Az ellenségem jött felém
s én
vadul reá meredtem,
parázsló szemmel méregettem,
szájam lepittyedt könnyedén.
Aztán hogy elfordultam, így
szólt ő, az ádáz és irígy:
“Ha elmúlik, mi most előttünk
s minden nyilat egymásra lőttünk
már meg se értjük, hogy miért volt,
hogy hajdanában annyi vér folyt.
Rejtélynek látjuk a veszélyt
s gyülölködésünk”.
Igy beszélt.

De el se fordult, szárazon
várt, várta az én válaszom,
s én futni kezdettem mohón.
Féltem, hogy összecsókolom.

(Kosztolányi Dezső fordítása)