aki saját példájával tanította és tanítja ma is a munka és a zene szeretetét, valamint a bátor, de Gondviselésre hagyatkozó gondolkodást és életvitelt. Édesanyám, Homonnay Márta építészmérnök, aki a természetszeretetet és az alkotás szeretetét sugározza, akitől kreativitást, hitet, valamint a játékosság és a humor fontosságát tanulhattuk két testvéremmel. Magdi nővérem óvónő, a Kórusiskola zeneóvodájának vezetője, akinek három fia van. János öcsém pedig, aki gyermekként kiválóan zongorázott és gitározott, informatikus, és ma már négy gyermek édesapja. Az otthoni légkör miatt természetesnek tartottam és nagyon élveztem Forrai Kati néni délutáni zeneóvodás foglalkozásait, majd természetesen – megalapítása után – a Kodály Kórusiskolába jártam, és ott is érettségiztem. Közben egyre fontosabb lett számomra a nevelés, a zenére nevelés és a zenével nevelés nagyszerűsége, és egyre inkább láttam ezek hiányát a mai világban. Így én is a Zeneakadémiára kerültem, énektanár, karvezetés szakra. Ezzel nagyjából egyidőben hittantanári diplomát is szereztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Már tanárként sajátítottam el a Kokas-pedagógia alkalmazását, amit azóta is használok, tanítok.

KkF: Szinte természetesnek hangzik, hogy a Zeneművészeti Egyetemre jelentkeztél. Előadóművész, nagyzenekari csapatjátékos, kórusvezető vagy zenepedagógus pályát álmodtál magadnak?

SB: Így kifejezetten egyiket sem. Amellett, hogy komolyan oboáztam, szolfézs-oboa-, és zenetörténeti versenyeken vettem részt, és természetesen szerettem a kórusmunkát, maga az Ember érdekelt leginkább. A személyiség minél teljesebb kibontakoztatása, a nevelés által a helyes értékrend kialakításának folyamata, a saját példa értéke és ereje. Arról álmodtam tehát, hogy valahogy én is részese lehessek a tehetségek, adottságok felszínre hozatalának és fejlesztésének. Hálás vagyok, hogy ehhez a karvezetői pályát választottam, ami szívügyem és hivatásom is egyben, és széles teret enged a tanítványaim jobb megismeréséhez, a szívükhöz való közeljutáshoz.

KkF: „A gyermekek tanításánál a legfontosabb cél számomra, hogy pedagógiánkkal és saját emberségünkkel hassunk a személyiségükre, az értékrendjük kialakítására, talentumaik kibontakoztatására. Fontos mindig a legértékesebbekből válogatni számukra, vagyis csak olyat tanítani, amitől személyiségük gazdagabbá válik.” – írtad a Művészettel Nevelés Hálózata portálján. Jelenleg ott tanítasz, ahová 12 évig jártál. Mennyire tudod érvényesíteni azokat a nemes elképzeléseket, amiket a fentiekben megfogalmaztál?

SB: Nem tudok elképzelni a neveléshez kiválóbb környezetet, mint a kórusmunka, a kórusélet, az együtt zenélés világa. Minden pillanata lehetőség az ízlés és az értékrend, ezáltal pedig a személyiség formálására. A mélyen átélt közösség, az alkotás öröme, a befektetett munka értéke, az adás boldogsága mind-mind hihetetlen formáló erő, és mind megtalálható a kórusmunkában, a kóruséneklésben. Pedagógusként egyébként más tantárgyakat is tanítok, így egyéb órákon is találkozom a tanítványaimmal, sőt órákon kívül is, amelyek mind-mind meghatározó pillanatok a velük való kapcsolat szempontjából. Fontosnak tartom ezt a kapcsolatot ápolni, mert Bárdos Lajossal együtt vallom, hogy ha egy tanár szereti a tanítványát és szereti a tantárgyát, akkor a tanítvány is szeretni fogja a tantárgyát. A zeneirodalom tele van kincsekkel, olyanokkal, amik a mai gyerekek számára is érdekesek és kincsek, igyekszem ének- vagy zenemozgás órákon ezekből ízelítőt adni. Boldog vagyok, hogy azzal foglalkozhatom, azt taníthatom, amit magam is szeretek.

KkF: Pedagógiai és szakmai munkádért az Esztergom-Budapesti katolikus iskolák fennhatóságától a Szent Gellért-díj arany fokozatát vehetted át. 2023-ban a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatától – zenepedagógiai munkásságodért – elismerő oklevelet kaptál. 2025-ben pedig Virág Benedek-díjban részesültél. Előbbit Tóth Péter, az MMA ZT vezetője, utóbbit Böröcz László, az első kerület polgármestere adta át. Mit jelent számodra az elismerés, a megbecsülés?

SB: Úgy gondolom, hogy nem díjakért vagy elismerésért dolgozom a mindennapokban, hanem minden nap lehetőség, amivel igyekszem „jól sáfárkodni”, vagyis igyekszem jól felhasználni minden pillanatát. Ezzel együtt hálás vagyok az elismerésekért, amit leggyakrabban – szinte mindennap –, a gyerekektől kapok. Ilyen elismerésnek tartom, amikor látom az alsósok szívből jövő örömét, amikor órára jönnek, vagy amikor a nagyobbak beavatnak a titkaikba, megosztják velem a hétköznapi dolgaikat, a gondolataikat. A gimnazistáktól is kapok elismerést, amikor tanácsot kérnek, megdicsérnek, megkeresnek beszélgetni, vagy egyszerűen kifejezik, ha egy-egy kórusművet szívesen énekelnek. Az általad említett díjak mindegyike egy-egy megerősítés, tevékenykedésem helyességének és értékének átgondolása, és legfőképpen motiváció és inspiráció a folytatásra.

KkF: „Elvégezte Kokas Klára Zenéből indított módszer gyermekek harmonikus fejlesztésére témájú tanfolyamát, amely egy olyan komplex művészetpedagógiai módszer, melynek kapcsán gyakran említik, mint legfontosabb alapelvet, az egyén tiszteletét.” – hangzott el Vashegyi György, az MMA elnökének laudációjában, az MMA díj átvételekor. Olvasóink közül – vélhetően – nem sokan hallhattak a Kokas-módszerről.

SB: Kokas Klára Kodály-tanítvány volt, az ő munkásságával és pedagógiai elgondolásaival tisztában volt Kodály Zoltán, támogatta az ún. Kokas-módszert, ami a kodályi koncepcióba tökéletesen illeszkedik. Emiatt került a Kórusiskola tantervébe is. Egy fantasztikus és korszerű pedagógiáról van szó, amiben a gyerekek zenei részletekre mozognak, hang nélkül átalakulnak a zenére, és azt próbálják mozgással megjeleníteni, amit az adott zenei részlet a képzeletükben létrehozott. Gyakran ezalatt újra átélnek olyan pillanatokat az életükből, amiket esetleg még feldolgozatlanul hagytak. Egymás előtt is eljátsszák egyenként ezeket a jeleneteket, ami nagy bizalmat feltételez, hiszen gyakran az előadásaikkal a legmélyebb titkaikba avatják be az osztálytársaikat. Komplex pedagógiai módszer, mert a mozgás mellett a közös éneklés, az egymásról való kreatív éneklés is megjelenik, illetve a zenét megpróbáljuk vizuálisan is ábrázolni, nonfiguratív alkotásokkal. Itt nem az számít, hogy ki milyen ügyesen rajzol, hanem az, hogy a képzeletükben milyen formákat, színeket hív elő az adott zenei részlet. Nagyon érdekes alkotások szoktak születni.

Korszerű és kiváló pedagógiának tartom a Kokas-módszert, mert nagyon sokoldalúan fejleszti a gyerekeket. Önmagukat és társaikat jobban megismerik, segít a képzeletük felszínre hozásában és kifejezésében, erősíti az egymásra figyelés és elfogadás képességét. Emellett olyan területeken is fejleszti a személyiséget, ami manapság hiánycikk, mégis elengedhetetlen az életben. Ilyen például, hogy egy-egy alkotásban hosszan és mélyen elmerülnek, legyen szó akár mozgásos, akár vizuális alkotásról, ez nagy türelmet, kitartást igényel. De ilyen tulajdonság az is, hogy nemcsak önmaguk próbálnak érvényesülni, hanem örülni tudnak egymás örömének, együttéreznek, ha a másik valami szomorút ad elő. Közösségben gondolkodnak. A számítógépes játékok világában hiánycikk lett az önálló, kreatív gondolkodás is, ami a jó humorérzék egyik alapja, és az élet egyik nélkülözhetetlen feltétele is. A Kórusiskolában a Kokas-pedagógia az első két évfolyamon tanóraként jelenik meg, a későbbiekben pedig délutáni szakkörként.

KkF: Hit, család, hivatás. Például férjeddel a MÉCS Családközösség (plébániai alapon szerveződő, szentségi házasságban élő párokból álló csoportok) oszlopos tagjai vagytok. Sokan nem szívesen verik nagydobra, különösen a hitről és a családról vallott nézeteiket. Te hogy gondolod mindezt? Ha nincs ellenedre, a saját családodról is szólnál? Például a körükben, különösen a gyermekeitekkel szerzett tapasztalataid és a szakmai munkád kölcsönhatásáról.

SB: A családom adja a hátteret, az életem egyik legfontosabb színtere, egyik elsődleges hivatásom. Néhány év házasság kellett ahhoz, hogy rájöjjünk, állandóan ápolnunk, gondoznunk kell a kapcsolatunkat, különben unott megszokássá válik, vagy tönkremegy. Ekkor csatlakoztunk a MÉCS közösséghez, ahol még 5 házaspárral találkozunk havonta, hogy egy-egy fontos témát átbeszéljünk. A találkozások hiányában nem biztos, hogy leülnénk mélyen beszélgetni, vagy szóba hozni minden, itt előkerülő témát. Férjem nem zenész, hanem gyógyszerész végzettségű, de az értékrendünk ugyanaz. Fiatalon találkoztunk, és öt év együtt járás után viszonylag fiatalon házasodtunk és váltunk szülőkké.

Négy gyermekünk van, négyféle személyiséggel, adottsággal, tervvel és temperamentummal. Legidősebb a fiunk, a Műegyetemre jár. Nagyobbik lányunk gyönyörűen zongorázik és énekes szeretne lenni, vérbeli zenész, a zenész vonalat ő viszi majd tovább. A középső lányunkat az egészségügy érdekli. A legkisebb lányunk pedig nagyszerűen hárfázik, de még nem gondolkodik azon, hogy mi legyen. Mindenki mást sportot űz. Más-más hangszeren tanul, így családilag is tudunk néha együtt zenélni. A hitem, mint a családom is, az életem és személyiségem alapja. A hitem határozza meg a hivatásomat, a céljaimat, a kapcsolataim minőségét, a legfontosabb része az életemnek. Fontosnak tartom, hogy ebben is állandóan fejlődjek, megújuljak. Kérdeztél a gyermekeim és a szakmai munkám kölcsönhatásáról. Hálás vagyok, hogy vannak gyermekeim. Általuk könnyebben értem ezt a generációt, testközelből látom a nehézségeiket és örömeiket, ami által a tanítványaimat is jobban megértem. Az is fantasztikus, hogy ők ennyire más személyiségek. Ez a tapasztalat számomra bizonyíték arra, hogy a Jóisten mindenkit elhalmozott ajándékokkal, mindenkire csodálatos és egyéni küldetést bízott. Ezeknek az értékes egyéniségeknek a megismerésében és képességeik felszínre hozatalában szeretnék én is segíteni pedagógus hivatásommal.

KkF: A pedagógusokat gyakran irigylik, mert úgy vélik, övék az egész nyár. Te mivel töltöd, töltötted a nyarat, és mikor pihensz? Hogyan kapcsolódsz ki?

SB: Akik ezt gondolják, valószínűleg még nem találkoztak pedagógussal. Én nyáron dolgozom ki, hogy a következő tanévben mit szeretnék átadni a gyerekeknek a tanóráimon. Zenei idézetekkel, zenetörténeti tudnivalókkal. Emellett az osztályommal táborozom, illetve több hetes kórustábort vezetek, amiben előkészülünk a következő tanév fellépéseire. Idén nyárra még egy nagyszabású koncertre is készültünk külön próbákkal. De ezek mellett valóban tudatosan igyekszem pihenni. Ez a pihenés általában aktív kikapcsolódás, ha lehet a családommal vagy közeli barátokkal. Nagyon szeretek biciklizni, kirándulni, sportolni, így az idei nyárba két biciklitúra, egy közösségi kenutúra és még néhány nap sátrazás és túrázás is belefért a Dolomitokban.

KkF: Mire megjelenik az interjúnk, már elkezdődött az őszi félév. Minden a szokásos mederben folyik tovább az életedben, vagy új kihívásokkal is szembe kell nézned?

SB: Most leszek először osztályfőnök, a Kórusiskola 7. osztályában, ami a felelősség mellett óriási lehetőség is. Júniusban a Magyar Kodály Társaság elnökségi tagja lettem, ami szintén új feladat. Új felkérések, új szereplések állnak előttünk valamennyi kórussal. Talán éppen ez a változatosság ad mindig új erőt, hogy a feladataimat a lehető legjobb tudásom szerint, hálával és örömmel végezzem.